Kornis Gyula elnök 12 órakor nyitotta meg az ülést.
Éber Antal súlyos kritikát mondott kereskedelmi politikánk irányzatáról. Míg a nyugati államokban ma már igyekeznek véget vetni a kereskedelem szabad kifejlődését akadályozó gátaknak, nálunk nyoma sincs ilyen szándéknak. Nickl Alfréd egyik beszédéből kiderült, hogy Magyarország jól érzi magát a protekcionista elzárkózás világában. Kunder Antal, a Külkereskedelmi Hivatal vezetője pedig írt egy cikket, amely valóságos szerelmi kirohanás a kereskedelmi korlátozások mellett. Az állam páratlan és példátlan védelmet nyújt a gyáriparnak a vámtarifában s ezt még adókedvezményekkel fokozza. 1937 február 15-én 104 árut helyeztek behozatali engedély kötelezettsége alá, ezzel az intézkedéssel a vámtarifa alá tartozó 975 árucikkből már 710-hez kell behozatali engedély. Az intézkedések azt mutatják, hogy a kereskedelem korlátozását a maximumig akarjuk fejleszteni. 133 gyár élvez adómentességet. A legmélyebben vagyunk a korlátozások rendszerében és még mélyebbre akarunk lesüllyedni.
A protekcionizmus csak a gyáripar javát szolgálja. A korlátozások nem védték meg a kézműiparosságot. 1930-tól 1935-ig 50 000 kézműiparos hagyta abba foglalkozását. Az összes állami terhekből 13 százalékot fizet a gyáripar, 15 százalékot a kézműiparosság.
— Ez a protekcionista rendszer súlyos sérelme az egész magyar gazdasági életnek, súlyos károkat okoz, — hangoztatta Éber Antal. — Minden törekvésünk arra irányul, hogy megvalósítsuk az elvet: kész gyáripari terméket nem szabad behozni. Így teljesen össze fog zsugorodni legnagyobb iparágunknak, a mezőgazdaságnak a piaca. Ha mi nem veszünk át kész gyáripari terméket, tőlünk nem veszik át mezőgazdaságunk termékeit. (A kormánypárton az agráriusok majdnem valamennyien helyeselnek.)
Éber ezután statisztikai adatokat olvas fel. Sehol a világon nem fejlődött olyan arányokban a gyáripar, mint nálunk az utolsó évtizedben. Ugyanakkor a gyáriparban foglalkoztatott munkásság átlagkeresete csökkent. 1928-tól 1936-ig, tehát a nagy lendület ideje alatt 240 000-ről mindössze 10 000-rel emelkedett a gyáriparban foglalkoztatott emberek száma, tehát megdől az az állítás, hogy csak a gyáripar tud munkaalkalmat nyújtani. Az iparfejlesztés akkor szolgálna szociális célokat, ha gyáriparunk lendületében nemcsak a technika fejlődése révén rendelkezésére álló eszközökre helyezné a súlyt, hanem a foglalkoztatási létszámot is megfelelő arányban emelné és a kifizetett bérek összege is emelkedne.
— Miért kell az egész ország gazdaságpolitikáját arra a síkra állítani, hogy nemtörődve más termelési ágakkal, a mezőgazdasággal, a kereskedelemmel, a kisiparral, a fogyasztóval, minden előnyt, minden eszközt, amely az ország gazdaságpolitikájának rendelkezésére áll, egyedül és kizárólag egy termelési ágnak biztosítsuk? — kérdezte Éber. Hangoztatta, hogy a Darányi-kormány működésében e téren nem javulást, hanem bizonyos árnyalati rosszabbodást tapasztal.
