FIGYELEM!

Ez egy fejezet Éber Antal A gazdasági szabadság védelmében - Válogatott írások és közéleti dokumentumok című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Az a sötét pesszimizmus, amely az utóbbi hónapokban egyre fokozódó mértékben ülte meg a lelkeket, néhány napja örvendetes módon kezd felengedni. Nem mondjuk, hogy a pesszimizmus helyébe optimizmus lépett volna, erre a mai világgazdasági helyzetben igazán kevés ok kínálkozik, de magában az a tény, hogy egyes bíztató momentumok jelentkeznek, felegyenesíti a lelkeket, reményeket fakaszt és a hangulatnak ez a kétségtelen megváltozása nagy közgazdasági jelentőséggel is bír, mert a mai gazdasági helyzetben a lakosság lelki hangulata megbecsülhetetlen fontosságú gazdasági tényező.

Ha a hangulatnak az őszi hónapok lelki ingadozásával és tervszerűtlen sívárságával szemben jelentkező megjavulásának okait kutatjuk, megállapíthatjuk, hogy ez a hangulatváltozás egy tárgyi okra és egy személyi változásra vezethető vissza.

A tárgyi ok a transzfermoratórium elrendelése, amely pénzügyi életünk legizgalmasabb és legnyugtalanítóbb fejezetének vetett véget. Hónapok óta tudjuk, hogy Magyarország képtelen külföldi fizetési kötelezettségeinek eleget tenni és úgy éreztük, hogy bármily szomorú legyen is ez a megállapítás, mégsem mi vagyunk elsősorban hibásak abban, hogy a gazdasági lehetetlenülés esete bekövetkezett. Hogy a szanálás óta lefolyt években hiba volt annyi külföldi hitelt igénybe venni, mint amennyi most nyomasztóan nehezedik egész gazdasági életünkre, az kétségtelen és ez alól a hiba alól nem mentesíthetjük sem a kormányzatot, sem a parlamentet, sem gazdasági életünk bármelyik tényezőjét, sem pedig a társadalmat, amely igényei állandó felfokozásával nem vette kellőképpen figyelembe azt, hogy nem elégséges valamely gazdasági, szociális vagy kulturális igény jogosultsága, hanem azt az ország anyagi erejével, tőkemennyiségével és fizetési képességével is egyensúlyba kell hozni. Viszont bármily objektívek akarunk is maradni, meg lehet azt is állapítani, hogy ebben a túladósodásban éppen olyan része van a külföldnek is, nem azért, mert a hitelek nyújtása által bizalmat tanúsított országunk iránt, hanem azért, mert nemcsak nem gondoskodott arról, hogy fizetési kötelezettségeinknek vele szemben eleget tehessünk, hanem a világ egész gazdasági politikájának irányításával egyenesen lehetlenné tette azt, hogy teljesítsük azt, amit elvállaltunk.

Ma már mindenki tudja, hogy a külföldi fizetési kötelezettségek teljesítéséhez évi 300 millió pengőnyi devizára volna szükségünk. Világos, hogy ezt a fizetési kötelezettségünket, ha nem is könnyen, de képesek lettünk volna teljesíteni, ha mezőgazdasági termelésünk értéke csak megközelítőleg is az marad, ami volt azokban az években, amikor az adósságokat kontraháltuk. De míg azokban az években, amikor ezek az adósságok keletkeztek, mezőgazdasági bruttótermelésünk értéke évi 2500 millió pengő körül mozgott, addig ez az érték az idei évben ennek az összegnek a felénél is kevesebbre süllyedt alá. Világos, hogy ez a különbözet az, amely aláásta fizetési képességünket és lehetetlenné tette elvállalt kötelezettségeink teljesítését. Emellett pedig meg kell állapítani, hogy Magyarország nem termelt kevesebbet, nem dolgozott kevesebbet, mint azelőtt, sőt éppen például a baromfitenyésztés és tojásprodukció terén kifejtett eredményeink, textiliparunknak a nehéz viszonyok között is nagy erővel kibontakozó teljesítőképessége, mindmegannyi bizonyítéka annak, hogy országunk népe akart és tudott dolgozni és termelni. Ezzel szemben áll az, hogy a világ kereskedelmi politikája oly irányt vett, amely szinte egyenesen a mi produktumaink megfelelő értékesítése ellen volt kihegyezve és amely lehetetlenné tette, hogy fizetési kötelezettségeinknek az egyetlen lehetséges úton, termelvényeink exportja által, tehessünk eleget. Amikor minden egyes külföldi ipari és kereskedelmi ország mezőgazdasági autarkiáját akarta kiépíteni és ezt hihetetlen magasságú vámsorompókkal biztosította, amikor így egyenesen kőfalakat építettek, amelyeken adós országunk nem tudott keresztültörni, hogy fizetési kötelezettségeit teljesíthesse és amikor ezenfelül még nemcsak hogy nem segítettek átmeneti nehézségeinket újabb kölcsönök nyújtása által áthidalni, hanem visszavonták azokat a hiteleket is, amelyeket jó időkben rendelkezésünkre bocsátottak: akkor maguk ezek az országok és ezeknek elviselhetetlen világgazdasági politikája idézte elő matematikai pontossággal és elháríthatatlan kényszerűséggel azt a tényt, hogy a tartozásaink kamatoztatására és törlesztésére szükséges összeget képtelenek legyünk, transzferálni.

