FIGYELEM!

Ez egy fejezet Kadosa Marcel Bürokratitis - Kadosa Marcel válogatott publicisztikája II. című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Én nem tudom, igaz-e, amit a minapában meghalt Unamunóról írtak, hogy eleinte Francóhoz állt, de azután elpártolt tőle, sőt lemondott az egyetemi rektorságáról is, mert amikor Franco egyik generálisával a felkelők győzelmi céljáról beszélgetett, az olyan kijelentést tett, hogy a katalánokat és a baszkokat ki kell irtani. A generális úr súlyos harcokat átélt katona, akinek az egyik karja és a fél szeme hiányzik, és összevissza van metélve, varrva és foltozva. Unamuno dühbe gurult a generális kijelentésén, felugrott és rákiáltott: „Ha ön a katalánokat és a baszkokat kiirtja, akkor Spanyolország is olyan nyomorék lesz, mint amilyen ön!” — és ezzel otthagyta őt is, meg Francót is, sőt az egyetemet is.

Mondom, nem tudom, igaz-e mindez, de semmi lehetetlen nincs benne. Sem Unamuno részéről, aki igen goromba férfiú volt az Úr színe előtt, sem pedig a generális úr részéről, aki igen általánossá vált érzületnek adott kifejezést, amikor egy helyzet megoldásaképp valamely népnek a kiirtását javallta. Egy generális szájából az ilyen kijelentés csak azért hangzik félelmesebben, mert neki a kiirtás eszközei is a kezében vannak. Ettől eltekintve azonban a gyűlöletnek ezek a kifakadásai közkeletűek és nem is újak. Az öreg Cato, mint egy vén papagáj, úgy rikácsolta mindennap a szenátusban, hogy a karthágóiakat ki kell irtani. Azután a párthusokat kellett kiirtani, azután a keresztényeket, azután a pogányokat, majd végtelen sorban a szektáriusokat és az eretnekeket, az ariánusokat, a bazilidiánusokat, a gnosztikusokat, a jakobitákat, a marcionitákat, a szabelliánusokat, a nesztoriánusokat, a manicheusokat, az albigenseket, a huszitákat, keleten a fehéreket, nyugaton a feketéket, az örményeket vagy a kvékereket, a jakobinusokat, a burzsujokat, a kulákokat, a királypártiakat vagy a köztársaságiakat és az idők elejétől kezdve az idők végezetéig a zsidókat, a zsidókat, a zsidókat!

És senki se higgye, hogy akik a kiirtás ítélete alatt állottak, ha felszabadultak az ítélet hatálya alól, sőt maguk váltak ítélkezőkké, akkor levonták korábbi szenvedéseik konzekvenciáit a nagylelkűség és a türelmesség által. Szó sincs róla! Ugyanolyan türelmetlen és kegyetlen üldözőkké váltak, mint azok voltak, akik őket üldözték. A protestánssá vált Svájcban az anabaptistákat vízbe fojtották, a szabadelvű Gentilis bárd alatt halt meg, Servet máglyán, és azok az amerikai gyarmatosok, akik üldözés miatt vándoroltak ki hazájukból, új hazájukban még kíméletlenebbül üldözték azokat, akik nem voltak velük egyazon felfogásban, mint ahogyan régi hazájukban őket üldözték. Arthur Holitscher leírja egyik könyvében a kanadai duhoborok telepét, akik a kegyetlen üldöztetésük elől hazájukból elmenekültek, és itt, a világ másik felében alapítottak új otthont maguknak. Peter Verigin volt a vezérük, és a telepük főhelyét is Veriginfalvára keresztelték. A szegény duhoboroknak semmivel sem volt itt jobb dolguk, mint volt a szent Oroszországban. Az erősebbek éppen úgy elnyomták a gyöngébbeket, mint odahaza, és Peter Verigin éppen úgy kancsukával uralkodott fölöttük, mint odahaza azok, akik a cártól kapták a hatalmat az emberek kínzására.

