FIGYELEM!

Ez egy fejezet Éber Antal A gazdasági szabadság védelmében - Válogatott írások és közéleti dokumentumok című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Vasárnap mondotta el programbeszédét Éber Antal Nyíregyházán.

Bethlen István gróf feltétlen és rendíthetetlen hívének vallja magát, nemcsak azokért a megbecsülhetetlen szolgálatokért, amelyeket a miniszterelnök tíz évi működése alatt az ország érdekében kifejtett, hanem azért is, mert meggyőződése, hogy az a rend és az a fegyelem, amelyet a kormányelnök a legnehezebb viszonyok között az országban megvalósított és az a súly és tekintély, amelyet a külföldön az országnak szerzett, sohasem voltak nélkülözhetetlenebbek hazánk számára, mint a mai nehéz időkben. Ha azt hozzák fel az ellenzék oldaláról, hogy a kormánynak nem volt rendszeres közgazdasági politikája, ezzel szemben hivatkozik arra, hogy olyan kis ország, mint a mienk, nem függetlenítheti közgazdasági politikáját a nagy országoknak a háború után követett, teljesen elhibázott közgazdasági politikájától, viszont nyugodtan felveszi a bizonyítást abban a tekintetben, hogy a mi közgazdasági politikánk legalább is olyan jó volt, mint amilyen nálunk sokkal nagyobb és hatalmasabb országoké, amelyek protekciós vámrendszerükkel, óriási deficitjeikkel és a legyőzött országokat megsemmisítő pénzügyi politikájukkal lehetetlenné tették Európa regenerálását. A mai nehéz idők között közgazdaságpolitikai szempontból az első követelmény, hogy a közterheket semmi körülmények között sem szabad emelni, sőt ellenkezőleg, a legmesszebbmenő takarékosság alkalmazásával a közterhek mai elviselhetetlen súlyán könnyíteni kell. Ennek eszköze az is, hogy a közületek szűkítsék meg működési területüket, nevezetesen pedig építsék le az összes hatósági üzemeket, amelyek a közületeknek sok pénzébe kerülnek, a kereskedelemnek és iparnak pedig jogtalan és nem indokolt konkurenciát okoznak. Mezőgazdasági szempontból rendszeres és gyorsan működő tervet sürget a búza minőségének megjavítására és sikértartalmának fokozására, hogy ezáltal búzánkat exportképessé tegyük. Kívánja továbbá, hogy a kisgazdák körében a baromfitenyésztés és gyümölcsfa-telepítés rendszeres terv szerint gyors lépésekkel és áldozatok árán is bevezettessék, mert a külföld ma a gyümölcs-, baromfi- és tojás felvételére alkalmas és ezen a téren lehet a mezőgazdasági munkát szaporítani. Ipari téren a hatósági üzemek versenyének megszüntetésén kívül fontos feladatnak tartja az ipari szakoktatás fejlesztését, a kézműiparosság művészi színvonalának emelését és a külföldi igényekhez való alkalmazkodását, továbbá a hitelkérdés olyan megoldását, hogy az állam és városok veszteség-tartalékalapokat bocsássanak az ipari hitelintézetek és szövetkezetek javára és ezáltal képessé tegyék ezeket arra, hogy oly munkás és életképes kisiparosoknak, akik jelzálogos fedezettel nem rendelkeznek, szintén adhassanak a nyersanyag beszerzésére és munka vállalására kölcsönöket. A kereskedelem terén kijelenti, hogy híve a szabad kereskedelemnek, mert a mai védővámos rendszer a maga prémiumaival és kontingenseivel csak aláássa a kereskedelem tevékenységét és előbb-utóbb a világ gazdasági kultúráját aláássa. Követeli ezenkívül a kereskedelemmel konkuráló hatósági üzemek sürgős megszüntetését és hogy a kereskedelemmel versenyző szövetkezetek, amelyek fenntartása ellen nincsen kifogása, semmiféle állami támogatásban ne legyenek részesíthetők.

Tiltakozik az ellen a követelmény ellen, amely folytonosan külföldi kölcsönöknek újabb sürgetése útján akarja a hatósági beruházásokat szaporítani, holott a termelés érdekében első követelmény a kamatláb színvonalának csökkentése, ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha nem ostromoljuk állandó hiteligényekkel a külföld pénzpiacait. Azok az álkonjunkturák, amelyeket a külföldi kölcsönök előidéznek, csak ártanak a közgazdasági élet stabilitásának és viszont alátámasztják a magas kamatlábat, amely mellett pedig gazdasági fejlődés el sem képzelhető. Sürgeti a közgazdasági oktatás megvalósítását az összes középiskolákban, mert csakis közgazdaságilag művelt lakosság biztosítja az ország politikájának stabilitását és azt a lehetőséget, hogy a kormányzat a társadalom helytelen irányú beavatkozásaitól megkímélve, valóban a közgazdasági tudománynak megfelelő és így egyedül helyes közgazdasági politikát folytathassa.

Meleg szavakkal emlékezik meg a háború áldozatainak, a rokkantaknak és hadviselteknek a haza körül szerzett érdemeiről, amelyeket legalább annyival kell honorálni, hogy minden betöltendő állásra és munkaalkalomra egyenlő feltételek mellett elsősorban ezek nyerjenek jogot.

Végül meleg szeretettel emlékezik meg Nyíregyháza városáról, amelynek érdekeit és derék lakosságának jogos igényeit mindenkor gyönyörűséggel és kötelességszerűleg fogja szolgálni.

A programbeszédet nagy lelkesedéssel fogadta a választóközönség és melegen ünnepelte Ébert, akinek a megválasztása bizonyosnak látszik.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5