A Cobden felszólítására, hogy vegyek részt azon az ankéten, amelynek a célja: meghatározni, hogy mi a jobboldaliság és mi a baloldaliság, szívesen veszek részt, ha szabad ennek a résztvevésnek abban a megállapításban is teljesedésbe mennie, hogy ennek az ankétnek meddőnek és céltalannak kell lennie. Pláne annak kell lennie, ha lényeges céljául a III. kérdés eldöntését tűzte ki: hogy ti. a jobboldali vagy a baloldali politika-e a helyes politika? Világos, hogy mindenki, aki magát jobboldalinak tartja, a jobboldali politikát fogja helyesnek tartani, és minden baloldali a baloldali politikát. Nagyon kevés fog akadni, talán egyetlenegy se lesz, aki a III. kérdés második feleletlehetőségével fog majd válaszolni, mondván: a helyes politikát ezen az alapon nem lehet meghatározni. Aki így válaszolna, annak nem volna politikai orientációja, és bár ilyenek rengeteg sokan vannak, sőt ezek vannak óriási többségben az emberek között, ennek a bevallása bárkinek a részéről is olyan ferde és szerencsétlen helyzetnek az elismerése volna, mint amilyen szerencsétlennek látta a helyzetét Peter Schlemihl, mivelhogy nem volt árnyéka.
Az emberek tehát baloldaliak vagy jobboldaliak, de ha azután vallatóra fogjuk őket, hogy miben áll hát az ő baloldaliságuk vagy az ő jobboldaliságuk, akkor az őszinte felelet — ha volna olyan őszinte résztvevője az ankétnek, mint amilyen Szent Ágoston volt — ugyanaz volna, mint az ő felelete volt arra a kérdésre, hogy mi az idő: „Ha nem kérdezik tőlem, akkor tudom, de ha kérdezik, akkor nem tudom.”
Éppen úgy, miként a térben, a politikában sincsen olyan álláspont, amely ne volna egyidejűleg jobboldali és baloldali. Mindig mosolyra indít, amikor a diplomáciai kongresszusokon vagy egyéb megnyilatkozások alkalmával Japán képviselője úgy aposztrofálja önmagukat, hogy ők a „Távol-Kelet”. Pedig önmaguknak ők se nem kelet, se nem nyugat, és amikor mégis ezt a megjelölést használják önmagukra, akkor egyszerűen egy közmegegyezésen alapuló jelzőt használnak, amelyet Washington kiküldötte is elfogad, holott az ő számára Japán a Távol-Nyugatot jelenti.
De még ezt a közmegegyezést se lehet létrehozni, mihelyt precíz tartalmat akarunk adni a „jobboldali” és a „baloldali” megjelölésnek. Ha erőltetjük a dolgot, akkor ki fog derülni, hogy szakasztottan egy és ugyanazt a gesztiót egyik helyen a jobboldaliság, a másik helyen a baloldaliság hangoztatásával csinálják. A hozzászólók közül valaki vagy talán több is például a tervgazdálkodásban látja gazdasági téren a jobboldaliságot, holott a tervgazdálkodásnak legmesszebbmenő megvalósítása Szovjet-Oroszországban ment végbe, amelynek a „baloldali” orientációja dogmaszerű bizonyosság a közgondolkozásban. Az olasz vagy a német partikularizmus megszüntetése irányában történt első agitációk és első intézkedések annak idején a baloldaliság jellegével történtek, e folyamatnak napjainkban való befejezése pedig annak a szellemnek és annak a politikának a műve volt, amely önmagát jobboldalinak mondja, és amelynek ezt a jobboldaliságát senki se teszi vitássá.
Véleményem szerint a politikai orientációnak „jobboldali” vagy „baloldali” megjelölése olyan gondolkodástechnikai eszköz, amely megkönnyíti ugyan az emberek részére az igazodás fáradságos műveletét, de nem szolgálja sem a tudományos precizitás követelményeit, sem pedig a demokratikus kormányzásnak azt a döntő módon fontos célját, hogy az emberek lehetőleg ne jelszavak után induljanak, hanem mindent bírálat alá vegyenek, és mindent objektív mérlegelés alapján fogadjanak el vagy utasítsanak vissza.
