Az emberi józan ész szabályainak a nemzetgazdaságban való alkalmazása: ez a nemzetgazdaságtan tudománya. Ennek alapján minden ember kitűnő nemzetgazdász lehet, akinek van hozzá elég bátorsága, hogy ne kapcsolja ki a józan eszét, mihelyt nemzetgazdaságról van szó és ezen az alapon a legkülönfélébb foglalkozású emberek voltak világhírű nemzetgazdászok: Quesnay, az orvos, Smith Ádám, az esztétikus, Say és Bastiat, a kereskedő, Cobden, a gyáros, gróf Széchenyi, a katona, Henry George, a betűszedő és megannyi más. A szabály azonban nem ez, hanem ez a kivétel. A szabály az, hogy mihelyt nemzetgazdaságról van szó, ez emberek tüstént kikapcsolják a józan értelmüket. Ennek folytán a nemzetgazdaságtan állandóan tele van megoldhatatlan problémákkal, mint volt a csillagászat tudománya addig, amíg az emberek azt hitték, hogy az egész világegyetem minden nap megfordul a föld körül, amely korongalakú és egy teknősbéka tartja a hátán. Azután jött valaki, aki megmondotta, hogy a föld gömbalakú és minden 24 órában megfordul a tengelye körül és minden évben a nap körül és ezzel az összes megoldhatatlan problémák egyszerre megoldódtak.
Én mind egy szálig elismerem igen kiváló szakembereknek azokat, akik a magyar közvéleményt az utóbbi időben megint egyszer a külkereskedelmi mérleg passzivitásával búsítják és rémítgetik. Megint egyszer, mondom, mert hiszen valamennyien úgy születtünk, úgy élünk és úgy halunk meg, hogy a külkereskedelmi mérlegünk passzív és hogy ez szomorú és aggasztó jelenség. Ugyanígy élték végig életüket apáink, nagyapáink, dédapáink, szépapáink és ükapáink is. Smith Ádám az ő híres művében már a XVIII. század harmadik fertályában írja, hogy évszázadok óta folyik a siránkozás minden országban a külkereskedelmi mérleg passzivitása miatt és hogyha ez a siránkozás megokolt és a veszedelem, amely miatt folyik, valóban veszedelem volna, akkor már minden országnak réges-régen tönkre kellett volna mennie és csupa lyuknak kellene lennie a földgömbnek azokon a részein, ahol azonban virágzó országok terülnek el. Szóval, ezeket a sirató urakat ismerjük el valamennyien kiváló szakembereknek, de kérjük meg őket szépen, hogy ha újból szólni fognak, vagy azok, akik majd még ezután következnek, hogy ne csupán a riadókat fújják, hanem fejtsék ki érthetően, hogy miért kell attól félnünk és annyira bánkódnunk, ha több értéket hozunk be az országba, mint amennyit kiviszünk. Mert lehet, hogy ez valóban szomorú állapot, csakhogy egyszerű ésszel ezt nem lehet felfogni, kell hogy a kitűnő szakemberek ezt nekünk megmagyarázzák. Amit eddig csak úgy odavetőleg mondottak e részben, az nem képes lecsendesíteni háborgó logikánkat.
Kitűnő pénzügyminiszterünk egyik sikert a másik után aratja a külföldi pénzpiacokon. Dollár-kölcsön, sterling-kölcsön, községi kölcsön, ilyen kölcsön, olyan kölcsön csak úgy áradnak az ország felé. Most is Genfben felszabadítják a népszövetségi kölcsön utolsó részletét. És akármelyik újságot vesszük a kezünkbe és akármelyik közéleti és közgazdasági kiválóság véleményét olvassuk ezekről a kölcsönökről, kivétel nélkül mind úgy tünteti fel azokat, mint megannyi sikert, amelyen minden jó érzésű magyar embernek örvendeznie kell. De aki a közgazdaság ábécéjével tisztában van, az tudja jól, mert hiszen természetes is, hogy azok a dollár- és sterlingkölcsönök nem azt jelentik, hogy ide vagonszámra hozzák a dollárokat és a sterlingeket, mert ugyan mit kezdenénk mi itt ezekkel a cifra papirosokkal? Dollárért csak Amerikában lehet vásárolni, sterlingért csak Nagybritanniában és ha valaki Magyarországon vagy Németországban el is fogad fizetés fejében dollárokat, ezt csak azért teszi, mert tudja, hogy valaki majd tőle is elfogadja, mígnem eljut kézen-közön a bankokig, amelyek valami úton-módon visszajuttatják Amerikába, ahol az valóságos fizető eszköz. Ezektől a szórványos esetektől eltekintve, a külföldi kölcsönök, amelyeknek olyannyira szoktunk örvendeni, azt jelentik, hogy kifizethetjük vele a külföldön vásárolt árukért fennálló tartozásunkat vagy a jövőben vásárolhatunk a külföldön árucikkeket, amelyeket azután hazahozunk. És ha ez így van, pedig hogy így van, ezt a közgazdaságtani ábécésiskolások is tudják, de meg a józan ész szerint se lehet másképp, akkor ne csodálkozzanak rajta a fentebb aposztrofált kitűnő férfiak, ha ugyanazzal a józan értelemmel nem vagyunk képesek megérteni, miért örvendetes dolog az, ha sikerül külföldi kölcsönöket kapnunk és miért rémületes, amikor ezek a kölcsönök árucikkek alakjában valóban be is jönnek az országba?
