A pusztán, ahol az ég azúrját cséplőgépek füstje kormozza be, ködfalakat emelve, amelyekből júliusi pompájában bontakozik ki a horizont, szokatlan kép tárul a látogató elé. A földesúr Mária Terézia korának gazdasági szervezetét tanulmányozza, eredeti forrásmunkák alapján, amelyekből megállapítható, hogy felsőbb utasításra gyapottermesztési kísérletek folynak a Bánátban, a mezőgazdasági termelés irányítására a tervek, utasítások és intézkedések egész sora született meg az udvari kancellárián, amely ehhez képest szabta meg a behozatali vámokat és egy pillanatig sem habozott, amikor úgy látta jónak, hogy behozatali tilalmat vagy valami más, a fogyasztást drágító és az egyéni kezdeményezést megkötő és megölő korlátozást léptessen életbe. Egy-egy ilyen, 160–170 évvel ezelőtt kelt császári pátens bátran megjelenhetnék akármelyik közép-európai állam hivatalos lapjában és az olvasót csak a szöveg ódonsága lepné meg. De nem lephetné meg a szellem, amely friss, eleven maradt.
A modernizált császári pátensek
Azokban az államokban, ahol a beavatkozás műve még nem volna teljes, ahol egyik vagy másik termelést szabályozó vagy forgalomkorlátozó intézkedés még kiegészítésre szorulna, a kormányok és kodifikátorok forduljanak bizalommal a Mária Terézia korából fennmaradt kútfőkhöz, a tökéletesen keresztülvitt, 100 százalékos céhrendszer törvénytárához. Néhány tollvonás — a közben lezajlott másfél évszázad úgy tűnik tova, mintha sohasem lett vagy el sem múlt volna — és Mária Terézia kora elevenedik meg előttünk a posthumus rendelkezések aktualitásában.
És a földesúr: dr. Éber Antal éppen így elemében van, amikor söregi mintagazdaságának újításait, a termelés átállítására, új termelési ágak bevezetésére irányuló kísérleteit magyarázza a látogatónak.
A söregi uradalom nem is érezte meg a hathetes szárazságot. Holdanként 16 mázsa 86 kilogramos búzája termett, szemben a környező gazdaságok 5–6 mázsás, fajsúlyra is jóval gyengébb termésénél. Ezekben nagyrészt még úgy gazdálkodnak, mint Mária Terézia idejében, míg Söregen láttunk olyan parcellát, amelyben 95 uradalom lucernamagját próbálják ki, hogy jövőre kellő tapasztalat s kellő választék álljon rendelkezésre.
Nem csoda, hogy az egész vidék zsellérei és kisgazdái közül az számít beérkezett embernek, aki cselédnek vagy aratómunkásnak szerződik a söregi uradalomba. A beérkezettek — számra mintegy kétszázan — nem cserélnének egy-egy húszholdas birtokossal sem. Söregen részesedés jár minden teljesítmény után, úgyhogy az Alföldnek ezek az arriváltjai félre is tudnak tenni valamit a keresetükből „rosszabb időre”.
A mezőgazdasági eredmények
— A mezőgazdaság helyzetében szinte félreismerhetetlen a javuló tendencia — válaszolja első kérdésünkre Éber Antal, a söregi földesúr. — Helyeslem azt a módot, ahogy az idén a búzaértékesítés történik, mert tisztában vagyok azzal, hogy az adott viszonyok között más kivezető út nem volt, más megoldás nem kínálkozott. A javuló tendenciából azonban a mezőgazdaság fogyasztóképességének és vásárlóerejének javulására egyelőre még nem lehet messzebbmenő következtetést levonni; ez függ a további terméseredményektől, elsősorban a kapásnövények hozamától is.
— Általában a kormány mezőgazdasági exportfeleslegeink külföldi értékesítésének kérdését nagy szorgalommal, körültekintéssel és szerencsés kézzel oldotta meg. Az elért eredmények értékével csak akkor lehetünk igazán tisztában, ha figyelembe vesszük, hogy a kormány hivatalba lépésekor meglehetős rendezetlenek, ziláltak voltak a viszonyok, még Ausztriával is, amellyel akkor éppen vámháborúban álltunk. Nem hiszem, hogy az adott helyzetben, az egész vonalon tapasztalható autarkiás törekvésekkel szemben, többet lehetett volna elérni.
