FIGYELEM!

Ez egy fejezet Éber Antal A gazdasági szabadság védelmében - Válogatott írások és közéleti dokumentumok című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

A takarékoskodás, a betétképzés érdekében közzétett cikkeimre számos levelet kapok. Természetesen leginkább olyanokat, amelyek azt igyekeznek kimutatni, hogy a takarékoskodás, a pénznek betétképpen való elhelyezése a nagy közönség előtt a szerzett tapasztalatok folytán nem vonzó gondolat. Ma is kaptam egy idősebb úrhölgy, egy fővárosi nyugdíjas, havi 326 forinttal nyugdíjazott nyugdíjas feleségének a levelét, amelyben saját egyéni és családi sorstragédiáját, anyagi pusztulását leírja.

Persze, hogy mindenki elsősorban a saját baját érzi és szenvedi. Valahol olvastam, hogy minden embernek két zsákja van összekötve. Az egyikben a saját bajai vannak feltárolva, ezt a zsákot a mellén hordja, tehát mindig a szeme előtt van. A másikat, amelyben a mások bajai vannak felhalmozva, a hátán hordja, abba tehát sohasem pillant bele. Innen van, hogy az embereknek sok nehéz gondjuk mellett még az a nagy bajuk is van, hogy irigykedéssel néznek azokra, akiknek — szerintük — sokkal jobb dolguk van, mint önmaguknak. Ezért írja e sorok szerény írójának, hogy „mint régi bankvezér, biztosan a legmagasabb nyugdíjat kapja.” Hogy legalább ebben a tekintetben megnyugtassam, közölhetem, hogy nincs egy fillér nyugdíjam sem, éspedig nem azért, mert nem járna, hanem csak azért, mert az a bank, amelynek fizetnie kellene, nem fizethet.

De azért mégsem nyugszom bele abba a megoldásba, amelyet a levél írónője így ad elő: „Ha a fiatalok előtt említem a beosztást, a takarékosságot, egyenesen kinevetnek: ”Hogyne, aztán ha kell a pénz, kapunk egy bankzárlatot és itt állunk megkoppasztva!„” Nem nyugszom bele ebbe a megoldásba. Kétségbevonhatatlan igazság, hogy a bankzárlatok, pénzdevalvációk, bankjegymegsemmisítések és hasonló, mostanában világszerte előforduló erőszakos beavatkozások lesújtó hatást gyakorolnak a takarékoskodókra. De még biztosabb, hogy ha valamely ország ebből azt a következtetést vonja le, hogy senki se takarékoskodjon és aki takarékoskodik, semmiképp se helyezze el pénzét betétképpen, az az ország menthetetlenül elpusztul. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor „a fiatalok” súlyos szenvedések árán fogják felismerni, hogy vélt előrelátásuk milyen téves útra terelte őket.

A levél, amelyre itt válaszolok, ezzel a mondattal fejeződik be: „Mikor így felbőszítem magam a saját kilátástalan életem miatt, felhajtok 1–2 pohár barackpálinkát, elszívok pár vacak rossz „Kossuth”-ot és majd lesz valahogy...” Hát kérem, ez aztán a legrosszabb megoldás. Olyan anyagi helyzetben, mint a levelet író úrhölgyé, nem szabad a kevés pénz akármilyen csekély részét sem ilyen pillanatokra ható élvezetekre elpazarolni. Legkevésbé szabad pedig olyan narkotikumokra elpazarolni, amelyek, mint az alkohol és a nikotin, fizikailag és erkölcsileg mérgeznek. Nem nagyképűsködés, nem álszenteskedés, hanem egyedül és kizárólag a teljes, tiszta meggyőződés, egy hosszú élet tapasztalatai és tanulmányai során kialakult meggyőződés bír arra, hogy unos-untalan ismételjem: Semmi sem vezetheti ki az egyént, semmi sem vezetheti ki az országot mai nehéz anyagi helyzetéből, csakis és kizárólag a munka, a takarékosság és a munka és takarékosság révén szerzett pénzfeleslegnek a hitelszervezet csatornáiba való visszabocsátása.

Több olvasónk arra hivatkozik, hogy sohasem ivott, sohasem dohányzott, mégis súlyos anyagi bajai vannak. De nem egyéni kérdésekről van szó. Hanem arról, hogy 1937–38-ban havi 193 millió, 1947–48-ban pedig havi 503 millió cigarettát termelünk és pöfékelünk el. És arról, hogy akár kicsiny, akár nagy a bortermés, azt utolsóig megisszuk itthon, hogy soha annyi részeg ember nem támolygott az utcán, mint most. Nem a kormány közbelépését, nem törvényt vagy rendeletet sürgetek. Csak azt, hogy fogjon össze a társadalom és jusson annak a tudatára, hogy takarékoskodás nélkül nincs kiút. Lehet, hogy a takarékoskodás gyümölcseit nem fogjuk zavartalanul és csorbítatlanul élvezhetni. De miről mondunk le? Arról, hogy megmérgezzük magunkat alkohollal és nikotinnal.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5