Dr. Pólyák Béla bizonyosan szemrehányást tesz önmagának, hogy a könyvecskéje (Zsidók a magyar mezőgazdaságban. Történeti és statisztikai alapon. Adalékok a magyar földbirtokpolitikához. Budapest, 1928.) elkésve jelent meg, amikor már a törvényhozásban nem lehetett felhasználni a legutóbbi vitában a könyvecske meggyőző adatait. A szerzőnek azonban semmi oka nincsen erre a szemrehányásra: azok ellen az indulatok ellen, amelyek az egész úgynevezett földkérdésben, de pláne a zsidókérdésben működésben vannak, éppoly kevéssé lehet észszerű érvekkel sikeresen operálni, akár a földrengés ellen, sőt aki ezt komolyan megkísérelné, a beavatottak részéről valószínűleg csöndes és sunyi mosolygás kísérné a szavait. A templomból hazatérő falusi suhanctól kérdezi az apja: „No, mirül prédikált a tisztelendő úr?” „A szárazságról.” „No és mit beszélt a szárazságról?” „Hát nagyon ellenezte.”
Ellenezte? Istenem, mi mindent elleneztek már a törvényhozásban dönthetetlen érvekkel, amiből mégis törvény lett! Talán szabályként lehetne megállapítani, hogy ha egy javaslatot úgynevezett felháborodás, felzúdulás nem szorít le a napirendről vagy nem módosít, az ellen a komoly érvek már semmit se használnak. Sőt azt lehet mondani, hogy minél komolyabb érvek szólnak valamely törvényjavaslat vagy intézkedés ellen, annál bizonyosabb, hogy a kormányt nem engedi általuk sarokba szorítani a többsége. A parlament homlokzatára lángbetűkkel kellene felírni a néhai házelnöknek, az öreg Péchy Tamás bácsinak a mondását: „Érvekkel úgyse győzzük meg egymást: szavazzunk!”
Azokra az érvekre, amelyek dr. Pólyák Béla könyvében foglaltatnak, nem a politikusok miatt van szükség, hanem az igazságot szerető jóhiszemű emberek számára. Senki se csinált még statisztikát róla, hogy ezek az emberpéldányok mekkora arányban vannak képviselve a társadalomban, csak az bizonyos, hogy egyik társadalom nagyobb percentben foglalja ezt a típust magában, mint a másik, és hogy ezek a fejlettebb és boldogabb társadalmak. Ezekben óriási erővel tud kitörni az elnyomott igazság és az üldözött ártatlanság mellett a közvélemény, míg azokban a társadalmakban, amelyekben ez a típus csak elvétve jelentkezik, a legszemtelenebb hazugságok, a legvérlázítóbb jogtiprások az érdekeltek tapsai kíséretében minden ellenállás nélkül diadalmaskodhatnak. Az igazságot szerető, jóhiszemű emberek számára örömteljes élmény, ha fekete-fehéren látja felsorakoztatva az adatokat a hazugság ellen és az igazság védelmére, és minden ilyen igazsághirdetés elvetett mag, amely valamiképpen, emberi szem által nyomon nem kísérhető módon kikel valamikor, és az emberiség igazságkincstárát gazdagítja.
E sorok írója a földkérdésben Henry George tanításait vallja, és mint ilyen, a földtulajdon ellensége. A föld éppen úgy mindannyiunk tulajdona, mint a levegő és mint az óceán. Amilyen bizonyos, hogy a levegőt is parcelláznák és tulajdonba vennék, ha ez fizikailag lehetséges volna, olyan bizonyos az is, hogy a földnek ilyetén tulajdonbavétele nem lett azáltal igazságosabbá, mivel fizikailag lehetséges volt. Föld nélkül egyetlen ember sem élhet, csakúgy, mint levegő nélkül, és mivel életének ettől a lehetőségétől a föld tulajdonbavétele által meg lehet őt fosztani, ennélfogva életét feltételekhez köthetik a földtulajdonosok, közvetlen vagy közvetett úton kizsákmányolhatják. Ez lévén e sorok írójának az álláspontja a földkérdésben, reá nézve elméletileg édes mindegy, hogy a földtulajdonos nagybirtokos-e vagy kisbirtokos, mágnás-e vagy paraszt, zsidó-e vagy keresztény, avagy tűzimádó. Ezek a kérdések már nem alapvetőek, hanem csupán az adott helyzetben való politikai, célszerűségi, jogi, viszonylagossági kérdések. Ami azonban nem jelenti azt, hogy ha ezek körül a kérdések körül olyan dolgok történnek, amelyek az igazságérzetet sértik, azokat egy alapvető elvi álláspont magasságából közönnyel lehetne szemlélni. Nagyon is fontos és örvendetes ebből a szempontból is, ha jön valaki, mint dr. Pólyák Béla, aki kimutatja, hogy a zsidók a honfoglalás előtt is már mezőgazdaságot űztek a mostani Magyarország területén, hogy Árpád honfoglalói között egész zsidó törzs volt, amely letelepedvén az új hazában, éppoly kevéssé foglalkozott varrógép-ügynökösködéssel, bankigazgatással, újságírással, kabaréelőadásokkal, ügyvédkedéssel és ócskaruhakereskedéssel, mint Árpád napimádó magyarjai, akik fehér lovat áldoztak Hadúrnak — ha ugyan igaz. Hanem eleinte éppen úgy verekedtek és portyáztak, azután pedig éppen úgy földet túrtak, mint a többiek. Fontos a hazugságok elleni küzdelem szempontjából, amit dr. Pólyák Béla kimutat, hogy az ezeréves történelem egész folyamán keresztül a magyar mezőgazdaságban mindig serénykedtek a zsidók, amikor ennek a lehetőségétől meg nem fosztották őket, és hogy tehát az ellenük irányuló úgynevezett földbirtokpolitikának az a legnyomatékosabb érve, mintha a zsidók csak most, az utóbbi átkozott liberális éra alatt ragadták volna magukhoz a földet és vetették volna magukat rá a mezőgazdaságra, éppen ez az érv az, amelynek a valótlansága legbiztosabban kimutatható.
