FIGYELEM!

Ez egy fejezet Éber Antal A gazdasági szabadság védelmében - Válogatott írások és közéleti dokumentumok című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Leépítjük a közalkalmazottak ezreit. Leépítünk ipari és kereskedelmi alkalmazottakat. Megszűnnek vállalatok, azok alkalmazottai elvesztik állásukat. Ezen nem lehet segíteni. Ne próbáljuk a kormányt megállítani ezen az úton, amely a gyógyulás útja. Az infláció olyan, mint a morfinizmus. A gyógyulás mind a kettőből fájdalmas, küzdelmes, sok szenvedéssel jár. De a gyógyulásnak nincs más útja.

A leépítettek között vannak olyanok, akik politikai eltévelyedéseik folytán váltak állástalanokká. Ezekkel szemben lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy kanalazzák ki, amit maguknak főztek. De vannak ártatlan áldozatok ezrei, akiket nem adhatunk át családtagjaikkal együtt a gazdasági megsemmisülésnek. Ezek jövője iránt kell érdeklődnünk. Megélhetésük a közületnek is kell hogy gondja legyen.

Csakhogy a közélet is rettenetesen szegény. Pozitíve legfeljebb annyit tehet, hogy gyakorlati továbbképző tanfolyamokkal a leépítetteket olyan — fizikai vagy értelmiségi — szaktudás birtokába juttatja, amely későbbi boldogulásukat elősegítheti. De ehhez is időre van szükség és sokan vannak, akiknek ez az idő nem áll rendelkezésükre. Sem az állam, sem más közület nem adhat anyagi segélyt. Ha erre az útra lépnénk, meghiúsítanók a leépítés célját. Megint csak az infláció — az áruszaporítás nélküli bankjegykibocsátás — útvesztőbe tévednénk.

Mihez fogjanak tehát a mai helyzetnek ezek a szerencsétlen áldozatai? Gazdálkodni nem mehetnek föld, szakértelem és tőke hiányában. Vállalatoknál, ipari vagy kereskedelmi üzletekben fizikai munkát alig vállalhatnak olyanok, akik ily munkát eddig nem végeztek és esetleg a szükséges erejük sincs hozzá. Értelmiségi állás elnyerésére alig van lehetőség. Egyetlen kiút van számukra: a kereskedelem területén való elhelyezkedés. Ezen a téren pedig a kormány segítségükre lehet. Elháríthatja útjukból azokat az adminisztratív akadályokat, amelyek az önálló kereskedelem gyakorlása elé tornyosulnak.

Ismerjük azt a felfogást, hogy nálunk túl sok a kereskedő, hogy a kereskedő betolakszik a termelő és a fogyasztó közé, hogy ezzel drágítja az árut. A kereskedői létszám csökkentése tehát közérdek. Mindez tökéletesen téves. Először is nálunk a lakosság számához viszonyítva kevesebb a kereskedő, mint Londonban vagy New Yorkban. Minél fejlettebb valahol a kultúra, annál több fej aránylag a kereskedő. Franciaországban — írja a „La Semaine” — ez évben 300 000 új kereskedés nyílt meg. Másodszor a kereskedő nem betolakodó. Döntő szerepe van a termelés és a fogyasztás irányításában. Rátereli a gazda és az iparos figyelmét arra, hogy a fogyasztó milyen árut igényel és vásárol. Viszont a közönség ízlését befolyásolja megfelelő jobb, modernebb, jutányosabb áruk vásárlása irányában. Az sem áll, hogy a kereskedő túlzottan drágítja az árut. Ezt a kereskedők egymás közti versenye sem engedi. Már Henry George megmagyarázta Fouriernak, miért drága Párizsban az alma. Azt tanácsolta neki, kísérje el az almát falujából addig, amíg a fogyasztó azt Párizs utcáján megvásárolja, akkor majd megtudja, miért fizet a fogyasztó sokkal többet, mint amennyit a termelő kap érte.

Nem akarunk most arra kitérni, helyes volt-e eddig is az iparigazolványok revíziója és újabb iparigazolványok kiadásának hat fontos ágazatban való eltiltása, amellett pedig minden egyes igazolvány kiadásának a miniszter jogkörébe való utalása. Most azonban, mikor a pénzérték stabilizálása igen helyesen minden más szempont elé került, lehetetlen a kereskedői pályát lezárni. Ez a terület az egyetlen, amely a leépítettek számára rendelkezésre állhatna.

A „szakszerűség„ szempontja ezzel szemben semmit sem jelent. Ezt még a mai kereskedőkre nézve sem lehet megállapítani, még kevésbé lehet a kereskedelemben most elhelyezkedőkre vonatkozólag elbírálni. Bízzuk ezt az életre! Ha túl sok lesz a kereskedő, a természetes kiválasztódás útján majd elhullanak a képtelenek, a lusták, a tisztességtelenek. Vegyük figyelembe, amit Voltaire írt ”angol levelei„ egyikében: ”A kereskedelem, amely Anglia polgárait gazdagokká tette, ahhoz is hozzájárult, hogy szabadokká váljanak és ez a szabadság megint előmozdította a kereskedelmet.” Segítsünk a leépítetteken a szabadság és a gazdagodás jegyében!

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5