Végül is jó volna tudni, kinek van joga magyar árut exportálni. Egyik nap azt halljuk, hogy a szarvasmarha-kivitelt azért kell a kereskedők kezéből álszövetkezetek kezére átjátszani, mert a kivitel joga a termelőt illeti, a termelő pedig — ugyebár — azonos az álszövetkezettel. Másnap megalakul a Magiroda, ekkor pedig azt tudjuk meg, hogy a termelőnek nincs joga takarmány- és vetőmagot kivinni: ez kizárólag a kereskedő joga. Máskor — varietas delectat — olyan rendelkezés készül, amely szerint zsírt és szalonnát csak a hentes mint termelő és egy nehézipari nagyvállalat exportálhat, a kereskedelem ellenben kizárandó. Vetőmagborsót csak úgy lehet kivinni, hogy az néhány kiváltságos vállalat monopóliumává váljék — a termelő gazdák kizárásával. Vannak iparcikkek, amelyeket csak bizonyos minimális áron felül; vannak, amelyeket csak meghatározott áron; vannak, amelyeket csak meghatározott vagy annál jobb minőségben szabad; és vannak, amelyeket a meghatározottnál jobb minőségben tilos exportálni.
Ugyanilyen üdítő változatosság tapasztalható azoknak a szerencséseknek a kiválasztásában, akik az exportot lebonyolíthatják. Az egyik gyakorlat szerint csak azok részesülhetnek a keretszámokból, akik korábban is exportáltak. Van ellenkező gyakorlat is: ez nem jogcím, nem szabad megkövesíteni a kiviteli tevékenységet; erősebb jogcím, ha valaki sohasem exportált. Nyilván ez a gyakorlat juttatta előtérbe a kft.-ket mint modern alakulatokat az exporttevékenység terén. Végül legmodernebb irányként említhető az, amelyről az egyik mezőgazdasági kamara lemondott alelnöke számol be: az olaszországi lóexportot az illető kamara elnöke „önhatalmúlag fenntartotta önmagának”.
Az importjogosítványok terén is felszínre kerülnek olyan kombinációk, amelyeket az „ortodox” közgazdaságtan elvénhedt művelői nehezen értenének meg. Például azt, hogy tűzifát miért csak a hazai erdőbirtokosok importálhatnak monopolhelyzetben; vagy hogy karácsonyfát az előnyös viszonylatban miért csak a Hangya importálhat, míg a szegény kis piaci árusok csak a hátrányos viszonylatból hozhatnak be.
A felsőoktatási kongresszuson Hóman Bálint bölcsen állapította meg, hogy a helyes felsőoktatásnak csak a szabadság lehet biztos alapja. Ugyanez még fokozottabban érvényes a gazdasági életre. Ha az intervencionizmus így halad tovább, lassan oda jutunk, hogy valamely árut külföldről becsempészni üde, könnyed és veszélytelen foglalkozás lesz ahhoz képest, mintha valaki magyar árut akarna legálisan külföldre exportálni.
