FIGYELEM!

Ez egy fejezet Éber Antal A gazdasági szabadság védelmében - Válogatott írások és közéleti dokumentumok című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Az első szónok Éber Antal volt, akit a Ház minden oldalán nagy figyelemmel hallgattak. A viharsarok megmaradt töredéke, Jurcsek—Mocsáry—Antal, felsorakozott Éber Antal beszédére, de csak igen halkan és csak a beszéd második részében kockáztattak meg néhány közbeszólást.

Éber Antal beszédének elején méltatta Horthy Miklós kormányzó legutóbbi beszédét, amelyben a kereskedelemmel foglalkozott és kijelentette, hogy ne akarjon mindenki az államból élni.

Éber ezután félórás beszédben védte meg a szabadkereskedelem rendszerét az egykéz gondolata ellen.

— Sokan azt hiszik, — mondotta, — hogy a kereskedelem felesleges valami, amely csak megdrágítja az árut a termelőktől a fogyasztókig és csak többletet jelent a közönség számára. Ez nem így van, hiszen nálunk a kereskedelem, sajnos, nem játszik olyan nagy szerepet, mint a nyugati országokban. A statisztikai évkönyv szerint Magyarországon a kereskedők arányszáma 5.1 százalék, míg a nyugati országokban ez a szám eléri a 20 százalékot, — és csak tőlünk keletre, a Balkánon alacsonyabb.

A magyar kereskedő tehetsége

Esztergályos János: Tudatosan, célzatosan pusztítják a kereskedőket.

Éber Antal: Megfelelő kereskedelmi szabadság mellett lehet csak az intellektuális ifjúság nagy problémáját megoldani. A szabadkereskedelem az iparra is ösztönző jó hatással van. Mert egészséges versenyt tud kelteni.

Czirják Antal: Meg tudja fogni a karteleket.

Éber Antal beszéde további részében egy olyan emberre hivatkozik, akiről köztudomású, hogy a kötött gazdálkodási rendszernek a híve, — Hjalmar Schachtra, aki legutóbbi beszédében kijelentette, hogy a kereskedelem tevékenysége hatalmas gazdaságpolitikai funkció, melyet a nemzet életében semmivel sem lehet pótolni. Ez a megállapítás, — mondotta Éber Antal, — sokszorosan vonatkozik a magyar kereskedőkre, akiknek kivételes tehetsége világszerte ismeretes.

Az ellenzéki padsorokban helyeslően bólogatnak Éber megállapításainál és csak a kormánypárton hallatszik egy-két halk közbeszólás.

Éber Antal: Nagy előnye a kereskedelemnek, — mondotta, — hogy nem kér az államtól semmit. Sem szubvenciót, sem támogatást, csak szabadságot.

Vázsonyi János: A deficitet nem az államnak kell fizetnie!

Esztergályos János: Hagyják békén és a kereskedelemnek ennyi is elég.

Vihar a szövetkezetek segélye körül

Bródy Ernő: Nincs szükségük állami mankóra.

Éber Antal: Nem vagyok ellensége a szövetkezeteknek, hiszen több szövetkezet alapításában vettem részt. De az a felfogásom, hogy a szövetkezetek vezetésére olyan emberek kellenek, akik azt önzetlenül vezetik. A magyar szövetkezetek, főképpen pedig a Hangya, tizenöt éven keresztül 130 millió pengő állami segélyt kapott.

Antal István itt közbeszól:

— Franciaországban még többet kapnak a szövetkezetek… A kereskedők kényszeregyessége is 450 millió pengőbe kerültek.

Esztergályos János: Régi lemez.

Bródy Ernő: Semmi köze ahhoz az államnak.

Éber Antal: A szövetkezeteket állami pénzen szanálják.

Antal István: Nem vették igénybe! (Zaj az egész ellenzéken.)

Éber Antal: A Hangya alaptőkéjének 70 százaléka állami pénz.

Mocsáry Dániel: Úgy látszik, az a baj, hogy a Hangya keresett a lóüzleten…

Ruppert Rezső: Az kalózkodás! (Nagy zaj.)

Jurcsek, Végváry, Mocsáry heves vitatkozásba kezd a baloldalon ülő képviselőkkel, Ruppert, Bródy, Fábián, Farkas, Esztergályos kvintettel. Éber csak nehezen tudja folytatni beszédét és a Hangya lóvásárlási üzletéről beszél.

Farkasfalvi Farkas Géza és Somssich László megállapítására hivatkozik. Kitér a csigamonopóliumra is.

Esztergályos János: Legközelebb már a cserebogarat is monopolizálni fogják.

— Én nem kívánom azt, — mondotta Éber Antal —, hogy ne legyenek szövetkezetek, hiszen a szövetkezeti rendszer a legmagasabb jele a gazdasági kultúrának…

Antal István: Amikor nem volt egykéz, akkor is támadta a szövetkezeteket.

Éber Antal: Nem a szövetkezeteket támadom én, hanem csak a kereskedelem számára kérek szabadságot és kérem, hogy változtassanak azon a gyakorlaton, amely a legutóbbi időben a kereskedelem ellen irányult és azt a hitet keltette, hogy nincs szükség kereskedelemre.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5