FIGYELEM!

Ez egy fejezet Kadosa Marcel Bürokratitis - Kadosa Marcel válogatott publicisztikája II. című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

„Nem hallgathatok tovább!” – kiáltotta Tolsztoj, és ezt a kiáltását címül adta egy fölséges írásának, amelyben elmondotta azt, amit már nem hallgathatott el tovább. Nem hallgathatok tovább, kiáltom én is, és felkapom Don Quijote cséphadaróját, hogy nekimenjek vele a szélmalomnak, amelyről jól tudom, hogy azt nem állíthatja meg, csak egy akkora erő, mint amekkora a másik oldalról fújja. Nekem pedig nincsen annyi erőm, mint annak az óriási tudományos iskolának, amely azt hirdeti, valósággal hirdeti, a kishirdetésekben is hirdeti, hogy a háborút a kapitalizmus csinálja. Ki mer ebben kételkedni, aki nem akar az analfabétaság gyalázatába merülni? De nemhogy ki mer, de kinek jutna egyáltalában eszébe, hogy ilyen világos igazságban kételkedjék? Minden egyéb lehet téves és hamis, csak ez nem. Minden fölött lehet pro és kontra vitázni, csak e fölött nem. Minden vita csak úgy fejlődhetik ki, ha ezt mint fix pontot veszi bázisul, mint hajdanában a Bibliát. Descartes azzal az elhatározással fekszik neki nagy munkájának, hogy ab ovo kételkedni fog mindenben, és kételkedett is mindenben. Kételkedett volna talán a mózesi világfelfogás helyességében is – ha egyáltalában eszébe jutott volna, hogy még ebben is lehet kételkedni. Ami fölött ma Smigura szaktárs csak mosolyog, azt Luther szelleme tiszta, szent igazságnak hitte. Neki gyerekjáték volt megcáfolni Kopernikusz fantazmagóriáját, amely szerint a Föld az, amely a Nap körül forog, és nem megfordítva. Világos, hogy ezt csak egy tudatlan ember állíthatja, mondta Luther. „Hát vajon a Földet vagy a Napot állította-e meg Józsué Ajalon völgyében? Nemde a Napot?” Lehet-e tehát kétség abban, hogy a Nap az, amely forog, nem pedig a földgolyó?

És lehet-e kétség abban, hogy a háborúkat a kapitalizmus csinálja? Hiába hivatkozol az őserdők lakóira, akik a leglehetetlenebb fegyvereket eszelték ki egy másik meztelen csoporthoz tartozók koponyájának a beszakítására és beleinek a kigázolására. Hiába feküdt neki Odysse Barot kiszámítani, hogy Krisztus előtt 1496-tól kezdve Krisztus után 1861-ig lefolyt 3357 esztendőből csak 227 év volt a béke esztendeje, ellenben 3130 év volt a háborúé. Hiába látod minden faluban bicskára menni az alvégi legényeket a felvégi legényekkel és a kovácslegényeket a mészárosokkal: abban a pillanatban, amikor komolyan kell a dologról beszélni, nem hallasz és nem mondasz te se mást, mint azt, hogy a háborút a kapitalizmus csinálja. „Ez a gazdasági mag szerepel az 1912-i balkáni háborúban is – írja egy szimpatikus közgazdász a Közgazdasági Szemle hasábjain megjelent tanulságos értekezésében. – A négy kis állam: Montenegró, Szerbia, Bulgária és Görögország önállósítási törekvéseinek burkában ott a fejlődő kapitalizmus azon szükséglete, hogy lehetőleg nagy piacra tegyen szert. Ez a piac pedig úgy alakul ki legmegfelelőbben, hogyha nyelvileg egységes területet ölel fel…” stb., stb. Szóval a fejlődő montenegrói kapitalizmus, a bőréből immár kinövő szerb kapitalizmus: ez csinálta a Balkán-háborút. Tudom. A mostanit is ez csinálta, mert az a törvény, hogy a kapitalizmus háborút csinál. De azért akik ezt megállapítják, ugyanazok azt is mondják: miért úgy is, hogy mégse legyen háború. Ez se árt a tudományos igazságnak.

