… A falu szegénysége olyan helyzetbe jutott — ezt már kezdi mindenki látni —, hogy nagyon gyors és nagyon erélyes intézkedés nélkül katasztrófának kell bekövetkeznie belőle. Bizonyos, hogy a belügyminiszternek is van tudomása a helyzetről és az is valószínű, hogy a helyzetnek megfelelő politikája is van. Ez alatt nem azt értem, hogy miképpen kell munkaalkalmat teremteni, hogyan kell a folyton sötétebb és reménytelenebb szegénység betegsége ellen való orvosságot megkeresni, a föllendülésnek gazdasági és politikai eszközeit megtalálni, mert hiszen ez más miniszteri tárcák gondozóinak hatáskörébe tartozik, nem a belügyminiszterébe. Ami azonban nem jelenti azt, hogy az ország sorsáért aggódó közfigyelemnek mindinkább középpontjába kerülő nincstelenek helyzetének javítása körül a belügyminiszteri tárca tulajdonosának semmi szerepe ne lehetne.
Néhány évvel ezelőtt még sokat kellett azt bizonyítani, hogy egy-egy foglalkozási ág sorsának a javítása körül a legjobb indulatú kormányzat mellett is döntő szerepe van az illető foglalkozási ág szervezkedésének. Ez ma már útszéli igazság, amelyet annyira elismer minden államkormányzat, hogy sok helyen arról beszélnek már, nem kellene-e kötelezővé tenni minden foglalkozási ág munkásai részére a maguk szakszervezetébe való belépést. Az ipari munkásságra vonatkozóan a szervezkedési jog ma már nálunk is vitán fölül áll. De nincsen ez megtagadva a földmunkásoktól sem, amit bizonyít az, hogy nekik is van a kormányhatóság által jóváhagyott alapszabályokkal rendelkező szakszervezetük. Ámde a tények azt mutatják, hogy ha törvényesen meg is van engedve a szakszervezet, de nincsen megengedve, vagy a tilalommal majdnem fölérő módon van megnehezítve maga a szervezkedés.
Miután sem politikus, sem földmunkás nem vagyok, engem a dolog mint jogászt és mint a magyar haza egyik polgárát érdekel. A föld munkásai között születtem és nevelkedtem és ügyvédi életpályám egyik öröme, hogy huszonöt év óta ügyésze vagyok a földmunkások szegény és ügyvédet fizetni nem tudó szövetségének. Ebben a minőségemben olyan dolgokat látok, amik az Úrnak huszadik századában, a világháború utáni időkben, a szocialista kormányok alatt élő államokkal bővelkedő Európában kétségbeejtő módon idejüket múlták és amelyekről föl sem tételezhető, hogy azokról a belügyminiszternek is tudomása van, mert nem tételezhető föl, hogy ilyen esetek lehetségesek volnának, ha felelős kormányférfi tudna róluk.
A dolog nagyon egyszerű. A szervezkedést nem lehet megtiltani, de meg lehet akadályozni. A megalakulás ugyanis alakuló közgyűlésen történik. Ebben a szóban, hogy „közgyűlés”, benne van az a szó is, hogy „gyűlés”. De világos és mindenki tudja, hogy az ilyen közgyűlés tulajdonképpen nem gyűlés, hanem csak egy összejövetel abból a célból, hogy az alapszabályokat megállapítsák és a tisztikart megválasszák. Ugyanaz, mint a részvénytársaságok vagy szövetkezetek alakuló közgyűlése, amit sohasem jutott még az eszébe semmiféle hatóságnak megtiltani azzal az indokolással, hogy a helyiség nem alkalmas a közgyűlés megtartására vagy hasonló egyéb alapon. Ellenben a Földmunkásszövetség megalakulni vágyó csoportjainak ezt a szándékát majdnem minden esetben meghiúsítja a hatóság ilyenféle indokolásokkal: ugyanarra az időre, amikorra az alakuló közgyűlést kitűzték, már más gyűlés is be van jelentve; a közgyűlésre kiszemelt helyiség nem megfelelő; az illető községben már van hasonló egyesület; dologidő nem alkalmas az ilyen alakulásra; nem áll kellő karhatalom rendelkezésre; a lakosság nyugalmát megzavarná az alakulás; a bejelentők személyében nincs elég garancia a közgyűlés zavartalan lefolyásának biztosítására; járványos betegség idejében nagyobb tömeg összegyülekezése meg nem engedhető, satöbbi, satöbbi.