Ez azért fontos, mert nyíltabb színvallásra kényszerít, és a nyíltabb színvallás mindig az igazság érdekében áll. Nem tudom helyeselni a Magyar Hírlap szellemes „Kopf”-írójának az álláspontját, amikor a belügyminiszterhez appellál a ceglédi fürdő felirata ellen. Mert nem a felirat a fontos, hanem a szellem, amelyből ez a felirat fakad, és ehhez a szellemhez több köze van a kultuszminiszternek, mint a belügyminiszternek. Ha azonban a szellem megvan, akkor szebb és jobb, ha a szégyen tökéletes. Igenis az a helyes, hogy úgy legyen kiírva a ceglédi fürdőben, ahogyan van, hogy „zsidók csak hétfőn fürödhetnek”. Mindaddig úgy legyen, amíg a ceglédiek a saját belátásuk alapján, szégyenkezve el nem távolítják a táblát, miután előbb eltávolították a szellemet, amely a táblát szülte. Csak Hadik János grófnak és csak az immunitás oltalma alatt szabad arról nyíltan beszélni, hogy ugyan kérem, minek az a jogi köntörfalazás, mindez csak ürügy arra, hogy a zsidóktól elvegyék a földet. Más ezt nem mondhatja, mert ha másvalaki mondaná ezt, esetleg megüthetné a bokáját. Ámde a pesti humornak a száját nem lehet befogni, és a pesti humor már régen megállapította, hogy O. F. B. ezt így kell olvasni: Országod Földje Bizonytalan.
Ami azonban ebben a legfontosabb, sajnos, erről a legkevesebbet írt dr. Pólyák Béla. Összesen 3 oldalt a könyvének 76 oldalából. Pedig ez az egésznek a veleje, mert ez tartalmazza az egyedül döntő érvet, amely akkor is eldönti a zsidók javára a kérdést, ha nem is volna igaz, hogy a magyarországi zsidók mezőgazdamúltja legalábbis egyidős Magyarországéval. Már egész polgárjogot nyert a közéleti frazeológiában az az undok megbélyegzés: nem kívánatos elem. Már meg is feledkeztünk róla, hogy „nem kívánatos elem” — ez nem jelentheti azt, hogy X. vagy Y. úr szempontjából nem kívánatos, hanem csak azt, hogy az ország, az összesség szempontjából kívánatos-e vagy sem. Nos hát, ami a mezőgazdaságot illeti, e részben kívánatos elem az, amely a földnek észszerű művelése mellett többet és jobbat hoz ki a földből, nem kívánatos elem pedig az, aki kevesebbet és silányabbat produkál. Aki más mértéket állít fel ebben a tekintetben, az a magyar hazára és a magyar társadalomra nézve káros és veszedelmes állásponton van, és olyan céljai vannak, amelyek ellen érvekkel hadakozni többé nem lehet. Lehetséges, hogy nem teszi tönkre az országot, mert egy országot tönkretenni nem egykönnyen lehet, de hogy az országnak annyi kárt okoz, amennyire valóra tudja váltani veszedelmes tévedését vagy meggondolatlanságát — ez kézenfekvő dolog. És ebből az egyetlen fontos szempontból a zsidó mezőgazdák mellett szólnak, sőt harsányan kiabálnak a tények. Hogy a zsidó bérlők és a zsidó földbirtokosok milyen eredményeket produkáltak és hogyan váltották valóra a modern agronómia eredményeit a valóságban, ez olyan általánosan ismert dolog, hogy még a legelszántabb hazugságok nagyiparosai se merték az egész antiszemita kampány alatt letagadni, hanem legfeljebb ezt is mint érvet használták fel a zsidók ellen. Amikor dr. Pólyák Béla szorgalmas utánjárás alapján kimutatja, hogy egy-egy tenyészállatvásáron 73 kitüntetett közül 31 volt a zsidó, 49-ből 16, 39-ből 12 stb., akkor ez minden elképzelhető érvet felülmúl hatékonyság dolgában annak a bizonyítására, hogy aki a zsidókat kiszorítja a mezőgazdaságból, az súlyos bűnt követ el Magyarország ellen, és politikai szempontoknak, atyafisági, osztálybeli, esetleg egyéni érdekeknek, faji és felekezeti elfogultságnak áldozatul dobja oda a nemzet valódi érdekét.
