Főkapitány úr!
Ismeri-e Méltóságod a Közbiztonság című rendőri lapot, amely a Magyarországi Rendőrtisztviselők Országos Egyesületének a hivatalos lapja és a budapesti államrendőrség főkapitányságának árnyékában jelenik meg hetenként?
E lap múlt heti számában egy bombayi honfitársunk, valami Eugen Tóth nevű úr, egy páratlan bárgyúságot eláruló történetet mond el: miképpen csapta őt be egy magyar szélhámos. Igazán csak egy ökröt lehet úgy a szarvánál fogva vezetni, mint ahogy e derék honfitársunkat az a csaló behálózta. Még a bútorait is elcsaklizta tőle. Kitűnő hazánkfia az ő véghetetlen marhaságát „magyaros nyíltságnak” nevezi a levelében és azon siránkozik, hogy ő ennek lett az áldozata.
A Közbiztonság leközli hazánkfiának a levelét és leleplezi a szélhámost, hogy az nem más, mint Stärk úr, akiről megjegyzi, hogy nem magyar, hanem hogy a három Dob utcában ringatták a bölcsőjét.
Nekem, mint Méltóságod talán tudja is, nincsenek felekezeti bibiseim, de miután Szabolcsi Miksát mindazonáltal szeretem: elküldöttem neki egy szó megjegyzés nélkül ezt a közleményét a Közbiztonságnak és hogy még a beküldő személye se kötelezze őt semmire: levelet se írtam hozzá, sőt a borítékot se magam címeztem. Gondoltam, Szabolcsi a felekezeti lap szerkesztője: csináljon ő vele, amit akar. És csinált is, mert megírta az Egyenlőségben, hogy nem járja az, ha a rendőrség antiszemitáskodik, hogy ez orosz tempó és hasonló egyebeket. Amit mikor én elolvastam, azt gondoltam magamban, hogy ez talán nem is igazságos dolog. Akinek sokat kell írnia, sok mindenfélét ír, amit nem is úgy gondolt, mint ahogyan elsült. Azt hittem, talán ez is ilyen eset lehetett a Közbiztonságban.
Ma megint kezembe került a Közbiztonság és látom benne a következő cikket:
A sikkasztás mint üzlet. Ábeleszéknál nagyon nyomott a hangulat. A házbér teljesen tönkretette a kasszát. Pedig Ábeleszné rég kinézte azt a kétemeletes kalapot ott a Zsibárus utcában, amivel a pukkadásig lefőzheti a barátnőit, Ábelesz úr is titkon búsul. Annyi pénze sincs, hogy a délutáni alsósra teljék. Ott pedig hozomra már rég nem lehet játszani.
Így nem csuda, ha a Kóbi gyerek köszönését, aki az Itzig Mór és társánál a kettős könyvelés kínjaival gyakornokoskodik, jóformán nem is fogadták.
— Hol voltál? — mordult rá a tata. Miért késtél?
— A bankban voltam. Ötezer koronát vettem ki s elhoztam a főnök úrnak.
— Micsoda, te rád annyi pénzt mernek bízni?
— Miért nem? — vágja vissza sértett önérzettel az irodafiú. Majdnem minden héten viszem a nehéz ezreseket.
Ábelesz szemei felcsillogtak, s szokatlan barátságos lett a fia iránt.
— Gyerünk egy pohár sörre! — szólt oda neki. A pohár sörből több sör lett és apa és fiú nagyon sokat diskuráltak. A végén már suttogóvá vált a szó…
Harmadnap a fiú izgatottan jött haza. Vastag borítékot adott át apjának, kocsiba ült és kirobogott egyenesen a vasútra.
Mi történt? Megtudhatjuk a rendőrségen, ahol Itzig Mór átkozódva jelentette be, hogy az irodagyakornok ötezer koronával megszökött.
A rendőrség természetesen nyomban szétküldte táviratait a szökevény után.
Másnap beállít Ábelesz úr Itzig Mór és társához. Ábelesz nagyon szomorú.
