Nem túlságosan nagy figyelem közepette, nem abban az ünnepélyes csendben, amely nagy események bekövetkeztét kíséri, a nyilvánosság számára is szerény, szűk szavakba foglalva, alig észrevehetően játszódott le a képviselőház pénteki ülésén oly esemény, amelyet közgazdasági jövőnk szempontjából külön ki akarunk emelni. — Arról akarunk beszélni, hogy a képviselőház pénteki ülésén a középiskolák tanrendjébe mint rendes tárgyat beiktatta a közgazdasági oktatást. Azt gondoljuk, hogy nem túlozunk, amikor azt merjük megállapítani, hogy az egyébként is helyes elgondoláson nyugvó középiskolai törvénynek legértékesebb intézkedése ez, amely — meggyőződésünk szerint — az utókor szemében igen magasra fogja emelni ennek a törvénynek a jelentőségét és nagy elismerést fog biztosítani Hóman Bálint kultuszminiszter úrnak, aki a tanterv ilyirányú kiegészítéséhez hozzájárult.
Napról napra tapasztaljuk, hogy a helyes közgazdasági politika érvényesülését mily mértékben gátolja és nehezíti az a körülmény, hogy a nagyközönség járatlan a közgazdasági tudományban, helyesebben annak alapelemeiben is és így teljesen pillanatnyi hangulata vagy momentán érdekei szempontjából sürget vagy ellenez olyan gazdaságpolitikai intézkedéseket, amelyeket a közgazdasági tudás elemi ismereteinek birtokában éppen megfordított bánásmódban kellene részesítenie.
Norman Angell a pénz történetéről írt szellemes munkájában panaszolja fel, hogy a gyermeknek meg kell tanulnia, mily törvények érvényesülnek egy szónoklatban, amely ezer-kétezer évvel ezelőtt hangzott el, tudnia kell rég meghalt királyok bűneiről, elmúlt csaták dátumairól, de a pénzről, amely zsebében van, amely élete minden órájában kell, hogy érdekelje, amely a pénzügy és hitel bonyolult organizációjának adott életet és amely alapja lett egész civilizációjának, amely kényszeríti az emberiséget a törvények egész sorának alkotására, amelyekért mint szavazó és polgár ő felelős: minderről, ami nem latin ige és nem dátum és nem csata, nem tanul semmit. — A közönségnek kell — mint Norman Angell írja — véleményt nyilvánítania, vajon a vámtételt le kell-e szállítani, vagy emelni, vajon az árakat emelni kell-e vagy csökkenteni, mit kell tenni a bankrátával, hogy több vagy kevesebb pénz legyen-e, hogy a hitelt bővíteni kell-e vagy megszorítani, hogy az adóztatás egyenes legyen-e vagy közvetett és mert a közönség nagy általánosságban rabja a merkantil iskola tévtanainak, ezért erős meggyőződése van, amelyet rákényszerít a közgazdákra. Így esik meg, hogy míg a közgazdák 99%-a szabad kereskedő, viszont a világ 99%-ának kormányai, amelyek a közvélemény nyomásának vannak kitéve, gyógyíthatatlanul és folyton erősebben protekcionisták.
Ezek a szellemes megállapítások szóról szóra állanak a mi közvéleményünk kialakulására is. A gazdaságtan alapelemeiben való járatlanság az oka annak, hogy a nagyközönség mindig a „felkurblizás” mellett van, mindig kapható arra, hogy akár könnyelmű adósságcsinálás, akár bankjegyszaporítás árán, úgynevezett munkaalkalmakat nyissanak, a közvélemény a könnyű és kézenfekvő megoldásokat keresi és részesíti előnyben, nem ismervén a gazdasági élet összefüggéseit, amelyek megtanítanák arra, hogy a gazdasági élet automatizmusát semmi sem pótolhatja, hogy — mint Schumpeter egyik legutóbbi tanulmányában helyesen mondja — „csak az a javulás egészséges, amely önmagától jön”.