Nem tudom, igaz-e, vagy csupán pletyka — az igazán szavahihető emberek e tekintetben talán leplezik a valóságot —, de azt beszélik, hogy Palesztinában, az új zsidó őshazában az európai nevelésű zsidók éppen úgy gyűlölködnek a babonákba fulladt bigott lengyel zsidókkal szemben, mint ahogy Európában mindenütt gyűlölik és üldözik Istennek e kivetett páriáit.

Intelligens emberek beszédét hallgatom. Két kolléga, akik homlokegyenest ellenkező felfogáson vannak a világ dolgai felől. Az egyik a legteljesebb meggyőződéssel mondja, hogy Európában nem lesz addig rend és béke, amíg a franciákat az utolsó szálig ki nem irtják. A másik szerint a németekkel kell ugyanezt csinálni. Ők ketten íme már százmillió embert kiirtanának, miként Franco generálisa a baszkokat és a katalánokat. És mindenki valakit. Valóban úgy van: homo homini lupus, az ember farkasa az embernek! De ez a megállapítás durva igazságtalanság a farkasokkal szemben. Jól mondta valaki: két farkas, amely az erdő sötét sűrűjében találkozik, félelem nélkül, nyugodtan megy el egymás mellett; két ember azonban ugyanezen a helyen találkozva, szorongó félelemmel a szívében tér ki egymás útjából.

Még a földi élet kölcsönös elirigyelésével sem elégszenek meg az emberek, hanem még a másvilági élet boldogságát sem engedélyezik azok számára, akik más véleményt táplálnak, más felfogást és más hitet vallanak, mint amelybe ők — egymilliomodnyi kivétellel a születés véletlenségénél fogva — jutottak. Az Ótestamentum három évezredes és az Újszövetség kétezer esztendős tanítása semmit sem csökkentett ezen a kitagadáson és kiközösítésen. Zwingli volt az első, aki úgy merészelte leírni Isten országát, mint a minden fajtájú, rendű és rangú szentek, hősök, hívők és erényesek gyülekezetét, ahol Ábel és Énok, Noé és Ábrahám, Izsák és Jákob Szókratésszel, Ariszteidésszel, Numa Pompiliusszal, Herkulessel és Scipióval fog összejönni, és minden becsületes és jó ember, aki valaha élt, együtt lesz Istennél. Mi mosolygunk ezen a nemes hevületen, de amikor ezt először leírták, mindenfelé bámulatot és megbotránkozást keltett. Luther elolvasván ezt a hitvallást, kétségbeesett Zwingli lelki üdvössége felett. Ami pedig a földi üdvösséget illeti, jól tudjuk, hogy Zwinglit és minden hívét kiirtásra ítélték, és Krisztusnak e hűséges interpretátora, a szelíd békességnek és a béketűrő jámborságnak ez a magasztos küldöttje hitének védelmében a csatatéren esett el. Miután nyolcvan teológussal való szóvitatkozásban diadalmaskodott, a dárda az ellenfeleinek adott igazat, és holttestét az Isten ellen vétkezők máglyáján égették el azok, akik legyőzték és megölték.

Vajon lesz-e valaha vége ennek a feneketlen gyűlölködésnek, ennek az ártó és irtó szándéknak, amelyet a világ minden kormánya és minden egyháza a legnagyobb erőfeszítéssel is csak nagyon fogyatékosan tud féken tartani és korlátok közé szorítani, mert minden kormánynak és minden egyháznak számolnia kell ennek az indulatnak irtózatos erejével? Vajon vége lesz-e valaha? Az emberiség legnagyobb alakjai, erkölcsi és szellemi óriásai soha, életük és koruk legválságosabb pillanataiban sem adták fel a reményt, hogy meg fog változni, és nem adták fel a küzdelmet, hogy megváltozzék az embernek ez az örök vadállatiassága. Egyik helyről a másikra szökött Condorcet, az emberi tökéletesedés e lánglelkű hirdetője a sans-culotte forradalom pribékjei elől. Miközben halálra keresték, rejtekhelyén elbújva írta: „Az emberiség olyan fokra fog emelkedni, ahol a butaság és a nyomor csak szerencsétlen véletlenség lesz, nem pedig a társadalom nagy részének megszokott állapota.” Azután mérget ivott, nehogy a guillotine alá kerüljön.

Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5