Most nyugvópontra jutottunk el és külföldi kötelezettségeink ideiglenes és részleges beszüntetésével mód nyílik arra, hogy az a nyomás, amely a külföldi fizetési eszközökkel való gazdálkodás folytán egész gazdasági életünkre ránehezedett, enyhüljön és ezáltal az egészséges termelő munka újból megindulhasson. Igen fontos és életbevágó érdek már most, hogy a megváltozott helyzetben azok, akik az ország sorsát irányítják, valóban részesévé tegyék a nemzeti termelést azoknak a könnyebbítéseknek, amelyeket az új helyzet lehetővé tesz. Véget kell vetni annak a politikának, amely bünteti a kivitelt és előnyben részesíti az importot, véget kell vetni annak az állapotnak, hogy aki exportál, az ne juthasson hozzá kivitt termelvényei amúgy is alacsony világpiaci árához és véget kell vetni mindenekelőtt annak a lelki nyomásnak, amelyet szükségképpen idéz elő az a körülmény, hogy nem a gazdasági élet önmagát szabályozó működésétől, hanem egyes — bármily jól vezetett — bürók elhatározásától függjön, vajon ki és milyen áron legyen képes exportálni, vajon kinek és milyen áron legyen módjában importálni? Azt a megkönnyebbülést, amelyet a kormány szükségszerű elhatározása felidézett, arra kell nyomatékosan és sürgősen felhasználnunk, hogy a gazdasági élet fellendülésének legszükségesebb elemét, szabad levegőt engedjünk újból be, mert az eddigi nyomott atmoszférában a gazdasági életnek csakis elsorvadására lehetett számítani.

A másik körülmény, amely a hangulat megnyugtatása irányában döntő hatással volt: az új pénzügyminiszter kinevezése. Az egész ország fellélegzett annak a hatása alatt, hogy végre van pénzügyminiszterünk, mert az utóbbi hónapok alatt tapasztalható bizonytalanság és tétovázás közepette egyre fokozódó aggodalommal láttuk azt, hogy oly időben, amikor a pénzügyi kérdések elintézése irányítja az ország gazdasági helyzetét, éppen a pénzügyminiszter széke állott ott elárvultan. Emellett általános megnyugvást és megelégedést keltett, hogy a pénzügyminisztérium vezetésének súlyos és gondterhes feladatát olyan férfiúra bízták, akinek működése iránt az ország lakossága osztatlan bizalommal viseltetik. Arról nem is beszélünk, hogy Korányi Frigyes báró igazán a legsúlyosabb áldozatot hozta, amikor a legnehezebb időkben a pénzügyminiszteri tárcát elvállalta, mert elvégre kell olyan férfiaknak is lenniök, akik nem egyéni előnyök, kényelmük és elhelyezettségük szempontjából, hanem a legsúlyosabb gondok között vergődő ország egyetemes nagy érdeke szemszögéből fogják fel kötelességük teljesítését.

De a lelki megnyugvást szolgálta ez a kinevezés azért is, mert az új pénzügyminiszter kristálytiszta egyéniségénél, nagy elméleti és gyakorlati közgazdasági tudásánál és férfias, határozott jelleménél fogva garanciát nyújt az országnak arra, hogy azt, amit a mai nehéz helyzetben meg lehet tenni, valóban meg is fogja tenni. Meggyőződésünk, hogy úgy, amint egyéni érdekeire való minden tekintet nélkül vállalkozott ennek a súlyos és nehéz hivatásnak a betöltésére, azonképpen nem lenne egyéni érdekeire semmi tekintettel akkor sem, ha úgy látná, hogy hivatását nem engedik az ő felfogása szerint teljesíteni és csak addig fogja nehéz pozícióját betölteni, amíg a saját elgondolásait pártpolitikai szempontokra és mások felelőtlen beavatkozására való tekintet nélkül az ország érdekében tudja érvényesíteni.

