A Nemzeti Szabadelvű Reform Club előadássorozatában szerdán este Éber Antal tartott előadást Gazdasági liberalizmus címen. Zsufolt széksorok előtt nyitotta meg az estet Pünkösti Andor, akinek lendületes szavai után Éber Antal nagy taps közepette foglalta el helyét az előadói asztalnál. Előadásának elején vázolta a gazdasági liberalizmus kialakulását, amely végeredményben a laisses faire, laisses passer elvében csontosodott ki, abban az elvben, hogy az állam engedje polgárait szabadon gazdaságilag cselekedni a kereslet és kínálat szabad érvényesülésének folyamán.
— A gazdasági liberalizmusnak — folytatta Éber Antal — gyökeres elve, hogy a termelési eszközök magántulajdon tárgyát jelentik. Ezzel szemben áll a szocialista világrend, amelynek alapelve, hogy a termelési eszközök ne legyenek magántulajdon, hanem a közösség tulajdona. A szocialista termelési rendszer ez idő szerint semmiféle formában meg nem valósulhat. A kapitalista világrendnek és a szocialista világrendnek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Ezzel szemben az intervencionizmus nélkülözi a kapitalista világrend előnyét, a piac szabadságát és nélkülözi a szocialista világrend elmélet szerinti előnyét, azt, hogy a termelési eszközök a közösség tulajdona. Kiveszi mindkét termelési rendszerből a rosszat és kívül hagyja a jót.
A gazdasági intervencionizmus a legfőbb okozója a mai pusztulásnak, veszélynek, nyomorúságnak.
Nem bírja megvalósítani azt a feladatot, hogy ne létezhessenek egyidejűleg éhező emberek és mérhetetlen mennyiségű eladhatatlan búzafölöslegek, rongyos emberek és felhalmozódott hasznavehetetlen pamuttömegek. A gazdasági szétzüllés nem tulajdonítható semmi másnak, mint annak, hogy minden egyes ország kormányzatának kapkodó ténykedései irányítják a világ gazdasági életét.
Ezután példákban mutatta be Éber Antal az intervencionizmus és a gazdasági liberalizmus közötti különbséget, mindenütt rávilágítva arra, hogy míg a gazdasági liberalizmus a legzavarosabb helyzetekben is (így például a napóleoni háborúk után) meg tudta oldani a válságot, az intervencionizmus még csak jobban felkavarja a válságokat. — Az államhatalom — folytatta — belenyúl a gazdasági életbe és mindent szabályozni akar. Ezáltal több kárt okoz, mint használ. Magyarországon a bajok egyik főforrása a tőkeképződés lassúsága. Az állam azonban ahelyett, hogy a tőkeképződést ösztönözné, inkább elriasztó intézkedéseket foganatosít. A pénzintézetek arra törekedtek, hogy a magyar közönség magyar papírokba fektesse a pénzét. Aranydollár-kamatot ígértek, a végén azután a magyar papír tulajdonosa nem kapott sem aranydollárt, sem papírdollárt.
Az intervencionizmus jegyében hajtották keresztül Magyarországon a földbirtokreformot is, amikor azok jutottak földhöz, akik nem voltak hivatottak rá.
Végül a közüzemekről beszélt, mint az intervencionizmus egyik legjellemzőbb tünetéről. — Elképzelhetetlen lett volna — mondotta — a gazdasági liberalizmus korszakában, hogy a magánkereskedelemmel és magániparral hatóságilag támogatott üzemek hitvány és semmitmondó jelszavak alatt versenyt folytassanak. Még elképzelhetetlenebb, hogy a versenyt azok ellen folytassák, akiknek az adófilléreiből élnek. Rassay Károly törekvése a 33-as bizottságban arra irányult, hogy napfényre hozza a közüzemek pénzügyi viszonyait. Elámultunk volna, ha kiderül, micsoda pénzpocsékolás folyik közüzemi jelszó alatt! Akik közüzempártoló politikát folytatnak, ne beszéljenek kapitalista rendről, azok csak valósítsák meg a szovjetet, mert a gazdálkodásnak ez az állami kézbentartása már teljesen szovjetjelenség.
Egy intervencionalista politika ellen a gazdasági liberalizmus szent jelszavával indítjuk meg a keresztes háborút. Magyarországnak van vezére ebben a háborúban: Széchenyi István!
Végül Pakots József szólalt fel.
