FIGYELEM!

Ez egy fejezet Kadosa Marcel Bürokratitis - Kadosa Marcel válogatott publicisztikája II. című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Március 7-én az északi főműhelyben az az eset történt, hogy a távozó munkásokat a kapuőr megmotozta, és akinél a Vasutas lapot megtalálta, attól elvette. Ugyanaznap este olyan egyének, akiknek a már elnéptelenedett műhelyben szabad mozgásuk volt, a munkások bezárt szerszámládáit fölnyitották, és egyik szekrényben a Vasutas néhány előfizetőjének névsorát találván, azt magukhoz vették.

Nevek és személyek e helyütt mellékesek. Az a kérdés, hogy mind e cselekmények összeütközésben vannak-e a törvényekkel, amelyekről nekünk azt tanították, hogy azok sérthetetlensége az államok fundamentuma, és hogy azok oltalmára egy szegény munkás éppen úgy igényt tarthat, mint a legnagyobb uraság.

Vegyük mindenekelőtt a motozást. Tekintsünk el attól, hogy a kapuőr a megmotozandót addig nem engedi ki a kapun, amíg a motozást végre nem hajtotta, vagyis hogy — mondjuk, csak néhány percre — szabadságától megfosztja. Ez a büntető törvény 323. §-ába ütköző cselekmény volna, amelynek három hónapig tartó fogház a büntetése. Maradjunk azonban csak a motozás mellett.

A bűnvádi perrendtartás 176. §-a így rendelkezik:

Átvizsgálhatók azon az egyénen levő ruhák és egyéb tárgyak, akit bűntett vagy fogházbüntetéssel büntetendő vétség nyomatékos gyanúja terhel, vagy aki a hatóság előtt szokásos bűntettesként ismeretes.

Személymotozás foganatosítható az ellen is, aki nagy valószínűség szerint valamely bizonyítékul — természetesen bűncselekmény bizonyítékául — szolgáló tárgyat rejt magánál.

A bűnvádi perrendtartás 177. §-a pedig előírja, hogy a személymotozás mindig írásba foglalt határozattal rendelendő el, és hogy:

Az elrendelésre rendszerint a vizsgálóbíró, ha azonban a késedelem veszéllyel jár, a nyomozást teljesítő rendőri hatóság is jogosult.

Látnivaló tehát, hogy nem olyan egyszerű dolog az, ha valaki csak úgy a kénye-kedve szerint zsebmotozást foganatosít. Amennyiben súlyosabb bűncselekményt nem állapít meg az ilyen visszaélés, a magyar bíróságok állandó gyakorlata szerint a jogosulatlan motozás mindenesetre becsületsértést képez.

És midőn a műhelyek munkásai a műhely vagyonbiztonsága érdekében ezt mégis eltűrik, úgy ezt az áldozatot semmi esetre se azért hozzák, hogy a saját politikai szabadságuk, legelemibb emberi és polgári jogaik korlátozására szolgáltassanak fegyvereket bárkinek is a kezébe.

Még súlyosabb elbírálás alá esik a megtalált lappéldányok elkobzása. A bűnvádi perrendtartás 567. §-a szerint:

Valamely nyomtatvány bűntettet vagy vétséget megállapító tartalma miatt, a följelentés megtétele után vagy ezzel egyidejűleg csak a vádló indítványára foglalható le.

A lefoglalás elrendelésére és foganatosítására rendszerint az illetékes vizsgálóbíró vagy sajtóbíróság, ha azonban a késedelem veszéllyel járna, bármely vizsgálóbíró vagy járásbíróság is jogosítva van.

Tehát még bűncselekmény esetében is csak vizsgálóbíró, sajtóbíróság vagy járásbíróság! Még rendőrhatóság sem, annál kevésbé a kapuőr vagy egyéb felelőtlen elem. Nem is akarunk arról beszélni, hogy a Vasutas szóban forgó számát vizsgálóbíró se foglalhatta volna le vagy kobozhatta volna el, miután abban semmiféle bűncselekmény nem foglaltatott. Mi hát akkor a Vasutas elkobzása? Erre a büntető törvénykönyv 333. §-a adja meg a feleletet:

Aki idegen ingó dolgot másnak birtokából vagy birtalatából, annak beleegyezése nélkül, abból a célból vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.

A jelen esetben nem ismeretes előttem, hogy a kapuőr a munkások beleegyezésével vette-e el tőlük a lapot vagy sem. Nem gondolnám, hogy ebbe a munkások jószántukból beleegyeztek, és így föltételeznem kell, hogy ez a beleegyezés hiányzott. Amennyiben a hiányzó beleegyezés erőszakkal vagy fenyegetéssel pótoltatott volna, úgy a lopásnál súlyosabb bűncselekmény: rablás követtetett volna el. A kapuőr védekezése esetleg megindulandó bűnvádi eljárás folyamán csak az lehetne, hogy ő nem abból a célból vette el a lapokat, hogy azokat eltulajdonítsa. Ez a védekezés azonban aligha állhatná meg a helyét, mert az „eltulajdonítás” nem annyit jelent, hogy önmagának akarja az illető a tárgyat eltulajdonítani. És a bevégzett cselekményt nem teszi meg nem történtté az a körülmény, hogy a munkások másnap a tőlük jogtalanul elszedett lappéldányokat visszakapták.

Ami már most a szerszámszekrény önhatalmú fölnyitását illeti, erre is vonatkoznak mindazok az aggodalmak, amiket föntebb a jogtalanul foganatosított nyomozati cselekményekre mondottam. Itt elsősorban megállapítandó volna, hogy kinek a rendeletéből történt a szekrények önhatalmú fölnyitása. A szekrényből kivett névsor eltulajdonítása vagy megsemmisítése még súlyosabb esete volna a lopásnak, mert a büntető törvénykönyv 336. §-a szerint:

Tekintet nélkül a lopott dolog értékére, bűntettet képez a lopás, ha […] céljából a zár vagy a megőrzésre szolgáló egyéb készülék föltöretett; a fölnyitásra hamis vagy ellopott kulcs használtatik.

Nem vagyok vele e pillanatban tisztában, hogy esetleg a munkások által is akceptált műhelyszabályok mindezeket a törvényes rendelkezéseket mennyiben befolyásolják. De semmi esetre se föltételezhető, hogy e szabályok a büntető törvénykönyvnek és a bűnvádi perrendtartásnak a legelemibb polgári jogokat védelmező parancsait egyszerűen semmivé tennék. A munkások megnyugvással vehették tudomásul, hogy a főnökség nem azonosította magát ezekkel a cselekményekkel, de még nagyobb megnyugvásukra szolgálna, ha ugyancsak a főnökség gondoskodnék róla, hogy az illetéktelen beavatkozás meg is toroltassék.

Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5