Én, sajnos, nem vagyok tudós, és így rám nézve a tudományos megállapítások nem kötelezőek. Előttem, mint az érthetetlenség lomnici csúcsa, úgy merednek ezek a szakszerű igazságok. Én csak a számat tátom, amikor rám olvassák, hogy az olaszok háborúja tipikus gazdasági háború, és tudom, hogy akik Olaszországot kormányozzák, nem akarták ezt a háborút, amíg a „gimnazisták meg nem győzték” őket, hogy erre a háborúra szükség van. Másutt a kormány akarja és a nép nem akarja, ismét másutt az egyik párt akarja, a másik nem akarja. Állítólag mindenütt van egy katonai párt, amely folyton a háborúcsináláson mesterkedik. És mindezek tetejében van egy dönthetetlen igazság, hogy amikor a háború kiüt: a kapitalizmus csinálta. Van-e még egyetlenegy ilyen erejű babona a földön?

Hát mi csinálja a háborút? Minden. A kapitalizmus is. A gazdasági érdekek is. Amikor az emberek a kapitalizmusban élnek, akkor az. Amikor a vallásos rajongásban élnek, akkor az. Ha volna olyan világ, hogy a filológia volna az emberi érdeklődés legfontosabb objektuma, akkor láthatnátok véres, borzalmas nyelvészeti háborúkat, amelyben az urál-altaji iskola katonái úgy irtanák a török-tatár iskolához tartozókat, mint a tetveket. És miként a csipcsipcsóka játék a farkasok marakodásához, úgy viszonylik az elvakult gyűlölet tekintetében az angolok és németek háborúja ahhoz, amelyet azok vívtak egymással, akik azért ölték egymást, hogy homousion-e vagy homoiusion! Csak a vak nem látja, hogy magasabb hatalom, ha útját nem állja vala, még ennél is borzasztóbb vérengzés lett volna, amikor arról volt szó, hogy az ikes igék harcában melyik fél legyen győzedelmes.

Mese az, naiv gyermekmese, hogy minden háború valami gazdasági akarásnak volna az explóziója. Van egy ismerősöm, aki úgy húzza maga után a tudományát a földön, mert minden oldalon kilóg belőle, annyi van benne. Ez az ember megesküdött az oltár előtt, hogy a német imperializmus: az az oka az egész háborúnak. De jött még egy nagyobb tudós, és bebizonyította, hogy az egész német külkereskedelem elmaradása valami 80 koronát jelentene fejenként Németországban, és hogy egy rosszabbul sikerült termés nagyobb kárt okoz, mint az egész német külkereskedelem megszűnése. Világosabban szólván: fejenként 80 korona – ez a német imperializmus, ezért öletik magukat halomra az emberek, ezért fordítják föl a világot és viszik az életnek minden javát és kincsét bele az őrületes küzdelembe. Hát itt csak két eshetőség van: vagy emberi szörnyetegek azok, akik ilyen háborút csinálnak, amelyben egyik oldalon 80 koronák biztosításáért, a másik oldalon 80 koronák elkaparintásáért oltanak ki millió életet, és állatian buta lények, akik ilyen háborúban helytállnak, sőt hősködnek; vagy pedig senkinek sincs róla tudomása, hogy mindez 80 koronáért történik, csak egynéhány tudósnak, akik valami érthetetlen okból elmulasztják ezt a legnagyobb sürgősséggel a kormányok tudomására hozni. Avagy pedig a harmadik eset, hogy mindez a nagy tudomány csak balgaság, és hogy hallatára fel kell kiáltanunk szabadon Marx után: nyomorult tudomány!

Mint mindent a világon, háborút se csak egyetlen okból csinálnak az emberek, hanem annyi okból, amennyi az emberek életében működik. Van gazdasági és van szerelmi háború, van, amelyiket hódítási vágy, van, amelyiket a gyávaság, van, amelyiket a bölcsesség, van, amelyiket színtiszta butaság rendezi. A vallási fanatizmus, a bosszúvágy, egy-egy ember hiúsága vagy könnyelműsége, népek babonája, gyűlölete és szimpátiája, egy asszony szeszélye, egy nemzet missziója és minden, ami nagy és dicső, és minden, ami alacsony és nyomorult: ez mind, mind csinálhat és csinált már háborút, amióta a történelmet ismerjük. Van háború, amely csak eszköz egy-egy távolabbi cél érdekében, amire semmi közvetlen szükség nincsen, aminek semmi látható értelme nincsen, csak a hatására számít valamely terv sikere érdekében valaki, aki maga tisztában van a céljaival, vagy aki maga is csak eszköz a nagy Ismeretlen kezében.

