Azok szerint a rendelkezések szerint, amelyeket Mussolini életbe léptetett, a háborús nyereségeknek befellegzett. Abban a pillanatban, amint a hadiállapot beáll, minden hadiipar államivá válik. Most még csak az kell, hogy ez minden országban így legyen. És még ezenkívül úgy is legyen, hogy nem csupán a háború idején, hanem már a békében is lehetetlenné legyen téve minden néven nevezendő hadiszeren való nyerészkedés, és akkor itt lesz az örök béke paradicsomi állapota. Itt lesz tudniillik mindazon irigylésre méltó módon naiv urak és hölgyek szerint, akiknek megingathatatlan, szilárd meggyőződése, hogy a háborút csakis a hadiszergyárosok mesterkedései okozzák.
A mennyei naivitásnak erre a szent tüzére olaj volt az amerikai hadiszerszállítók ismeretes botránya, amely szörnyű adatokat tárt fel nemrégiben arról a korrupcióról, azokról a pokoli mesterkedésekről, vesztegetésekről, uszításokról és mindenféle egyéb disznóságokról, amelyekkel ezek a gazemberek a háború kártyáit keverik. Ezekhez a szörnyű adatokhoz hozzáfűzik azokat az elrémisztő számadatokat, amelyek a civilizált világ fegyverkezésének a költségeit tárják a szemeink elé. Nem is tudom már, mennyi ez évente, százmilliárd-e vagy ezermilliárd, és pengő-e vagy frank, avagy dollár, netalántán angol font. Hiszen ezeknél a csillagászati számoknál a számok kisebb vagy nagyobb volta semmi különbséget nem tesz. Az értelmünknek úgy sincs meg a képessége, hogy helyes fogalmat alkosson valódi jelentőségükről. A tanító arról beszél, hogy hétmillió év múlva a földgömb belezuhan a Napba, és a gyenge idegzetű Samuka halálra rémültében sírva fakad, mert úgy értette, hogy kétmillió év múlva fog ez a katasztrófa bekövetkezni. Ha tehát százmilliárd, akkor legyen ennyi, ha ezermilliárd, akkor legyen annyi. Elénk tárják e kápráztató összeget, és azt mondják: íme, ilyen üzletekről van szó a hadiszergyárosok számára! Nem szükségképpen való dolog-e tehát, hogy a ráhatásnak minden lelki, értelembeli és fizikai eszközét igénybe vegyék ezek az óriási pénzekkel rendelkező urak a nemzetek és népek között való gyűlölködés keltésére és szítására, amely az ő üzletük és nyereségeik fundamentuma? Hiszen angyaloknak kellene lenniük, hogy ne ezt csinálják. És mindenkinek angyalnak kellene lennie, akinek bármiféle része van a közvélemény alakításában és a népek sorsának intézésében, hogy valamiféle úton-módon ne befolyásolják őket a gyűlölködésnek ezek a véres kezű vámszedői.
Ugye, milyen plauzibilis? És mégis mennyire gyermekesen naiv! Ki hiszi, hogy a háborús nyerészkedésnek megszüntetése nehezebbé teszi a háborút, nem pedig éppen ellenkezően: könnyebbé, ha már lennie muszáj? És ki hiszi, hogy ha a háborús iparnak nem lesz nyeresége, akkor nem lesz többé háború sem? A felelet az, hogy ezt sokan valóban elhiszik. Szerintük az úgynevezett francia nép se nem szereti, se nem gyűlöli a németeket, se a német a franciákat, hanem egyszerűen nem is tudnak egymás létezéséről. Úgy a szeretetet, mint a gyűlöletet közöttük mesterségesen tenyésztik és terjesztik olyanok, akiknek ebből hasznuk van, vagy akiket ezért valamilyen forrásból fizetnek. És ebből lesz azután a háborús ellenségeskedés vagy háborús szövetség. Ha senkinek se lehetne a háborúból haszna vagy nyeresége, akkor háború se lehetne.
