Az ügyvédi rendtartáshoz immár csak a szentesítés hiányzik, hogy törvénnyé váljék, azután pedig az életbeléptetés, amelyre nézve a beavatottak tudni vélik, hogy az idevonatkozó rendeletek máris készen vannak az igazságügy-minisztériumban, mint ahogy a gondos anyáknál készen várja a születendő bébit mindaz a sok kellék, ami az életbelépéséhez szükséges.
Nem lehet azt mondani, hogy az igazságügy-miniszter úr minden kritika elől elzárkózott volna ennek a törvénynek a megalkotásánál. A törvénytervezet és a törvényjavaslat, meg a megszavazott törvény rendelkezéseiben vannak olyan eltérések, amelyek az elhangzott kritikák alapján állottak elő. Lényegében azonban megvalósult az az elgondolás, amelynek alapján ez a törvény megszületett, és amelyet röviden úgy lehet összefoglalni, hogy az igazságügy-miniszter úr az ügyvédség absztrakciójának hajlandó feláldozni az ügyvédeket, hajlandó kivágni a fákat, hogy megőrizze az erdő méltóságát.
A végtelen mennyiségű szakszerű bírálat és hozzászólás mellett, amely ezt a törvényalkotást végigkísérte az első tervezettől kezdve a megszavazás stádiumáig, a mi véleményünk szerint nem is a jogászok vitték el a pálmát, hanem a főrendiházban való tárgyalásnak egyik szerény szavú szónoka, Ghiczy Elemér, aki fején találta a szeget, és akinek az ütése halálos lett volna, ha a parlamenti tárgyalásokban egyáltalában volnának halálos ütések. Ő mondta ki a legnagyobbat, amely mellett eltörpül a részletekre vonatkozó minden kifogás, ő mondta ki azt, hogy ez a törvényjavaslat szerzett jogokat koboz el azoktól, akikre vonatkozik!
Sajnos, a szerzett jogok tisztelete a világ széles területein meglazult. Néhány évtizeddel ezelőtt még mindenki a civilizáció fundamentumának tudta és vallotta. A francia forradalom az Emberi Jogok kinyilatkoztatásában alapelvként szegezi le. Az Egyesült Államok alkotmányának egyik megváltoztathatatlan alaptétele, és minden jogtudós, minden politikus, minden filozófus, hívták légyen bár a most újra divatba jött „jobboldali” Fichtének vagy a modern szociáldemokrata munkáspárt egyik alapítójának, Lassalle-nak, egyaránt hirdették, hogy a törvény csak a jövőre vonatkozóan szabályozhatja az élet rendjét, de nem vehet el senkitől semmit, aki valamit törvényesen megszerzett. „A törvény visszaható ereje — mondja Benjamin Constant — a legnagyobb merénylet, amit törvény elkövethet, szétszakítása a társadalmi szerződésnek, hatályon kívül helyezése azoknak a pontozatoknak, amelyek alapján a társadalom engedelmességet követelhet az egyénektől… A törvény, amelynek visszaható ereje van, nem törvény többé!”
Az, amit az új ügyvédi rendtartás törvénybe iktat, egészen elképesztő esete a szerzett jogtól való megfosztásnak, és szinte bámulatra méltó, hogy törvénnyé válhatott. Mint kormányzati szörnyűséget tartják számon azt az állapotot, hogy van ország, amelyben nem kaphat útlevelet az az állampolgár, aki az adójával hátralékban van. De mi ez ahhoz képest, hogy meg lehessen fosztani az ügyvédet húszévi munkával megszerzett diplomájának a használatától, ha nem fizette meg a kamarai tagsági díjat?! És nem csupán azokra vonatkozik ez, akik majd ezután, ennek a rendelkezésnek a tudatában lesznek ügyvédekké, hanem mindenkire. Húsz év óta vagy akármennyi idő óta működő ügyvédeket, akik már képtelenek más életlehetőségre szert tenni, a diplomájuk által részükre még meglévő utolsó falat kenyértől is meg lehet, sőt felelősség terhe mellett meg kell fosztani, ha annyira szegények és oly kevés a keresetük, hogy a kamarai díjaikat és a nyugdíjintézeti járulékaikat nem tudják megfizetni! Nem borzasztó ez? Annyira borzasztó, hogy a gyakorlatban mindenki, a kamara, a kar, a jótékonyság, sőt maga az igazságügy-miniszter is siet bekapcsolódni a lázas mentési akcióba. Ámde ez nem változtat a dolgok lényegén: hogy itt szerzett jogok kisajátítása van törvénybe iktatva, minden megtérítés nélkül való elkobzása az egzisztenciának, amelynél nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény, hogy az egzisztencia, amelyet a törvény elkoboz: koldusegzisztencia.
Hiszen csakis ez teszi lehetővé: a megfosztottak gyöngesége. Ha az igazságügy-miniszter úr a földbirtokosokkal szemben akarná ugyanezt az elgondolást érvényesíteni, majd meglátná, hogy mekkora ellenállóereje van a társadalomnak a szerzett jogok elkobzására irányuló támadásokkal szemben. Nagy mulasztást követ el a társadalom, hogy ezt az erejét minden támadásnál nem érvényesíti, mert emlékezetében kellene tartania azt az igazságot, hogy ahol a jogokból egy hajszál elveszhet, ott a fejek sincsenek többé biztonságban!