Mint ügyvédnek, kötelességem minden hatósági intézkedéssel szemben a végletekig menően jóhiszeműnek lenni. Azt ugyan, ha csak szándékosan ostobának nem tettetem magam, nem fogom elhinni, hogy ez vagy az a főszolgabíró úr vagy rendőrkapitány úr csakugyan azért nem engedélyezi az alakulógyűlést, mert komolyan tartana a rend megzavarásától, hanem azt igenis elhiszem, hogy azért nem engedélyezi, mert komolyan az a véleménye, hogy a földmunkások szervezkedése valamiféle veszedelmet jelent az országra nézve. De nem kell-e tökéletesen kizártnak tartani, hogy a belügyminiszter úr is ezen a véleményen van? Hiszen közismert, hogy minden kultúrállamban népes szervezetei vannak a földmunkásoknak és hogy ez sehol sem vezetett a termelés zavartalan rendjének a megbontására vagy csökkentésére, hanem éppen ellenkezőleg, mindenütt éppen olyan üdvös intézményeknek bizonyultak a termelés szempontjából a földmunkásság szakszervezetei, mint az ipari munkásoké. Kell-e rikítóbb világossággal beszélő példa erre nézve az elszakított nyugat-magyarországi esetnél? Ezen a területen a magyar Földmunkásszövetség sohasem tudta a maga szervezeteit kiépíteni: Nyugat-Magyarországon nem volt szervezett földmunkás. Most pedig Burgenlandban, a mi régi földünkön, csaknem teljes egészében szervezve van a földmunkásság, amelynek emberséges életmódját jól átgondolt kollektív szerződések biztosítják, anélkül, hogy ez a termelésnek vagy a gazdálkodás jövedelmezőségének ártott volna. De mit beszélek, hogy ártott volna? Talán, amióta történelmet írnak, nem volt még a világon ország, amelynek a mezőgazdasága olyan rohamos, szinte boszorkányos fejlődést tudott volna fölmutatni, mint aminőnek az utolsó pár év alatt szemtanúi voltunk Ausztriában.
De még ha ettől el is tekintünk: maga a jog az, amelynek a tisztelete minden társadalmi rendnek az alapja. Ha a hatóság nem tartja megengedhetőnek a földmunkások szervezkedését, akkor ezt kereken és nyíltan meg kell tiltania. Akiket illet, azok tudni fogják ugyan, hogy a kormányzat tévesen ítéli meg a földmunkások szervezkedésének a jelentőségét, de tudni fogják azt is, hogy így ítéli meg és hogy levonja ennek a fölfogásnak a következményeit. Nyíltan és egyenesen. Ez ártani fog a kormánynak, de nem fog ártani annak, ami az országok fundamentuma: a jog szellemének és a jog tiszteletének. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy azok a szegény emberek, akik tudatában vannak ama joguknak, hogy ők törvényes kellékekkel ellátott alapszabályok alapján szakegyletbe tömörülhetnek — hogy ezek komolyan elhiszik, hogy ez azért nem lehetséges, mert meleg van vagy mert hideg van, mert a közgyűlés megtartására kiszemelt helyiség erre a célra nem alkalmas, vagy mert nincsen biztosítva a közgyűlésen az a rend, amelyről ők a legjobban tudják, hogy eszük ágában sincs azt megzavarni. Nem, ezek a szegény emberek nagyon is jól látják a jogon esett sérelmet és ez sokkal mélyebb nyomokat hagy a lelkükben, mint hogyha egyenes tilalom állana fönn a földmunkások szervezkedésére. Az ember úgy van teremtve, hogy a személyén esett sérelmet könnyebben tudja elviselni, mint a jogán esett sérelmet és ez a tulajdonsága emelte föl az embert az állati sorból a kultúrember magasságába. Krisztus lényének legcsodálatosabb, de egyszersmind legemberibb megnyilatkozása, hogy minden bűnnel szemben megértés és megbocsátás volt a szívében, csak a képmutatással szemben volt engesztelhetetlen…