— Igaz, hogy az export fokozása zárolt külföldi pengőkövetelések felszabadítása ellenében történt s így nem járt együtt a devizamérleg javulásával, de ezen a réven mégis csökkenteni tudtuk külföldi tartozásainkat s emellett komoly támogatást biztosítottunk a mezőgazdaságnak. amely számos vonatkozásban máris megérzi ennek hatását. Csak két választás volt: az eladhatatlan készletek halmozása vagy a külföldi követelések felszabadítása. Az intézőkörök nem tehettek mást, minthogy ez utóbbi módon keresték és keressék ma is a megoldást.
Állami beavatkozás, dohánykisárus — kereskedői privilégiumokkal
— Arra a kérdésre, hogyan foglalok állást az irányított termeléssel és az állami intervencionizmus más kísérleteivel és intézkedéseivel szemben, felsorolhatnám az általam évek óta hangoztatott és a közben történt eseményektől soha meg nem cáfolt tételes igazságokat. Belátom, hogy nem állunk egyedül ezen a téren, sőt még azt is figyelembe veszem, hogy hasonló irányú rendelkezések történtek a gazdasági szabadság klasszikus földjén, Angliában is a legutóbbi hónapokban. Mindez azonban nem másítja meg felfogásomat.
— Sajnos, ebben a tekintetben az enyhülésnek, a liberálisabb felfogásnak nyomait sem tudom felfedezni a kormány működésében, bár koncedálom, hogy az nem kifejezetten kereskedelemellenes és nem irányul egyénenként sem a kereskedőkkel szemben. Az elveken és elvi igazságokon azonban semmit sem változtat, hogy az államilag irányított szervek teendőik egy részét kereskedőkre ruházzák s így kitermelik a privilegizált kereskedőnek azt a típusát, amely valami részt kap a felelősségből és a haszonból is, körülbelül olyan korlátok közt, mint ahogy az állam ezt a dohánykisárusokkal szemben teszi. Soha nem csináltam titkot abból a véleményemből, hogy ennek a kereskedőtípusnak megszületését, fejlődését és kiterebélyesedését nem látom szívesen. A kereskedelemben én önálló termelőosztályt látok, melynek egzisztálását más termelési ágak boldogulásától nem lehet függővé tenni, még azon az áron sem, hogy az állítólag elérhető előnyökből részesedést juttatnak egyes kereskedőknek.
— Ez tehát semmi esetre sem lehet ok, hogy az intervencionizmus helyzetében és az ezzel összefüggő kormányzati intézkedésekben enyhülést vagy javulást lássak. Ellenkezőleg: az a véleményem, hogy bizonyos kormányzati intézkedések főleg a külkereskedelem terén éppen azért látnak napvilágot, hogy később lehetőséget nyújtsanak az intervencionizmus egyik vagy másik szervének életre keltésére.
Intervencionizmus, fogyasztóképesség, közterhek
— S itt meg kell jegyeznem, hogy az állami intervenciónak, a termelésbe való beavatkozásnak és az értékesítés megszervezésének bizonyos módjait, éppen a külkereskedelmi adottságokra való tekintettel, magam sem tudom elítélni. Ezek közé tartozik a búzaértékesítés kérdésének nemrég történt rendezése, valamint az a mód is, ahogy a kormány az osztrák műfa-kontingens kötelező átvételéről rendelkezett. Ezek az intézkedések azonban, véleményem szerint, nem mehetnek túl a külkereskedelmi megállapodásokból folyó kötelezettségek szűk körén és semmi esetre sem terjeszkedhetnek ki a belföldi forgalomra, mint ahogy ez a közszükségleti cikkek egész soránál olyan drasztikus módon történt.
— Természetes, hogy ezeknek az intézkedéseknek súlyát elsősorban a kereskedelem sínyli meg, gazdaságunknak az az ága, amelyet a fogyasztóképesség katasztrofális leromlása és az elviselhetetlen közterhek amúgy is a legnagyobb súllyal nyomnak. S ez az a pont, ahol talán a legcsekélyebb a kilátás a helyzet javulására, bár itt is koncedálom, hogy a kormánynak az államháztartás kiadási tételeinek megszabásánál számot kell vetnie a politikai lehetőségekkel. A francia kormány hasonló helyzetben az egész kisrentés osztályt tudta maga mögött, amelynek befolyása ilyen kérdésekben szinte domináló. Nálunk, ahol ennek a társadalmi rétegnek képviselői olyan szórványosan lelhetők fel és semmi esetre sem rendelkeznek politikailag számba vehető hatalommal vagy befolyással, sokkal nehezebb a kormány feladata, amikor hasonló elhatározások előtt áll.