Kritika a Külkereskedelmi Hivatalról
Ezután a Külkereskedelmi Hivatal szerepével és közjogi helyzetével foglalkozott. A hivatal most a külügyminisztériumhoz tartozik, a külügyminiszter azonban kijelentette, hogy neki legfeljebb adminisztrációs szempontból van köze a hivatalhoz, felelősséget nem vállal érte. A Külkereskedelmi Hivatal ilymódon valósággal állam lett az államban. Senki sem gyakorol felügyeletet felette, maga csinálja az ország gazdaságpolitikáját. Bevételei és kiadásai pontosan 650 000 pengőt tesznek ki, nincs elszámolás, nincs indokolás a zárszámadásokban. A hivatalnak külön adóforrásai vannak, amelyeket nem bocsát az országgyűlés ellenőrzése alá. Van egy úgynevezett lefölözési rendszer. Ha valaki exportál és a Külkereskedelmi Hivatal úgy találja, hogy a kivitelen túlsokat keres, lefölöz valamit a keresetből a kassza javára. Ha azután valaki nem jár jól egy exporttal, akkor ebből a kasszából térítést kap. Az országgyűlés nem tudja, milyen címen történik a lefölözés, mikor és kinek adnak prémiumot, nem látja a személyi és dologi kiadásokat. Minden ellenőrzés lehetetlen.
— A Külkereskedelmi Hivatal működésében három uralkodó vonást lehet megkülönböztetni, — mondotta Éber Antal. — Az első: szerelmese a kereskedelempolitikai korlátozásoknak. Második uralkodó vonása: a magyar kereskedelempolitikai adminisztráció állandó, soha el nem múló, lehetőleg független intézményévé akar fejlődni. A harmadik jellegzetes vonás: a kereskedelmet ki akarja kapcsolni a külkereskedelemből, a belső kereskedelmet át akarja játszani a szövetkezeteknek nevezett államilag támogatott intézmények kezére, ezzel véli fokozni, megtartani és konszolidálni népszerűségét. A hivatal jelenlegi vezetőjét kiválóan alkalmas embernek tartottam arra a szerepre, hogy kereskedelmi attasékat küldjön külföldre, akik tanulmányoznák a piacot, tapasztalataikról jelentést tennének s így tanácsaikkal befolyásolnák a hazai termelést. A hivatal vezetőtisztviselői a katonaságtól, minisztériumokból, a szakirodalomból kerültek az intézményhez. Képtelenségnek tartom, hogy ezek az emberek a kereskedelem funkcióit helyettesíteni tudnák.
— Nekik van jó állásuk s egyelőre csak ez a fontos, — szólt közbe Fábián Béla.
Éber Antal: Ez a politika borzalmasan megbosszulja magát. A Külkereskedelmi Hivatal hatalma állandóan növekedik s minél tovább tart, annál nehezebb lesz valamikor a gazdasági szabadsághoz visszatérni.
„Elismernék 10–15%-os vámvédelmet, de…”
— Ha mesterségesen megdrágítjuk a gyáripar termékeit, ezáltal megdrágítjuk a mezőgazdaságot és a kézműipart. Elismernék 10—15 százalékos vámvédelmet a magyar iparcikkek részére, de amíg élek, dolgozzam a közélet bármely fórumán, mindig felszólalok a kizárólagosságot jelentő kedvezmény, a példátlan protekcionizmus ellen, amelyet semmiféle szociális szempont sem támaszt alá. Mélységes részvéttel viseltetem azok iránt, akik ennek az igazságtalanságnak áldozatai. Az ipari miniszter úr a kartellbizottság legutóbbi ülésén úgy beszélt, mintha a bizottság azért alakult volna, hogy a kartelleket védje. A mai gazdasági bajok felidézésében igen nagy része van az egyoldalú gazdaságpolitikának, az egyoldalú vámpolitikának és a mérhetetlen protekcionizmusnak. Ha társadalmi nyugtalanság jelentkezik, abban is nagy része lesz ennek a vám- és kereskedelempolitikának.
— Mivel úgy látom, — így fejezte be beszédét Éber Antal — hogy a jelenlegi kormány sem hajlandó arra az útra térni, amely fokról-fokra visszatérést jelentene a szabadkereskedelemhez vagy legalább a szabadabb kereskedelemhez, a költségvetést nem fogadom el.