— Ó, micsoda szégyen! — rebegi. A fiam sikkasztott. Édes Itzig úr csak nem hurcolja börtönbe ezt a megtévedt buta gyereket.
— Dehogy nem, felakasztatom a gazembert! — rikácsolja magából kikelve Itzig. Isten, a hatalmas, az én szép pénzem.
— Ne tegye, Itzig úr. Megtérítem én, amit lehet. Nézze, van nekem négyezer korona megtakarított pénzem. Nehezen kuporgattam, a számtól megvontam a falatot… de mind odaadom, csak vonja vissza a feljelentést. Mi haszna van abból, ha a fiút bezáratja, és mire rátalálnak, elköltötte a pénzt.
Itzig gondolkozóba esik. De még vár egy pár napig. Hátha megcsípik azt a gaz fiút, és még meglesz nála a pénz.
Negyednap azonban már maga állít be Ábeleszhez.
— Jól van, veszett fejszének a nyele. Ide azzal a négyezer koronával.
Ábelesz azonban ravasz ember.
— Menjünk előbb a rendőrségre. Tessék ott visszavonni a panaszt.
Úgy is lett, s Ábelesz lefizette nagy sopánkodások között a négyezer koronát.
Alighogy azonban Itzig betette maga után az ajtót, Ábelesznek egyszerre jókedve támadt.
— Háromezer korona tiszta haszon! — dicsekedett az asszonynak. Meglesz az új kalapod is, s a fiam is hazajöhet már.
Sikkasztás mint üzlet. Nem fantázia, csak kultúrkép, innen Budapestről. Megtörtént, igaz.
Eddig a Közbiztonság közleménye. És ezt már azután félreérteni nem lehet. Ez a legvadabb és egyszersmind legocsmányabb fajtája a gyűlöletkeltésnek: amikor költött, de igazságként ráfogott históriákkal teszik gyűlöletessé azt, aki ellen a gyűlölséget szítják.
Méltóságod tudja, hogy ezt a történetet ezelőtt húsz évvel, mint Eötvös Károlynak egy agyafúrt védőügyvédi stiklijét mesélgették, valójában azonban lőcsei kalendáriumbeli história. Ezt fölábeleszeszve, icigezve, kóbizva, mint budapesti, recte judapesti kultúrképet, „megtörtént”, „igaz” esetként feltalálni egy rendőri „szaklapban”, amelyet a belügyminiszter 1907. évi 123,196. sz. leiratában előfizetésre ajánl a rendőrhatóságoknak: ez a legalattomosabb és legveszedelmesebb kútmérgezés, amelyet eltűrni lehetetlenség.
Ahhoz nem kell az embernek zsidónak sem lenni, hogy ez ellen a barbárság ellen lelke mélyéből föltámadjon, sőt ahhoz sem sok kell, hogy jó ízlésű embernek a gyomra felforduljon az ilyen nívótlan, alacsony és visszataszító mételyhintéstől. Méltóságod egy pillanatig nem maradhat abban a gyanúban, hogy az ilyesmi ellen nincsen kifogása. A legbutább csőcselék között szokták ilyen eszközökkel az antiszemitizmust terjeszteni pocsolyában termett és sötétben tenyésztett szennylapok, de hogy hivatalos jelleggel bíró és a rendőrség nimbuszával ékesítve megjelenő „szaklap” is megengedje magának ezt a gonoszságot: ennyire talán mégsem jutottunk Magyarországon.
Ha Méltóságodnak nem volt tudomása a Közbiztonságnak e rendszeres fajgyűlölet-terjesztéséről, a m. kir. antiszemitizmusról: én íme bemutattam azt Méltóságodnak és mint az államrendőrség főkapitányától, a Közbiztonság szerkesztőségének föllebbvalójától és mint kultúrembertől kérem és várom, hogy ez ellen a súlyos visszaélés ellen a saját hatáskörében intézkedjék.
Tisztelettel
Dr. Kadosa Marcel
