FIGYELEM!

Ez egy fejezet Kadosa Marcel Bürokratitis - Kadosa Marcel válogatott publicisztikája II. című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Ne érdekeljen bennünket e pillanatban Mayer János földművelésügyi miniszter úr politikai felfogása, amelyet egyébként nem is tartunk valami nagyon fontosnak. Tisztelet, becsület Mayer János úrnak, de valószínűleg ő maga is azon a véleményen van, hogy ha mint földművelésügyi miniszter kitűnően betölti a szerepét, akkor ő az ország legfontosabb személyisége, de ha nem miniszter, akkor igazán nincsen semmi jelentősége, hogy melyik politikai felekezet templomában dicséri az Urat.

Politikus mivoltának jellemzése szempontjából semmi esetre se kedvező adat, hogy az ország kormányzásának demokratikus irányban való átalakítására helyeseknek és jóknak tartott pontozatokat nem merte ilyenekként nyilvánosságra hozni, mielőtt Bethlen István gróf nem hitelesíti azokat. Ez minekünk vagy csekéllyé politikus, vagy túlságosan politikus magatartásnak látszik, aminek egyébként — megengedjük — az is lehet az alapja, hogy a földművelésügyi miniszter úr jobban tudja, mint mi, hogy kikkel van dolga. Mi megértettük annak a hitközségi elnöknek az eljárását is, aki a tízparancsolatot elvitte a csodarabbinak, hogy az is írja alá, mert akkor talán majd respektálni fogják az ő hívei.

Nem a miniszter urat akarjuk most kritizálni és nem is a politikáját, hanem csak egyetlen kijelentését, amely megütötte a fülünket. Azt a mondatát, amelyet egy újságíróval való beszélgetés közben mondott, és amely szerint nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon nincsen demokrácia, mert ha nem volna demokrácia, akkor őbelőle, Mayer Jánosból, az egyszerű kisgazdából nem lehetett volna itt miniszter.

Ezt az okoskodást mi minden egyébtől eltekintve, mint logikai műveletet se tekinthetjük helytállónak. Ez éppen olyan téves logikai eszmemenet, mintha valaki éjfél után egy órakor úgy okoskodik a kocsmában, hogy miután ő egy rendes és szolid ember, aki mindennap kilenc órakor odahaza van az ágyban, most pedig itt ül a kocsmában, ennélfogva kétségtelen, hogy még nincsen kilenc óra, tehát még maradhat. Nagyon könnyen lehetséges, ha nem is bizonyos, hogy ha Magyarországon demokrácia van, akkor Mayer Jánosból ennek folyományaképp miniszter lesz. De ebből visszafelé nem lehet azt következtetni, hogy mivel Mayer János miniszter, tehát Magyarországon demokrácia van.

Ó, a demokrácia ügye ennél sokkal, de sokkal komplikáltabb valami. Annyira komplikált, hogy nem egy szuszra, hanem nagyon sok szuszra is alig lehet rá pontos feleletet, sőt feleletet egyáltalában adni. Majdnem úgy, mint ahogy Szent Ágoston mondotta az időre: „Ha nem kérdezik tőlem, akkor tudom, hogy mi az idő.” Száz és száz kritériumát lehet a demokráciának felsorolni, de egy se lesz pontos és egy se lesz biztos, legkevésbé az, hogy Mayer Jánosból vagy más egyszerű polgárból válhatik-e miniszter.

Mert ha Mayer János Magyarország mind a nyolcmillió lakosa között a legeslegalkalmasabb egyén arra, hogy földművelésügyi miniszter legyen belőle, akkor egy némiképp is észszerű diktatúra mellett több kilátása van neki arra, hogy valóban ő legyen a földművelésügyi miniszter, mint a demokrácia mellett. Ezt mindenki tudja, anélkül, hogy ennek a körülménynek a demokrácia és a diktatúra értékelése szempontjából bármiféle jelentősége volna. Az ilyen összehasonlítások egyáltalában nem is foganatosíthatók a gyakorlati területen, hanem csak az elmélet magasában. A közkeletű összehasonlítások örök hibaforrása éppen az, hogy az egyik rendszert a gyakorlatban mutatkozó fogyatkozásaival súlyosbított helyzetében hasonlítják össze a másik rendszernek ideálisan elgondolt állapotával.

A demokrácia megítélésénél a lehetőségeknek nagyobb jelentősége van, mint maguknak a tényeknek. Mussolini Carta del Lavorójában nem egy olyan intézkedés van a munkások javára, amelyet Svájcban általános népszavazás útján valószínűleg lehetetlenség volna megvalósítani. És ez mégse jöhet figyelembe a demokrácia értékelésénél, noha Mussolini maga adja meg a maga részéről az értékelés kulcsát, amikor a fasizmust az „igazi” demokráciának mondja, miként Szent Pál apostol is hangoztatta leveleiben, hogy ő az igazi zsidó. Csakhogy Mussolini a tényekre helyezi a súlyt, nem az elvre, miként egyszer mondta: „L’atto precedette sempre la norma”: „A cselekmény mindig megelőzte a cselekmény szabályait.”

Minden Kraftmenschnek és Übermenschnek ez volt az alap arra, hogy fumigálja az elveket, de egyetlenegy se volt közöttük a történelem évezredei alatt, hacsak Mussolini nem lesz kivétel, aki csak némiképp is maradandót tudott volna létrehozni ezzel a módszerrel, sőt a legnagyobb részük katasztrófába döntötte az ügyet, amelyért az élete munkáját, sőt sokszor az életét magát is, vagy a mások életét, néha milliókét feláldozta.

