Nincsen olyan napja az esztendőnek, hogy valamelyik olvasója ennek a lapnak ne fordulna hozzám panasszal vagy tanácsért olyan dologban, amiről itt most írni fogok. Pedig nem is először írok erről a tárgyról a vasúti munkásoknak, de nem tudom, nem olvassák-e, elfelejtik-e vagy micsoda, annyi bizonyos, hogy eddig nemigen vettem észre a hatását.
Arról van szó, hogy ahol egy könyv-, kép-, gép-, zenélőautomata- vagy bármiféle vigéc van az országban, az elsősorban a vasúti munkásokat csapja be. Szinte hihetetlen könnyelműséggel mennek bele a vasúti munkások olyan megrendelésekbe, amire a világon semmiféle szükségük nincsen. Az egyik megrendeli a Pallas lexikonát 300 koronáért, a másik A magyar nemzet története című tizenkét kötetes művet, a harmadik A műveltség könyvtárát tíz kötetben, a negyedik valami Utazás a föld körül című szemetet, az ötödik a Budavár bevétele című festmény reprodukcióját, a hatodik a jóisten a megmondhatója, mi mindent.
Magyarországon rettenetes, galád visszaélés van ezekkel a cikkekkel. Valósággal elárasztják a vidéket a könyv- és képutazók, akik nem a valódi szükségletet elégítik ki, hanem becsapásra dolgoznak, és furfanggal meg erőszakkal sózzák rá az együgyű és hiszékeny emberekre áruikat, amikre azoknak semmi szükségük nincsen. Én tudom, hogy micsoda nagy kincs a tudás és micsoda felülmúlhatatlan élvezet a tanulás, micsoda jótevője a szegény embernek a könyv. De csak az a könyv, amelyik neki való. Ha egy egyszerű vasúti munkás, aki még nem sokat tanult és az önművelésnek az elején tart, megrendeli több száz koronáért A műveltség könyvtárát, az reá nézve teljesen értéktelen limlomot vitt a házába, mert azt megérteni nem tudja, csak akkor, ha előbb évekig okszerűen művelte magát és lépésről lépésre odáig haladt a tudásban, hogy már az ilyen összefoglaló nagy munkát is megértheti.
A vigéc azonban telebeszéli a fejét. Sokszor a főnök szobájába hívják a munkást, és ott szédíti meg beszédével. Ezt legutóbb a felsőbbség meg is tiltotta a főnököknek. Elmondja a vigéc, hogy azt a könyvet minden munkásnak meg kell vennie, hogy csak 3 koronát kell fizetni havonta stb. stb. A munkás húzódik, szabadkozik, az asszonyra hivatkozik, akit meg kell kérdeznie, és egyéb kibúvókat keres. De a vigéc nem tágít. Csak írja ide a címét, ha az asszony nem egyezik bele, visszavonhatja, ha a munka nem tetszik, visszaküldheti, és ki tudná elősorolni, hogy mi mindent hadar össze egy balekre vadászó vigéc. A munkás végül is, hogy szabaduljon, odakanyarítja a nevét abban a hitben, hogy majd visszavonja a megrendelést később.
Ez azonban hiú reménység. Abban a szempillantásban, amikor a nevét aláírta, vége van. A könyveket át muszáj vennie. Ha nem veszi át, beperlik egyszerre az egész összegre és tönkreteszik. A per itt folyik Budapesten, a gyámoltalan áldozat fogcsikorgató, tehetetlen dühvel látja, miként szorul össze nyaka köré a hurok. És ha ki is váltja a könyvet és olvasgatni kezdi, az első negyedórában látja, hogy ami a könyvben van, az őelőtte érthetetlen ákom-bákom, és keservesen keresett száz koronáit kidobta az ablakon.
Nem tudom elég nyomatékkal ismételni, hogy ezek a sokkötetes díszmunkák nem a művelődést szolgálják, hanem arra valók, hogy részletfizetésre eladhassák és sok pénzt nyerhessenek rajta a kiadók és könyvkereskedők. Mindaz, ami ezekben a százforintos munkákban van, pár hatosos vagy koronás könyvekben sokkal jobban, lelkiismeretesebben és érthetőbben van megírva. Legközelebb megírom néhány kitűnő könyvnek a címét. Ezeket, kedves olvasóim és munkástársaim, okvetlenül olvassák el, még szájuk elől elvont falatokon megtakarított pénzük árán is. Meg fogják látni, hogy ezek elolvasása után milyen világosság fog kigyúlni a fejükben, milyen más színben fogják látni a világot, és milyen igazán embernek, milyen büszkének és boldognak fogják magukat érezni a tudás tiszta levegőjében.
Ezeket a könyveket pedig és egyáltalában olyan könyvet, amire szükségük van, rendeljék meg vagy a helybeli könyvkereskedőnél vagy a Magyar Vasutas kiadóhivatalától. Utazó ügynökkel pedig szóba ne álljanak, és semmi rábeszélésre se rendeljenek ilyen vigéctől se könyvet, se képet, se gépet, se gramofont, se semmit, amit részletfizetésre kínálnak. Mert az ilyen beugrásnak azután nagy siralom, sok költség, lótás-futás és rengeteg bosszankodás, évekig tartó nyögés és esetleg teljes vagyoni romlás a vége. Már van a praxisomban olyan munkás, akinek ráment a háza és minden ingó-bingó vagyona arra, hogy megrendelt egy tizenöt kötetes díszművet.
