Megszűnt a munka és a tőke harca, nincs többé a kapitalisták és proletárok között ellentét.
Az európai fülnek szinte hihetetlenül hangzik, pedig valóság: a szocialista mozgalom, szociáldemokrata párt az Egyesült-Államokban nincs többé. A szocialista párt, amely valamikor 30—40 ezer tagot is számlált és még a legutóbbi elnökválasztás alkalmával is mozgolódott, ennek az esztendőnek elején feloszlott. Hogy a világ legnagyobb ipari országában, ahol a szervezett ipari munkásság létszáma egy kisebb ország lélekszámával felér, elposványosodott, végül kimúlt a szocializmus, magában mint jelenség megérdemli a figyelmet, még akkor is, ha nem tudnánk semmiféle magyarázatát adni. Megcáfolja ugyanis a szocialista dogmatikusoknak azt az állítását, hogy az egyetemes fejlődés irányvonala feltétlenül a szocializmus megvalósulása felé halad és a mai tőkés termelési rendet, ha nem is a kommunizmus, de okvetlenül a szocializmusnak valamelyik formája váltja fel, ha erre a viszonyok megérlelődnek.
Az amerikai nagyipar fejlődése az elmult hét esztendőben megcsúfolja a marxizmus ködös doktrináit. Marx hivei ma is hangoztatják, hogy a nagytőke hovatovább teljesen elnyeli a kistőkét, végre minden vagyon és termelőeszköz néhány kapitalista vállalat birtokában összpontosul és velük szembenáll majd a nincstelen munkásság roppant tömege. Az Egyesült-Államok legujabb hivatalos statisztikája szerint a nagyvállalatok részvénytulajdonosainak száma 2,537.000 volt 1917-ben s ez a szám 1925-ig 5 millió 50.000-re emelkedett. A New Jerseyben levő Standard Oil-társaság egész vagyona 6073 ember között oszlott meg 1911-ben, ma a tulajdonosok száma 300.000. A vállalatok vagyona óriásit nőtt 1911 óta, de ugyanolyan, vagy még nagyobb arányban szaporodott a tulajdonosok száma, tehát épen megfordítva, mint a szocialisták emlitett formulája tanitja. És ugyanezt a jelenséget megállapitják Amerika összes nagyipari vállalatainál; különösen feltünő a telefonüzemeknél (Amerikában magánkézen vannak), a vasutaknál, a gáz- és elektromos műveknél. A vállalatok növekedése és a vagyon megoszlása mellett az amerikai statisztika adatai még egy más, rendkivül nagy jelentőségü átalakulást is mutatnak. Ez pedig magának a munkásságnak lelki átalakulása, amit a szocialisták frazeológiájával ugy fejezhetnénk ki, hogy az amerikai munkásság beleélte magát a burzsoá ideológiába. Nem harcol a tőke ellen, hanem arra törekszik, hogy maga is tulajdonos legyen, részvényekben helyezi el megtakaritott pénzét, s ily módon részesévé lesz a vállalatnak, amelyben dolgozik. Az alábbi néhány számadat valósággal meglepő.
Az Armour and Comp. és a Swift Comp. cégek 123.751 részvényese közül 56.000 munkás és gyári alkalmazott. A világ legnagyobb vasművének, az United States Steel Corporationnak 159.000 részvényese közül 50.000 a gyár munkása. Az Egyesült-Államok 56 gáz- és villanyfejlesztő-művénél 38 százalékig felmegy a munkásrészvényesek száma, a Standard Gas and Electric Comp.-nál 75 százalékig, a Northern States Power Comp.-nál 80-ig. Itt tehát nyilvánvaló a kapitalista gondolat teljes diadala.
Az Egyesült-Államokban a forradalmi szocializmus nem tudott mélyebb gyökeret verni, pedig behurcolták a bevándorlók, kiket az agitáció ideát Európában megfertőzött osztályharcelmélettel és a kapitalizmus gyülöletével. A sokféle faju jövevény azonban ebben a hatalmas kohóban eggyé olvadva, erkölcseiben és világszemléletében az uralkodó yankee-fajhoz hasonult. A puritán őstelepesek ivadékaiból nem vesztek ki azok a lelki tulajdonok, amelyeknek a köztársaság szédületes arányu fellendülését és nagyságát köszöni; ezek pedig: az önállóság, az egyéni iniciativa és polgári szabadság tisztelete, a munka megbecsülése és szentsége. Ahol ezek az erények hatják át a lakosságnak legalább is a többségét, ott a szocializmust ugy tekintik, mint a tehetetlenség, az ügyefogyottság hitvallását, mint destruáló áramlatot, amely, ha megvalósul, tétlenségre kárhoztatja, elzsibbasztja a teremtő egyéni tevékenységet. Amerika is átesett a mult esztendőkben egy igen sulyos gazdasági krizisen. De az amerikaiak még csak gondolatban sem foglalkoztak azokkal a módokkal, ahogyan Európában próbálják helyreállitani a megbolygatott gazdasági egyensulyt. Az étatizmus — a gazdasági életnek állami támogatása és irányitása — amire Magyarország nyujtja a legszemléltetőbb példát, az amerikai közfelfogással össze nem egyeztethető. A fontosabb termelő-eszközök szocializálása, az angol munkáspártnak ez a legujabb torzideája, sohasem merült fel. Ezek helyett a bizonytalan értékű, impraktikus vagy ki nem próbált megoldási módok helyett elkezdtek dolgozni és termelni, szolidaritásba lépve a munkás a munkaadóval. A különbség a vállalkozó és proletár között Amerikában voltaképen eltünt. És a tőke és munka ellentétének a teljes kiküszöbölésével elérték azt, hogy ma ők termelnek legolcsóbban, legnagyobb tömegben, a legnagyobb munkabérek mellett. Az amerikai gyakorlati értelem nem fogadja be a mi ócska elméleteinket, sem a szocializmust, sem a nálunk annyira üdvösnek tartott állami támogatást és beavatkozást. Szerintük a tőke és a munka legszorosabb kapcsolata, a legkorlátlanabb szabadverseny és konkurrencia viheti csak előbbre a termelést.
Fentebbi számadataink azt mutatják, hogy Amerika szerencsésen megoldotta a tőke demokratizálásának kérdését. Az Egyesült-Államok népe az abszolut gyakorlati értelmen kivül a teremtő erőt és lendületet képviseli a szocializmussal átitatott és az állami patronátus alatt kinlódó európai országokkal szemben. Mit jelent ez világgazdasági szempontból és milyen hatással lesz Európa jövőjére nézve, annak kitalálásához nem kell tulerős fantázia. Nyilvánvaló, hogy Amerikában a munkás teljesitménye sokszorosan meghaladja az európaiét. Tökéletesitett munkarendszerükkel, nagyobb fizikai és erkölcsi erejükkel rengeteget tudnak, olyan olcsón termelni, hogy a világpiacon az európai drágán termelő ipart végre teljesen megfojtják. Mialatt Európában, Angliát sem véve ki, a politikusok és a közgazdásztudósok azon tanakodnak, hogy minő módon oldják meg a szörnyü gordiusi csomót, a termelés problémáját: a védővámok enyhitésével-e, vagy kisebb vagy nagyobb mértékü állami szubvencióval és beavatkozással, — az amerikai tőkések és munkások, politikusok és tudósok nélkül megtalálták az egészséges gazdasági fejlődés utját a tőke és a munka szolidaritásában. Balla Antal.