No igen, de eladósodunk — sírják, — ha a kivitel elmarad a behozatal mögött. Hát persze, hogy eladósodunk, de nem akkor, amikor nincs kivitelünk, amin azt mondják, sírnunk kell, hanem akkor, amikor a kölcsönöket felvesszük, amin azt mondják, örvendenünk kell. Az ördög érti ezt. Vagy örvendetes a kölcsön, akkor ez azt jelenti, hogy örvendetes a belőle fakadó behozatal, vagy veszedelmes a behozatal, akkor ez azt jelenti, hogy veszedelmesek a kölcsönök, amelyek lehetővé teszik. Ez az egyenes logikája a dolgoknak, míg amaz a másik a dolgok fejetetejére állítása, amit az ember csak úgy tud megérteni, ha maga is a feje tetejére áll hozzá.
Ha az kérem a veszedelem, hogy nekünk kölcsönöket adnak, akkor nem kell sokat búsulni miatta, ez a veszedelem csakhamar el fog múlni a fejünkről. Mihelyt észreveszik, hogy nem tudunk fizetni, be fogják szüntetni a további kölcsönöket és akkor semmiféle propaganda nem fog hozzá kelleni, egyszerre meg fog szűnni a behozatal. Akkor a kivitelünk mind csupa adósságtörlesztés lesz. Csak exportálunk és exportálunk anélkül, hogy importálnánk. Amilyen rohamosan növekszik most a külkereskedelmi mérlegünk passzivitása, olyan rohamosan fog növekedni akkor az aktivitása: csupa boldogság és öröm lesz az élet. Kivinni, kivinni és kivinni bort, búzát, lisztet, csikót és minden egyebet és nem hozni be érte semmit, mert a behozatal már megtörtént és el is fogyott régen, évekkel, talán évtizedekkel ezelőtt: íme az aktív mérleg boldogsága, amely biztosan várakozik reánk, mihelyt tönkre fogunk menni. Ide vezet a tótágast álló logika, amely szerint a kötéltáncolás a legkönnyebb mesterség, mert a kötéltáncos nem eshetik le, mivel a rúdba kapaszkodik, a rúd pedig nem eshetik le, mert azt fogja a kötéltáncos. Holott a kötéltáncos biztonságának a titka az egyensúlyban van, amely a természet törvényei szerint követeli a rúdnak hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon való nagyobbságát.
Senki a világon nem mondta még meg érthetően és legkevésbé a külkereskedelmi mérleg passzivitása fölött siránkozó urak, hogy miképp állhat be a behozatali többletből az, amivel ijesztgetnek: az ország elszegényedése. Ha valaki túlsokat eszik, az elronthatja a gyomrát, de amíg jó étvággyal eszik, addig bajos volna azzal rémiszteni, hogy a sok evéstől le fog soványodni. Az adósságcsinálás még nem jelent okvetlenül elszegényedést, de ha azt jelenti is, semmi esetre se oka, hanem következménye az elszegényedésnek. Ha egy társadalom kezd elszegényedni, az általában annak a jele, hogy ott az emberek sokasága többet kap, mint amit megérdemel, nem produkál annyit, mint amennyit elfogyaszt. De ha a többletet a külföld adja, ez nem sietteti, hanem lassítja az elszegényedés folyamatát, sőt talán, mint a kívülről táplált betegnél a mesterséges táplálkozás talán feltartóztatja a katasztrófát addig, amíg átesik a krízisen és normálissá válik a szervezet anyagcseréje. Ha az ilyen állapotban lévő ország nem rendelkeznék ezzel a behozatali többlettel, akkor sokkal katasztrofálisabb tempóban haladna előre leromlásának folyamata. Nem a behozatalt kell nehezményezni, hanem azokat az állapotokat, amelyek folytán itt az emberek százezrei végtelen számú különféle címeken nyernek a társadalomtól olyan szolgáltatásokat, amikért nem nyújtanak ellenértéket. Ezek a társadalom fizetésképtelenjei, akiket nem lehet másképp táplálni, csak a külföldi kölcsönök segítségével — ideig-óráig. Persze folytonosan megismétlődő kölcsönökkel, mert a külföldi kölcsön is — miként a kölcsön általában — olyan, mint a vakaródzás: csak rövid időre segít. A végleges segítés csak a parazitizmus kiküszöbölése.
Teljesen más nóta, hogy luxuscikkeket hoznak be, amik nélkül könnyen meg lehetne élni. Sok volna e rövid sorok keretében a luxus témáját is letárgyalni. Jelen voltam egy ilyen mérlegpasszivitási riasztó előadáson és láttam, hogy milyen előkelő urak helyeseltek, izgultak és szörnyűködtek a kiváló előadó szavain. Odalent az épület előtt hosszú sorokban várakoztak ezeknek a derék uraknak ragyogóbbnál-ragyogóbb külföldi márkájú luxusautói, amiknek beszerzési árai hatalmas összegekkel növelték azt a külkereskedelmi passzivitást, amely miatt ezek az urak akkora ijedtséggel terjesztenek rémületet a közvéleményben. Ők maguk, velem együtt, mind egy szálig valódi angol gyapjúszövetbe voltak öltözve és amikor az előadás után felállva tapsoltak a behozatalt ostorozó előadónak, eszembe juttatták azt a nadráglopással vádolt szégyenlős gentlemant, aki a jogerős fölmentés után diadalmas védőjének a biztatására is vonakodott felállani a vádlottak padjáról, mivelhogy a vád tárgyát képező nadrág éppen rajta volt.