Cavournak volt annyi esze, mint azoknak, akik rajta nevettek, amikor hihetetlen erőfeszítés után és mindenki ellenére, térden álló könyörgéssel és sátáni ékesszólással rávette Viktor Emánuelt, hogy ő is küldjön sereget Krímbe. A világ élclapjai tele voltak a béka és az ökör karikatúrájával, és mindenki a sors jól megérdemelt büntetésének tartotta, amikor a céltalanul és esztelenül kiküldött sereget minden baj érte, amikor kolera támadt rá és egyik balsikerből a másikba bukdácsolt. De amikor Csernajánál győzelmet aratott a sereg a mondvacsinált ellenségen, a győzelemnek varázslatos hatása lett, mint egy mesebeli bűbájnak. Egyszerre lángot vetett az olasz önérzet, amelyet addig semmivel se tudtak felébreszteni, és az olasz büszkeség, amelyet évtizedekig hiába élesztgettek lángeszű honfiak. És most már mindenki tudja, hogy ez a lángoló önérzet és lelkesedés volt Itália bázisa, és ez adta a történelmi erőt az egyesülési küzdelemhez.

Utólag persze nem nehéz mindezt ráhúzni a kaptafára, hogy mindennek a fenekén gazdasági törekvések lapulnak, ha az emberek nem is tudnak felőle. Ránk akarnak disputálni egy új istenséget, amelynek az akarata és az ereje úgy működik, hogy nem tud róla senki: mindenki csak öntudatlan eszköz az ő láthatatlan kezében. De én nem azért néztem végig két századon át, miképpen detronizálják az egy élő Istent, hogy egy ilyen alaktalan új istenséget elfogadjak. Nekem hiába beszélik, hogy a német egységet közvetlenül megalkotó háborúkat ezeknek a gazdasági erőknek az öntudatlan nyomása csinálta, ha egyszer tudom, hogy sem a dán háborút, sem az osztrák háborút, sem a francia háborút nem akarta a porosz uralkodó, és nem akarta senki, egyetlenegy ember se, akinek az akarása valamit jelent. Csak egyedül Bismarck akarta, és végezetül saját személyes felelősségére csinálta meg mindegyiket, és mivel sikerültek, meglett a Német Birodalom, amelynek, hogy csodálnivaló gazdasági eredményei lettek, visszafelé a tudósok megállapították, hogy ezeknek voltak a követelményei a birodalomcsináló háborúk.

És ha akarod a példádnak az ellenkezőjét, szolgál azzal is a történelem: két évvel az észak-amerikai függetlenségi nyilatkozat előtt Benjamin Franklin még azt írta, hogy néhány bolond fantasztán kívül nincs itt senki, aki az Angliától való elszakadást és az önállóságot akarná. Két esztendővel később megtörtént az elszakadás. Hogyan? Hazudott volna Franklin? Ki van zárva! Mint mindig: ezúttal is igazat írt. De két év múltán már más volt az igazság. És megtörténvén az elszakadás, gyerekjáték volt bebizonyítani száz esztendő múlva, hogy a bekövetkezett óriási gazdasági fejlődés csíraereje mozgatta a függetlenségi harcot – ha az emberek nem is tudtak felőle (mint ahogy látjuk, hogy nem tudtak, és még Benjamin Franklin se tudott felőle), és éppen olyan gyerekjáték volna bebizonyítani azt is, ha az elszakadás nem történt volna meg, hogy tisztán gazdasági érdekek és meggondolások állották útját, s hogy Észak-Amerika ennek az anyaországgal való nagy egységnek köszönheti, hogy az lett, amivé éppen lett volna stb., stb.

Egyáltalában, torkig vagyunk már avval a minden lakatot kinyitó és a világon mindenbe passzoló tudományos csodakulccsal, hogy az emberek nem azért tesznek valamit, amit cselekvésük okául éreznek, hanem valami öntudatukon kívül működő titokzatos erő behatása folytán. Hogy amikor azok a szerb diákok önkívületbe hajszolták magukat Szerbia nagyságáról szóló dalokkal és szónoklatokkal, és földre borulva csókolták az anyaföldet, akkor voltaképpen azt akarták kifejezni, hogy de jó volna tágabb piac a szerb disznónak! Vagy amikor Petőfi a magyar dicsőségről ábrándozik, akkor lelkének öntudatlan mélyén tulajdonképpen az a vágyakozás buzog, hogy vajha a Goldberger Sám. F. és Fiai cég minél szabadabban és minél nagyobb területen helyezhetné el a magyar kékfestő- és kartonnyomó ipar termékeit. Ha egyszer nem jut az emberek öntudatára, kérdem én: honnan lehet azt X. vagy Y. tudósnak tudnia, hogy mi volt egyik vagy másik esetben az emberek igazi mozgatója? Miért nem tudom ezt én is? Miért nem tudják az emberek is? Miért és honnan tudják csupán a tudósok? Miért van elzárva mi előlünk a nagy titok nyitja?

Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5