Amikor évek óta sürgettük a Pesti Napló hasábjain is, a parlamentben is a gazdasági oktatásnak kötelező bevezetését a középiskolákban, távolról sem arra gondoltunk és most sem az lebegett a törvényhozás szeme előtt, mintha a középiskolában tanuló ifjúságunkat valami, számára megfoghatatlan magasságban levő nehéz tárgy megtanításával akarnánk megterhelni. Nincs arról szó, hogy a gimnáziumban bonyolult, nehéz elméleteket magoltassunk be fiatalságunkkal. A közgazdaságtan tanítása történjék úgy, hogy igen keveset, igen egyszerűt, igen világos és igen érthető formában juttasson a fiatalságnak. Azt akarnánk, hogy a középiskolákat elhagyó fiatalság tudja azt, hogy mi az a tőke, mi a pénz, mi a hitel, milyen érvek szólnak a szabad kereskedelem és milyenek a védővám mellett, miben különböznek az egyenes adók a közvetett adóktól és a forgalmi adóktól, mi az intervencionizmus és mi a „laisser faire”, milyen teendőket látnak el a bankok, mi a jegybank, mik a biztosító társaságok stb., szóval alapelemeket adjunk könnyen érthető és világos formában, hogy ifjúságunk ne úgy hagyja el a középiskolát, mint ma, teljes járatlanságban és teljes tájékozatlanságban a gazdasági élet szabályszerűsége és intézményei felől.
Annak, hogy a gazdasági alapelemekre való oktatást már a középiskolában kezdjük el, többféle komoly oka és alapja van. Először is a középiskolát végzettek túlnyomó része már nem kerül főiskolára, nem lesz többé abban a helyzetben tehát, hogy főiskolai tanulmányok útján mélyedhessen el a közgazdaságtan ismereteibe. De azok közül is, akik főiskolára kerülnek, csak aránylag kis rész az, amelyik a jogi és államtudományi, vagy a közgazdasági egyetemi fakultáson való tanulmányozása révén közgazdasági ismeretekhez juthat. A többiek, orvosok, tanárok, lelkészek, nem jutnak közgazdasági oktatáshoz, holott ezek számára is életük további során döntő jelentőségű lehet a közgazdasági tudás alapelemeibe való beavatás. — Végül igen fontos szempont az, hogy már a középiskolában igyekezzünk az ifjúság érdeklődését a közgazdasági tudomány iránt felkelteni, mert éppen ez a gazdasági oktatás lehet azután sok fiatalembernél irányadó a pályaválasztásnál.
Meggyőződésünk, hogy amikor a középiskolából éveken keresztül már olyan ifjúság fog a főiskolákra, illetve a gyakorlati életbe özönleni, amelyik a középiskolában a gazdasági alapismeretekből tájékozást nyert, akkor ennek üdvös hatását egész gazdasági életünk, sőt egész közéletünk is fogja érezni.
Horthy Miklós kormányzó úr néhány évvel ezelőtt megjelent a közgazdasági egyetem egyik díszgyűlésén és ma is emlékezetünkben vannak azok a bölcs szavak, amelyekkel azt hangsúlyozta, hogy a magyar nép egyik legtehetségesebb fajtája a világnak, de közgazdasági dolgokban még sokat kell tanulnia. Ezt az igazságot érvényesíteni most gyakorlatilag a középiskolai törvénynek célravezető rendelkezése, mert azt, ami közgazdasági ismeret népünkből hiányzik, igyekeznünk kell minél korábban fiatalságunk birtokába juttatni.
Tudjuk, hogy az új tanterv eme részének életbeléptetése még előkészületeket igényel. Könnyen érthető, keveset markoló, világosan beszélő tankönyvet kell írni, amely kedvet és szeretetet öntsön a fiatalságba a közgazdasági tudás iránt. Ezenkívül azonban tanárokat is kell képezni, akik maguk is szeretettel foglalkozzanak az új tárggyal, mert csak az lesz képes az ifjúság érdeklődését a közgazdasági élet iránt felkelteni, aki maga is elmélyed a gazdasági tudomány és a gazdaságpolitika problémáiban. Reméljük, hogy a kultuszminiszter úr, aki a kor szavát megértve, ezt a nevezetes újítást törvényerőre emeltette, szeretetteljes érdeklődéssel és egyben a lehető leggyorsabb tempóban fogja azokat az előmunkálatokat megindítani, amelyek a most életbelépett törvényes rendelkezést a gyakorlati életbe is átültetik.











































