Az ügyvédek fele kereset nélkül áll Aradon

FIGYELEM!

Ez egy fejezet Táborszki Bálint (szerk.) A magyar libertárius hagyomány V. - Az állam ellen című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Az általános gazdasági krizisen kivül a konverziós törvény ártott sokat az ügyvédi karnak. — Az ügyvédtársadalom állást foglal a lehetetlen bélyegtörvény ellen, mely a közönséget erősen sujtja

Az Ügyvédi Kamara vasárnapi közgyűlésén tárgyalja a fontos kérdéseket

Arad, március 9. Az aradi Ügyvédi Kamara vasárnap délelőtt 10 órakor tartja rendes évi gyűlését a törvényszék esküdtszéki nagytermében. A közgyűlés kiemelkedő eseménye az évi jelentés lesz, amit a vezetőség előterjeszt és amely a mult év jogi eseményeivel, a kamara belső életével, a biróság működésével, valamint az ügyvédség anyagi helyzetével foglalkozik. A jelentésből, amely alapos és terjedelmes munka, az alábbi érdekes részleteket vesszük ki:

A törvények krizise

A törvényhozás 1931-ben 230, 1932-ben 251 és 1933-ban 135 uj törvényt szavazott meg. Az 1933-as törvénytermés nagyobb része pénzügyi-gazdasági természetű és irányvonalukat mindenkor a gazdasági depresszió hatása szabta meg. A megadóztatható jövedelmi források szintről-napra csökkennek, ezzel szemben az állami szükségletek állandóan emelkednek. Az állam mikor szórványos adómérséklést vezet be, másrészről uj jövedelmi erőforrásokat kénytelen keresni és megnyitni.

Az 1933. évi pénzügyi rendelkezések tették a pénzügyi és gazdasági bizonytalanságot — mondja a jelentés. — A jogi és gazdasági bizonytalanság megteremtette az állami intervenciómus hatása alatt alkotott törvényeket: kényszeregyezségi és konverziós törvények, melyek a szerzett jogok évszázados elveit a hitelező rovására és az adós előnyére módositották. Az állam azonban nemcsak a magánadósoknak teremtett kivételes jogokat, hanem saját magának is, mert olyan törvényeket szavaztatott meg, melyek lehetetlenné teszik, hogy az állammal szemben kényszervégrehajtást vezessenek be.

A jelentés kritizálja a bonokkal való fizetés rendszerét is, mert állami tartozásokat, főképpen adókat csak szük körben lehet fizetni, mert ezeknek az állampapiroknak a forgalmi értéke a névértéken jóval alul van. Végül sérelmezi a jelentés az állami ügyvédekről szóló törvény azon rendelkezését, hogy magánosoknak az állammal folyó ügyeiben pervesztes magánfél költségekben elmarasztaltató, mig ha az állam pervesztes, költségfizetésre nem kötelezhető.

A jegyzők és zugírászok

Sulyos sérelme az ügyvédségnek a jegyzők és zugírászok tevékenysége. Az 1931-ben megjelent ügyvédi törvény a községi jegyzőknek megtiltotta okiratok szerkesztését, 1932-ben azonban uj módositó törvényt szavaztak meg, amely az erdélyi és hajdani jegyzőknek visszaadta a telekkönyvi okiratok készitésének jogát, olyan feltétellel, hogy majd miniszteri rendelet fogja szabályozni működésük módját és terjedelmét. Sajnos, ez a beigért rendelet azóta sem látott napvilágot, a jegyzők továbbra is gyártanak okiratokat, sőt olyan szerződéseket is készitenek, amelyek az ügyvédi törvény tiltó rendelkezéseibe ütköznek. A régi Királyságban a jegyzők nem kontárkodhatnak bele az ügyvédek munkájába és igy azok anyagi helyzete kedvezőbb erdélyi kollégáiknál. Az aradi Ügyvédi Kamara mozgalmat inditott az 1932-es törvény rendelkezésének visszaállitására, memorandumot is szerkesztett és küldött illetékes hatóságoknak és testületeknek, a többi erdélyi kamarák szintén csatlakoztak az akcióhoz, azonban eredmény eddig még nem mutatkozott. A Kamara különben vizsgálatot inditott a zugírászat megállapitására és ha a szükséges anyag rendelkezésére áll, ugy megteszi a lépéseket azok ellen a jegyzők ellen, akik zugírászatot folytatnak.

Sulyos helyzetben él az ügyvédség

Az ügyvédség általános anyagi helyzete 1933-ban rosszabbodott. Az ügyvédek ötven százaléka munka nélkül, vagy a megélhetéshez szükséges minimális keresettel tengődik. Ennek oka a gazdasági krízisen kívül a konverziós törvény és az ezt követő törvények, amelyek mind az adósokra kedvezők, megszüntették a hiteléletet, korlátozták az ipart és kereskedelmet. Nagy súllyal nehezednek az ügyvédekre az adók és adóárverések, amelyeket az elmúlt évben kevés kímélettel hajtottak végre. Az 1933-as esztendő ügyvédválsága idézte elő, hogy az ügyvédek egy része a kamarai tagsági díjakkal is hátralékban maradt. Ezek közül azokat, akiket az ügyvédi törvény értelmében tagdíjhátralékuk miatt kellett volna kizárni a kamarából, a vezetőség 37.654 lejjel segélyezett, amiből hátralékukat kifizették. Ugyancsak a múlt évre esik a Kamarának az az emlékezetes gyűlése, amelyet az Ügyvédi Szindikátus megalakítására hívott egybe. A szindikátus terve meghiúsult, mert az ügyvédek egy része kötelezővé akarta tenni a szindikátusba való belépést, viszont mások ez ellen foglaltak állást.

Végül megemlékezik a jelentés az ország három nagy halottjáról: Duca miniszterelnökről, dr. Pop C. Istvánról és Goldis Lászlóról, továbbá az aradi Ügyvédi Kamara két halottjáról: dr. Dénes Jakabról és dr. Hendl Béláról.

A magas és sokféle bélyegilletékek nem tarthatók

Terjedelmes észrevételeket tartalmaz a jelentés a bélyeg és illeték kérdéséről, amelyről megállapítja, hogy ezeket a magas illetékeket a mai viszonyok között fenntartani nem lehet, mert kisebb ügyekben a bélyegköltség sokszor meghaladja a perelt összeg nagyságát. A jelentés a bélyegilleték leszállítását és a bélyegzés egyszerűsítését szorgalmazza és javaslatot tesz, hogy a bélyegzés ellenőrzését a bíróság hatásköréből utalják át a pénzügyigazgatóság hatáskörébe.

A bíró nem arra való, hogy az állam pénzügyi közege legyen — hangoztatja a jelentés. — És lehetetlen a jogkereső közönséget azzal sújtani, hogy néhány lej bélyeghiány miatt az egész peres eljárást megsemmisítsék. A sokféle aviatikai, segély-, statisztikai és más bélyeg helyett vezessék be az egytípusú bélyeget és vezessék be végre azt a rendszert, hogy egyszeri fizetéssel ügyvéd és jogkereső fél megszabadul a további bélyeglerovásoktól.

A bíróságok működését a jelentés kielégítőnek tartja. Az aradi törvényszékhez befutott 1933-ban 8419 peres ügy, a járásbírósághoz 9451 ügy, amelyek mind tárgyalás alá kerültek.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5