Az én vasutas barátaim nyilván nem felejtették még el, hogy amíg szövetségünk élt és annak keretében dolgoztunk, agitáltunk: én voltam az, aki a túlságos mértékben lelkesedőkkel, a nagyon is elszántakkal és megalkudni nem akarókkal szemben mindig megmondottam, hogy az én nézetem szerint ebben vagy abban az esetben jó lesz egy kicsikét félnünk. A hatalommal szemben nem jó mindig a jog álláspontjára helyezkedni, mert a hatalom se helyezkedik arra. Ha pedig a hatalom túlmegy a vonalon, akkor ezzel szemben az egyensúlyt csak úgy lehet megtartani, ha a hatalommal nem bíró meg innen marad a vonalon.
Ez ugyan megalkuvás, meglapulás, trotyakos meghunyászkodás, vagy nem bánom, neveztessék akárminek. De hiába, az élet küzdelmeiben az már úgy van, hogy nagyon sokszor ez is jó fegyver a jó cél elérésére, és bizony alkalmazzák is ezt nemcsak munkások, hanem vajmi gyakran óriás hatalmú uralkodók is, ha muszáj.
Nekem tehát senki se mondhatja, hogy ne tudnám, mikor kell a cél érdekében egy kicsit megszorítani a gyeplőt. És tőlem annál inkább bízvást elfogadhatja minden velem egyérzésű és egy cél felé törekvő vasutas, ha mondom, hogy amilyen méltánylandó az okos higgadtság, éppoly elítélendő az oktalan gyávaság. A kis bogár taktikája, amely halottnak teteti magát a hatalmas ellenség előtt a veszély pillanatában, és ezzel megmenti életét: ez ügyes és okos fogás, tetszik az embernek. De a nyúlnak a gyáva riadozása minden falevélzörrenéstől és világgá szaladása egy véletlen zörejtől: ez szánalmas és visszataszítóan szomorú.
Sokfelől hallom a panaszt, hogy a vasutasok meg vannak félemlítve, még a lapjainkat sem merik olvasni, annál kevésbé részt venni politikai mozgalmainkban. Visszahúzódnak, félnek, fáznak, elnyomják gondolataikat, érzelmeiket, meggyőződésüket; mint kiherélt pulyák, lábujjhegyen járnak, és inkább a minden iránt való néma közöny leplébe burkolóznak, semhogy — Isten mentsen — érzelmüket elárulják.
Nos hát, ez oktalan és gyalázatos dolog. Annyira megfélemlíttetni magát, hogy nem létező veszedelemtől is rettegjen az ember: ez az emberi méltóság lealacsonyítása.
Szövetségünk feloszlattatott: ennek tehát nem lehet tagja senki. Titkos szövetségünk nincsen, ilyenben, ha akarna valaki, akkor sem lehetne részes. Ámde társadalmi és politikai lelkületünket és meggyőződéseinket nem fogjuk se elfojtani, se eltitkolni.
Szabad-e a vasutasnak olyan politikai párt elveit vallani, amelyik neki legjobban tetszik?
Igenis, szabad.
Szabad-e a vasutasnak olyan lapot járatni, venni és olvasni, amelyiknek az iránya, tartalma, hangja neki legjobban megfelel és amelyiket olvasnia neki legjobban tetszik?
Igenis, szabad.
Hát akkor mit féltek? Mit remegtek nem létező veszedelmektől? Miért szolgáltattok magatokról bizonyítványt, hogy az első hatalmi szóra még ott is meglapultok, ahol erre semmiféle, semmi okból szükség nincsen?
Egy, csak egy eset legyen az országban, hogy valakinek egyetlen hajszála görbüljön meg azért, mert kiderült róla, hogy ilyen vagy olyan pártnak a híve, vagy hogy ilyen vagy olyan lapot olvas. Azt a felebbvalót, aki ilyesmire merne vetemedni, huszonnégy óra alatt elsöpri helyéről a jogtalanság, amelyet elkövetett, mint a vihar a pelyhet.
De hiszen ilyenre példa se lehet, és nem is volt. Ilyesmitől félni vagy tartani: egyszerűen agyrém. A szövetséget nem védelmezi törvény, mert Magyarországon az egyesülési jog ma még különféle címekkel ékes közigazgatási pandúrok kénye-kedvére van hagyva, szövetségünket feloszlathatták álürügyek alapján. A vasutast azonban törvényes rendelet védelmezi az ő szolgálatában, itt a bíróság dörögné fülébe a törvénytiprónak, hogy hátrább az agarakkal. Még a gondolata is ki van zárva annak, hogy valakit bármiféle baj érhessen azért, mert a lapunkat olvassa, vagy politikai eszméinket vallja.
Az a „családját és kenyerét féltő szegény munkás” ebben az esetben tehát nem igazi veszedelmektől fél, hanem csak olyanoktól, amelyeket a saját képzelődése csinált az ő rémítgetésére. Ha bárki megkérdezné a felebbvalóját: „Uram, szabad-e nekem a Magyar Vasutast olvasni?”, senki se kapna rá más feleletet, mint azt, hogy igenis, szabad. Ha pedig valamelyik felebbvaló mégis „nem szabad”-dal felelne, semmi egyebet se kellene tenni, mint írásban kérni tőle a tilalmat: azonnal szabad lenne a nem szabadból.
Eléggé meg van kötve a kezünk-lábunk mindenféle korlátozásokkal, ne csináljunk ilyeneket magunknak önmagunk. Ne féljünk és remegjünk olyan veszedelmektől, amelyek nem fenyegetnek bennünket sehonnan, és ne respektáljunk olyan tilalmakat, amelyek sehol se léteznek.
