Kihez menjek megkérdezni, igaz-e, amit a lapok szerint egy neves védőügyvéd a bíróság előtt beszélt? Lelkem szárnyain hazarepülök színtiszta magyar falumba, ahol születtem, ahol édesapám és az öregapám is született. Szétnézek az ismerős házsorok között. Öreg Máté Péter bátyám, él-e még kend, és megvan-e még vén szürkénk, a Lisza, amelyikkel a herés kertünkbe és a felesben bérelt kukoricaföldünkre jártunk? Hallja-e kend, hogy mit mondanak ma úton-útfélen az urak? Hogy az Antus zsidó nagy veszedelem?
Koplángyi Pista bátyám, de régen állítgattam kendnek, aki olyan biztosra vette a pakonbírót, és oly mesterien számította ki a vándlit, hát kend mit szól ahhoz, hogy aki az Antusékat támadja, annak igaza van, mivelhogy az Antusék zsidók, és a zsidóság, az faj?! Ide hallgasson az egész Kormos nemzetség, amellyel a családunk száz éven keresztül komaságot tartott: miket mernek mondani a szerelmetes komaivadékokról, hogy azok veszedelmesek, és ezért mindenki beléjük törölheti a csizmáját?! Hermecz Pista jóbarátom, nem kelsz-e fel a sírodból, hogy engem megvédelmezz? Kalupáti szomszéd, Hajdú szomszéd, Kurin gégás szomszéd, Virág Fercsi, hát meghaltatok, hogy nem feleltek nekem?
És ti, szegény, szenvedő asszonyok, akik az én drága édesanyámhoz, ahhoz az angyali jóságú és páratlan bölcsességű zsidó asszonyhoz jártatok panaszkodni és sírni, tanácsot, orvosságot, segítséget és vigasztalást kérni? Miért nem szóltok egy szót a ti jó szellemetek védelmére? Ti voltatok-e, akik ott sírtatok egész csapatban, mikor az Antusné negyven évi munka és tizenötször tönkremenés után, öregen, betegen és koldusszegényen a gyermekei közé távozott a faluból? Melyiktek volt az, aki jajveszékelve a kocsi elé vetette magát, és azt sikoltotta: jaj nekünk, az édesanyánk megy el közülünk?!
Mi a véleményetek a mai politikusok lármáiról?! És mi a véleményetek a többi zsidóról, akik a mi falunkban éltek? A minden tréfára kapható, szellemes és szívesen pityizáló Fülöp zsidóról? A kitűnő Frankl doktorról? A hangyaszorgalmú, mindennel kereskedő és mégis szegény Vili zsidóról? A méhészkedő, kertészkedő, intelligens Dócziról, kinek negyven éven át mindig volt iskolába járó kisgyereke? A lias Ignác bácsiról, aki kilencven esztendős koráig se tudta mindazt elmesélni, ami Solferinótól Königgrätzig tizenkét évi katonáskodása alatt vele történt? A „bőrszerző” Szróli leszármazóiról, aki után talán századok múlva is élni fog a faluban szokásmondás, hogy a soványodó emberre és girhes állatra azt mondják: fölhízik a Szróli pallására? Hát a kis zsidóról? A Majnem Mendikről? A Szakállasról? A Tojásosról? A Depóscékról? A tizenkét ember munkáját végző és gazdagodó Simon zsidóról?
Vegyétek ti sorra, akiket én kihagytam, és mondjátok meg: volt-e közöttünk egyetlenegy, aki valakit bántott, aki valakinek rosszat tett, akire valaki haragudott volna közületek? Tegyetek tanúságot ti valamennyien amellett: nem voltunk-e mi veletek és ti mivelünk jó szomszédok, jó barátok? Nem nekünk panaszkodtatok-e, ha valahol sajgott egy seb a lelketekben, melyet soha de soha nem zsidó ütött rajtatok? A hófehér hajú és hófehér szakállú öreg plébánoson kívül kinek gyóntatok annyi titkot, annyi keserűséget, mint a veletek valóban egy életet élő zsidóknak, akik mindig készen álltak a tanáccsal és a segítéssel?
Vajon mit szólna kend, Csőke bátyám, ha elmondanám kendnek egy híres ügyvédnek beszédét és elárulnám, hogy aki ezt a beszédet mondotta, milyen nagy szerepet játszott itt? Kend nem sokat szeret beszélni, mert a bagózó emberek hallgatagok. Maga ugyan híva, hogy csoda pofa, ha bent a bagó. De ennek a működésnek a hallatára kend se sajnálná a szót, hanem előbb egy hosszút és hegyeset sercintene, azután kurtán, ahogyan kend szokta, azt mondaná az ilyen politikusra:
— Olyan is az!
