Azért jelentkeztem szólásra, mert az az érzésem, hogy mi, akiknek a kiválása folytán ez az új választás szükségessé vált, nem mehetünk el innen úgy, hogy csak a kapufélfától vegyünk búcsút. El kell búcsúznunk attól a kamarától, amelynek érdekeit évtizedek óta buzgalommal szolgáltuk. A legutóbbi választmányi ülésen elnökünk melegséggel búcsúztatott el bennünket, de hálára köteleztek a MÜNE-hez tartozó kartársaink is, akik átérezve fájdalmunkat, férfias nyilatkozattal igyekeztek azt enyhíteni, mondván, hogy nem a személyek ellen emeltek kifogást.
Meg vagyok róla győződve, hogy sem a magyar jogélet, sem a magyar ügyvédi kar nem látta kárát annak, hogy egy liberális korszak törvényhozása érvényesülni engedte a zsidókat az ügyvédi élethivatás területén. Nem voltunk rosszabb ügyvédek és nem voltunk rosszabb emberek semmiféle tekintetben. Kirekesztésünk a törvényre támaszkodik, de a törvény, hála Istennek, nem támaszkodik semmire.
Most, hogy a törvény alapján elhagyjuk pozíciónkat, további tevékenységünk során hűséggel megtartjuk az esküt, amelyet letettünk. Mi nem hagyjuk el a magyar hazát és a magyar népet soha. Mi nem leszünk Coriolanusok, nem átkozódunk, és még gondolatban sem vétkezünk hazánk ellen. Ahol egy talpalatnyi terület marad számunkra, ahol dolgozhatunk, ott szívvel és lélekkel teljesíteni fogjuk kötelességünket. Teljes a hitünk és meggyőződésünk, hogy ha bármi rossz történik velünk, abban semmi része sincs a magyar hazának, a mi édes anyánknak.