Semmi a világon nem képes ezeket az embereket ebből a plauzibilis észjárásukból kizökkenteni. Legkevésbé azonban a tények, amelyek a világ eleje óta tartó végtelen sorban sorakoznak fel ennek a felfogásnak a cáfolatára. Se az, hogy háborúk akkor is voltak, amikor mindenki maga faragta hozzá a nyílvesszőjét, és akkor is, amikor a kettő közül, akik az ellenséges hadakat vezették, az egyiknek vagy esetleg mind a kettőnek feltétlenül meg kellett halnia. Mióta az emberek kiválasztottjai gondolkodni tudnak, mindig probléma volt a háború és béke kérdése, de ennek a nagy rejtélynek a misztikumát soha senki se tudta megfejteni, legkevésbé azonban azok, akik a hadiszergyárosok mesterkedéseiben találják az alapját. Ők csak egyik válfaját alkotják azoknak a tévelygőknek, akik az emberi értelemre vagy az emberek anyagi érdekére akarják visszavezetni a történéseket. Holott a saját közvetlen környezetükben, legtöbb esetben pedig saját édes magukon is megtanulhatnák, hogy százezer bolondság történik a világon indulatoktól, érzelmektől, képzeletektől vagy esetleg közönséges butaságtól vezéreltetve, amíg a bölcsességtől vezéreltetve egy megfontolt okosság. Mikor Alarich elindult Róma ellen, nem voltak még hadiszerszállítók a világon, és ő maga sem tudta semmiféle megérthető magyarázatát adni a hadjáratnak, amikor erre nézve kérdést intéztek hozzá. „Valami belső hatalom arra kényszerít engem, hogy Rómát elpusztítsam!” — mondotta. Nem a hadiszerszállítók és liferánsok inspirálták Nagy Sándort, se Mohamedet és utódait, se a keresztes hadjáratokat, se Dzsingisz kánt, sőt még Napóleont se, hogy csak néhányat említsek a megszámlálhatatlan milliókból, akik a történelem előtt és a történelem alatt háborút csináltak és hadakat vezettek. Igaz, a háborún meggazdagodni — már Hérodotosz is megállapítja — mindig lehetett, olyanoknak is, akik nem vettek részt annak veszedelmeiben és nem osztoztak győzelem esetében közvetlenül annak zsákmányaiban. Ám azért ezek haszonlesését tenni meg a háború alapvető okának nem sokkal nagyobb bölcsesség, mintha azt mondaná valaki, hogy a francia forradalmat az üvegesek szították és valósították meg, akik a százezrével bevert ablakokat azután beüvegezték. Avagy azt mondani, hogy a járványos betegségeket az orvosok és gyógyszerészek csinálják, akiknek a járvány a konjunktúrája.
Nem az ágyúgyárosok az okai, ha a háborúra való uszításaik, amelyek az ágyúgyártásnak csinálnak konjunktúrát, könnyebben vezetnek sikerre, mint hogyha a békére uszítanának, amely az aratógépek, dinamók, gőzekék és a békés kultúrélet egyéb eszközeinek a tömeggyártását teszi szükségessé. Nem őbennük van az igazi hibaforrás, hanem mindabban a sok ostobaságban, babonában és gonoszságban, amely nem múlik el rólunk azáltal, hogy a fegyverek gyártását állami monopóliummá változtatjuk. Ám zárjunk el egy veszélyforrást, tegyük lehetetlenné a hadiszereken való nyerészkedés lehetőségét — miután előbb felkoncoljuk egymást abban a vitában, hogy mi tekintessék hadiszernek. De ne áltassuk magunkat a Burkusországba vetődött magyar baka naivitásával, aki a Schwarzwaldban jártában befogta tenyerével a Duna forrását, és nagyokat mulatott rajta, hogy milyen rémület vesz majd erőt a bajai vízimolnárokon, ha egyszerre csak látni fogják, hogyan szalad le alóluk a Duna.