Demokrácia, ez csak egy igen-igen tág keret, amelyben sok olyan factum lehet, amit egy-egy diktatúra keretében is megtalálhatunk. De még beszélni se lehet ott demokráciáról, ahol bármelyik felfogásnak nincs meg a biztos lehetősége arra, hogy a békés meggyőzés módszereivel uralkodó felfogássá váljék. Kivétel nélkül minden becsületesen vallott elvet követő embernek éreznie kell azt, hogy csakis az ő elve az egyedül üdvözítő és az egyedül igaz, míg a másik elv csak tévelygés és mint ilyen közveszélyes! Aki nem így hisz egy elvet, az szédelgő vagy elvtelen szélkakas.

Ahol azonban a hitnek ez az erőssége jogcím arra, hogy az uralmon lévő elvnek a vallói erőszakkal, hatalmaskodással és a kezükben lévő erővel való visszaélés útján, avagy cinikus furfanggal megakadályozzák annak az elvnek az uralomra jutását, amely őket le akarja a hatalom polcáról dönteni, ott demokráciáról beszélni tájékozatlanság és fogalomzavar. Nem a demokrácia jóságáról beszélek, csak a demokrácia lényegéről. Ahol az nincsen meg, ott mindig lehet a haza üdvében, a salus rei publicae-ban jogcímet találni az ellenvélemény erőszakos alányomására.

Nem volt még a világon igazabban hitt felfogás, mint az, amellyel a múlt század negyvenes éveiben Anglia politikusainak és polgárságának óriási többsége, az egész ország öt-hat emberrel szemben hitte, hogy a gabonavámok megszüntetése katasztrófába döntené az országot. „Ha megszüntetjük a vámokat — mondotta Sir James Graham —, súlyos szerencsétlenség szakad országunkra: a földek művelése abbamarad, és az államot és egyházat nem lesz lehetséges többé fenntartani: minden berendezésünk és intézményünk lesüllyed ősi állapotába, és a feldühödött tömeg fejünkre fogja dönteni házainkat!” Hogy ez lenne a gabonavámok eltörlésének a következménye, ezt oly bizonyossággal hitték, mint azt, hogy van egy Isten az égben.

Ha volt valaha a világon igazolása kormányhatalomnak, amely erőszakosan elfojt egy megkergült kis csoport által propagált közveszélyes badarságot, úgy az akkori angol kormánynak bizonyára meg lett volna Isten és emberek előtt ez az igazolása. Ámde Angliában demokrácia van, és ott az ilyesmi lehetetlenség. Ott a szolgabíró nem akadályozhatja meg a gyűlést azon az alapon, hogy a terem, amelybe összehívták, nagyon alacsony, vagy hogy a nyáridő vagy a télidő nem alkalmas, vagy hogy azon a napon vásár van és hasonló egyebek ürügyével. Ennélfogva a közveszélyes badarságból végül is törvény lett, és akkor kiderült, hogy nagyobbá, hatalmasabbá és gazdagabbá tette Angliát, mint volt valaha egy állam a világon.

Teljesen fölösleges valamely országra vonatkozóan hitvitát rendezni afölött, hogy van-e ott demokrácia vagy nincsen, mielőtt meg nem állapítjuk, hogy van-e ott mindenkire egyenlően érvényes szabadsága a gyülekezésnek, az egyesülésnek és az agitációnak. Mert ez a demokráciának olyan előfeltétele, mint az életnek a levegő. Ahol a sajtónak a közönséges büntetőtörvényen felül olyan korlátai vannak, amelyeknek a céljai túlmennek a sajtóigazgatás határain — melyek annyira egyenlőek lehetnének az egész világon, mint a váltójog szabályai —, hanem ahol ezek a korlátok az uralmon lévő pártnak, osztálynak, világnézetnek vagy kormányformának a sértetlenségét szolgálják, ott a demokrácia csak üres szó, amelyet mindenki tetszése szerint tölt meg tartalommal egészen odáig, hogy jöhet valaki, aki azt mondja: az, hogy én miniszter vagyok, ez a demokrácia!

A demokrácia, miniszter úr, a legnehezebb és legáldozatosabb kormányforma valamennyi között, mert csak sok lemondás, önuralom, türelem, önfeláldozás útján érhető el benne, hogy a hatalom iránt való respektus és félelem helyett a bizalom és a szeretet az összekötő kapocs a kormányzók és a kormányzottak, az állam és a polgárok között. A demokráciában, ha valóban az, a kormányzottak a saját felfogásuk mai vagy holnapi érvényesítőit látják a hatalom kezelőiben, nem pedig a nyakukban ülő uraságokat, akiknek a tekintélyét a kezükben lévő falatok, avagy a megtorlásoknak és az üldözéseknek azok az eszközei biztosítják, amelyek a hatalmasnak mindenkor rendelkezésére állanak. Demokráciában munka folyik, nem pedig harácsolás; a demokrácia csendje és nyugalma olyan szerves és olyan termékeny, mint az élő erdő zajtalan növekedése, nem pedig mint a közönyös birkák lomha heverése vagy a félelemben tartott vadak riadt lapulása.

Henry Fordnak éppen úgy a leghőbb óhajtása, hogy az ő birodalmában rend, nyugalom és eredmény legyen, mint ahogyan ez az óhajtása a Kongó állambeli ültetvényes hajcsárjának. Ami e két, azonos célú ember eszközei és módszerei között a különbség az alájuk rendelt embertömegek kezelésében, minden tekintetben az a különbség a demokráciával és a demokrácia nélkül való kormányzás között az államok életében.

Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5