És még egyért szolgált Korányi báró kinevezése a gazdasági körök nagy megnyugvásául. Korányit mindenkor mint a gazdasági liberalizmus hűséges hirdetőjét és követőjét ismertük. Reméljük, hogy azok alatt az évek alatt, amelyeket legutóbbi pénzügyminisztersége óta külföldön nagy pozícióban, majd pedig idehaza a gyakorlati élet terén töltött, még jobban meggyőződött arról, hogy egy országnak gazdasági életét helyesen és jól nem lehet a bürokráciának, hanem csakis a gazdasági élet szabad tényezőinek irányítani. A napokban hallottuk külföldön élő, fiatal, de nagyműveltségű és alapos képzettségű honfitársunknak, dr. Balogh Tamásnak érdekes előadását a Magyar Közgazdasági Társaságban, amely előadás végén abban foglalta össze konklúzióját, hogy a mai világgazdasági válság nem a kapitalizmusnak és nem az individualizmusnak, hanem annak az irányzatnak a csődjét jelenti, amely folytonos kormánybeavatkozással, folytonos hatósági intézkedésekkel akarja világszerte a gazdasági helyzetet megjavítani, holott ez a politika csak romlásba viheti az emberiséget.

Ha ez a tétel áll általánosságban, úgy különösen áll mireánk, magyarokra nézve, akik lehetünk politikailag elnyomottak, lehetünk gazdaságilag szegények, lehetünk szenvedőek és lesújtottak, de akikről azt állítani, hogy a szükséges gazdasági képességek híján volnánk, igazán nem lehet. Akármennyit avatkoznak is bele a mezőgazdaság irányításába rendszerint illetéktelenül és rendszerint elhibázottan, mégis azt hisszük, hogy mezőgazdasági termelésünk a termelők józan felfogásából és helyes gazdasági ösztönéből a legutóbbi években is a helyes utat követte és nem tehet arról, ha kívülről és belülről mindent elkövettek munkája eredményességének meghiúsítására. Ugyanez áll gyáriparunkra és kézműiparunkra és ugyanezt szerénytelenség nélkül állapíthatjuk meg kereskedőosztályunkról is, amely egyik legfőbb áldozata az intervencionizmus káros politikájának.

Azok, akik gazdasági bajainkat nyitott szemmel nézik és azok, akik gazdasági szenvedéseink ártatlan osztályosai, egyaránt bizalommal vannak az új pénzügyminiszter iránt abban a tekintetben, hogy a gazdasági liberalizmus igazságaiban gyökeredző meggyőződéseit nem hagyta kívül, amikor a pénzügyminiszteri szobába újból beköltözött. Korányi Frigyesnek, aki osztatlan tiszteletet és megbecsülést élvez az országban, nincsen szüksége arra, hogy napról napra újabb és újabb beavatkozásokkal, rendelkezésekkel és tilalmakkal akarja gazdasági életünket megrendszabályozni, neki nincsen szüksége arra, hogy ilyen törvény- és rendeletkreációkkal igazolja be hivatottságát, neki be kell látnia azt, hogy az országban levő nagy gazdasági erőtartalék kibontakozásához szabadságra, szabadságra és újból szabadságra van szükség. Exportkontingensekkel, importkorlátozásokkal, részleges devizakompenzációkkal, ingatlanforgalmi megszorításokkal, a hitelélet természetes alakulását megbénító kamatlábszabályozásokkal, hatósági üzemek kitenyésztésével, tilalmakkal és privilégiumok osztogatásával meg lehet akasztani a legegészségesebb ország gazdasági tevékenységét is, alá lehet ásni a legbizakodóbb lakosság lelki hangulatát is, de valóságos fejlődést és a súlyos bajokból való kibontakozást csakis egy úton lehet elérni, ha a közgazdasági tudomány klasszikus tanításai szerint szabad utat engedünk a termelő erők zavartalan érvényesülésének.

Bizva-bizunk és reménykedünk abban, hogy arról a fordulópontról, amelyre szerencsésen elérkeztünk, az út a gazdasági szabadság felé és ezzel súlyos bajaink fokozatos leküzdése felé vezet. Ha így lesz, akkor az utóbbi napok bizakodó lelki hangulata az utóbbi hónapok sötét elfásultsága után a jobb jövő kezdetét fogja jelezni.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5