Adóreform vagy adótörlések?
— Ez a magyarázata, hogy nem várok sokat az adóreformtól, amelyről állítólag Pannonhalmán tárgyaltak. De különben is nálunk nem adóreformra, hanem adótörlésekre van szükség az egyik oldalon, másik oldalon pedig a kiadási előirányzat olyanarányú leépítésére, amilyenre, sajnos, gondolni is alig lehet. S hogy ezen a téren egyáltalában nem érvényesül a jobb belátás, mutatja az is, hogy a legutóbb kiadott építőanyag-fázisrendeletben olyan horribilis — cementnél például 10 százalékos — adókulcsok vannak, amelyek a termelés példátlan arányú megadóztatását, az építőmunka államilag szervezett megdrágítását jelentik. Vajon mit várhatunk ezek után az adóreformtól?
— Az államháztartás helyzetének ismeretében nem bízhatunk nagyszabású, komoly közmunkák megindításának lehetőségében sem, bármennyire tisztában legyünk ezek szükséges voltával, elsősorban a kisipar szempontjából. A pénzügyi kormány aligha rendelkezik az erre alkalmas fedezettel, nincs és ilyen közterhek mellett nem is lehet számba vehető és e célra felhasználható tőkeképződés a magánosoknál sem, ami viszont egy belső kölcsön kibocsátásának lehetőségeit teszi kérdésessé.
Államháztartás: kielégítő, magángazdaság: tűrhető
— Ha mindennek ellenére a viszonyokat az államháztartás szempontjából kielégítőnek, a magángazdaság szempontjából pedig, ha nem is kedvezőnek, de legalább tűrhetőnek mondom, úgy ez azért van, mert a viszonyok a másfél évvel ezelőtt elért mélyponthoz képest nem romlottak tovább és ez egymagában véve is bizonyos javulást jelent. De nem lehet elismerés nélkül elmenni a politikai konszolidáció ténye mellett sem, amellyel a közép-európai államok sorában szinte egyedül állunk. Mindenáron való ellenzékiség helyett el kell ismerni, hogy számos vonatkozásban helyes és céltudatos a kormány működése. S itt gondolok a pénzügyi kormányra is; mindaddig, amíg a mostani pénzügyminiszter a helyén ül, sem a pengő vásárlóereje tekintetében, sem a devizapolitika terén, de a gazdasági és pénzügyi kérdések más vonatkozásaiban sem kell kínos meglepetésektől tartani.
— Hogy végül a jövő kilátásokról hozzám intézett kérdéseket se hagyjam válasz nélkül: elmondhatom, hogy a mezőgazdaság helyzetében további javulást várok, feltéve, hogy az irányított termelésre vonatkozó elgondolásokat nem váltják valóra s ezzel nem okoznak olyan károkat a mezőgazdaságnak, amelyeket alig lehetne jóvátenni.
A Bánkúti szobra
— Úgy tudom, hogy a földművelési minisztérium kellő energiával folytatja a megfelelő talajművelésre irányuló kísérleteit, amelyekkel a gazdák nagyrészt függetleníteni tudják magukat az időjárás viszontagságaitól s folytatják a nemesített búzavetőmag-akciót is. S itt mellesleg jegyzem meg, hogyha valaki, úgy Baross László, a Bánkúti búza termelője, szobrot érdemel ebben az országban és ha kell még érv az irányított termeléssel szemben, úgy az ő egész munkássága az.
— Sajnos, a kereskedelem és az ipar jövő fejlődése és jövő kilátásai szempontjából már kevésbé vagyok optimista. De erre nézve talán elég, ha utalok a kormány üzemi politikájára, amely távolról sem elégíti ki az érdekelteket, akik ma éppen annyi közüzemmel találják szemben magukat, mint évekkel ezelőtt. A közüzemi jelentésben lefektetett és a törvényhozás által is tudomásul vett intézkedések sajnálatosképpen mind papíron maradtak. Nem tudom annyira lebecsülni az ebből az egész gazdasági életre elkerülhetetlenül előálló kárt, hogy biztatóbb felfogásnak adjak kifejezést az ipar és a kereskedelem jövő kilátásairól. Nekik meg kell elégedniök azzal a negatívummal, hogy a mélyponton túl vagyunk.
K. B.
