FIGYELEM!

Ez egy fejezet Éber Antal A gazdasági szabadság védelmében - Válogatott írások és közéleti dokumentumok című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

A magyar pénzintézetek által kezelt betétek állománya ebben az évben is stagnál. A Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek betétállománya 1936. december 31-én 1524 millió, 1937. március 31-én pedig 1536 millió pengő volt. A háromhavi emelkedés tehát összesen 12 millió pengő, alig valamivel több, mint a hozzáírt kamatok összege. Ez a betétállomány 1930 végén még 2125 millió, sőt 1931 végén, a pénzügyi összeomlás után is 1608 millió pengő volt. Tehát még odáig sem jutottunk vissza, ahová betéteink az 1931-ben kitört pánikhangulatban lesüllyedtek.

Ennek a szomorú jelenségnek a magyarázatát nem nehéz megtalálni. Az 1931-es összeomlást közvetlenül követő időszakban még aggódhattak pénzünk értékállandósága miatt. Ma már ilyen aggodalmak még a legszkeptikusabb embert sem nyugtalanítják. Pénzünk értékének stabilitása annyira köztudomású, hogy inkább ösztönzőleg hat a tőkeképződésre.

Ha a betétállomány mégis csökken, ennek oka a hatóságilag szabályozott betéti kamatláb alacsony szintje. Ez a kamatláb nincs összhangban a tőke iránti kereslettel és kínálattal. A látra szóló betétek 2–2,3 százalékos, a három hónapra lekötött betétek 3–3,3 százalékos kamatlába nem stimulálja, hanem sorvasztja a betétképződést. A Pénzintézeti Központ kitűnő értesítője arról számol be, hogy a dán nagybankok a három hónapra lekötött betétek után 3,5 százalékos kamatot fizetnek. A 35 milliárd frank betétet kezelő francia takarékpénztárak 3–3,25 százalékos kamatot adnak. Ennek ellenére egyik országban sincsenek megelégedve a betétek alakulásával. Hogyan képzeljük el, hogy nálunk, ahol a takarékossági hajlam amúgy sem erős, mesterségesen lenyomott kamatlábbal fejleszthetjük ezt a hajlamot?

A munkanélküliségen csak megfelelő termelési eszközök birtokában lehet segíteni. A termelési eszközök jelentik a tőkét. Aki tehát gyökeresen akarja orvosolni a munkanélküliség súlyos betegségét, annak elsősorban a betéti kamatláb emelésével kell ösztönöznie a tőkeképződést.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5