Nem tudom, feltűnt-e már az újságolvasóknak, hogy milyen nagy karriert csinált a közgazdasági témakör a publicisztikában. Az ilyen cikkek a lap végéről a lap élére avanzsáltak, a nagyközönség érdeklődése alapján, amellyel ezekkel a témákkal szemben viseltetik. Ennek az oka pedig nem a gazdasági pangás és nem az általános nyomorúság, amely az emberekre nehezedik. Konjunktúra-hanyatlás, pénztelenség, forgalomcsökkenés, munkanélküliség máskor is volt a világon anélkül, hogy a nagyközönség érdeklődését olyannyira lekötték volna a közgazdasági kérdések, mint manapság. Az emberek tudatában lassanként derengeni kezd az a valóság, hogy amit a világ gazdasági életében látnak, az nem valami hirtelenül jött és hamarosan ismét elmúló alkalmi zavar, amilyen azelőtt is mutatkozott 4—5—10 éves periódusokban. Sejtik, hogy itt valami nagyobb, mélyebb és komolyabb jelenségről van szó: nem átmeneti válságról, hanem az átmenet válságáról, amelynek az elmúlta után a kultúrvilág gazdasági életének talán egy új korszaka fog megjelenni bámuló szemeink előtt.
Mindenki érzi, anélkül, hogy tudatos és pontos képzetei volnának felőle, hanem inkább csak a sejtései sugallják, hogy az emberiség gazdasági életében valami végleges hiányosság támadt. A termelésnek, az elosztásnak és a fogyasztásnak egész berendezkedése elvesztette funkciójának természetes zavartalanságát és minden eresztékében ropog és nyikorog. Ezek a berendezkedések oly végzetesen egyszer s mindenkorra szólóak, mint azok az utcák, amelyek a világvárosokban a lófogatú kocsik egykori és növekedésében előre látható forgalmának a lebonyolítására készültek több-kevesebb nagylelkűséggel, több-kevesebb fantáziával és előrelátással és most az autók világában még ott is siralmasan és hovatovább katasztrofálisan elégtelenek, ahol a legnagyobb bőkezűség nyilvánult meg a megalkotásukban. Valaminek kell történnie, hogy a forgalom lebonyolítható legyen és fantasztikusnál fantasztikusabb tervek merülnek fel New York, London és más világvárosok csődbe jutott forgalmának a lebonyolítása érdekében. Csak a felépült utcák során nem lehet változtatni anélkül, hogy az egész várost romba nem döntenék. A technika és a munkamódszer haladása olyan óriássá tette a világot, aki kénytelen a gyermekkorában reá szabott ruhában járni, amelyet minden méretében kinőtt és amely minden mozdulatában kínos akadályként nyűgözi le izmainak a képességeit.
Az emberek nincsenek a bajok okainak a tudatában, hanem ők csak azt látják, hogy megfejthetetlen rejtéllyel állanak szemben. Látják a javak és árucikkek fullasztó bőségét az egyik oldalon és az embermilliók meddő vágyakozását ezek után a javak és árucikkek után a másik oldalon. És látják, hogy áthidalhatatlan mélység választja el a két oldalt egymástól anélkül, hogy volna egy ember a világon, aki meg tudná mondani, hogy mi az oka ennek a különös szerencsétlenségnek, amely annyi gondot és szenvedést okoz a világon. Látják, hogy mindenhez, amire szükségük van az életben nem kell semmi egyéb, mint nyersanyag, szállítóeszköz és munka. És amellett, hogy a nyersanyagokban óriási készletek vannak, hogy a szállítóeszközök tökéletesebbek, mint a képzelet és hogy a munkára hivatott kezek, gépek és erők a fantáziát is túlszárnyalják tömegeikkel és tökéletességükkel úgy, hogy már szinte megvalósult Plátó álma, amelynek a beteljesülésétől az emberek végleges boldogságát várta: „az orsók maguktól szaladnak” — mégis az embereknek még a legprimitívebb szükségletei is hihetetlen méretekben kielégítetlenül maradnak. Föld, víz, mész, szén, fa, vas, üveg és munka: ez kell a házak építéséhez és mindegyik fölösleges mennyiségekben áll az emberek rendelkezésére, akiknek nagy tömegei nyomortanyákon laknak. Kibányászott tüzelőszerek felhalmozott hegyláncai meredeznek a bányavállalatok területein, a vasúti kocsik ezrei ácsorognak tétlenül a pályákon és az emberek tízezrei, százezrei dideregnek fűtetlen szobákban. Patologikus értelmetlenséggel kellene megverve lenniük, ha rá nem jönnének, hogy itt valami nem lehet rendjén; hogy itt valami alapvető hibának kell lennie; hogy ez a rejtélyes jelenség nem ugyanaz, mint a gazdagságnak és a szegénységnek ősi tüneménye, amely azon alapult, hogy a javak, anyagok, energiák korlátozottsága mellett nem jutott mindenkinek megfelelő porció az osztozkodásnál. Ma ezekből a rendelkezésre álló mennyiségek aránya mellett oly módon kellene többnek jutni a kimaradottaknak, hogy ezáltal senki másnak se jutna kevesebb, aminek a legjobb bizonyítéka, mennydörögve kiabáló bizonyítéka, a javak értékesíthetetlen tömege.
És mégis: az értékesíthetetlen javak mennyisége egyre szaporodik és a javakat nélkülöző emberek száma egyre növekszik. A világ gazdasági életét valami súlyos betegség emészti, amelynek mindeddig nem jelentkezett a hivatott orvosa. Próbálkoznak a diagnózissal és javallanak terápiákat nap-nap után tudósok, fantaszták és sarlatánok, mint ahogyan a ráknak a biztos gyógyítására mindennap jelentkezik új ajánlkozó. De ez a szaporaság már mutatja, hogy egyik se igazi. Nem Semmelweis, nem Jenner, nem Pasteur, nem Koch, nem Behring és nem is Turgot, Quesnay, Smith Ádám, Ricardo vagy Cobden, egyik se. Minden, ami a gazdasági élet pusztító kórságának a gyógyítása körül történik, csak a legeslegfelületesebb kísérletezés, amely nemcsak, hogy nem ritkán, hanem majdnem mindig súlyosabbá teszi a betegséget. Egyik termelési ág rovására kedvezésben részesítik a másikat és ugyanakkor a másiknak adnak kedvezést az egyik rovására. Kapkodva tömik be a lyukakat oly módon, hogy ezáltal amott támadnak lyukak, amiket megint eminnen vett anyaggal akarnak betömni. Miután nem értékekben és szolgáltatásokban, hanem pénzben gondolkoznak — ami minden közgazdasági gesztiónak halálos hibaforrása — ennélfogva megcsinálják, hogy egy métermázsa búza két métermázsa búzába kerüljön és azután nem győznek csodálkozni rajta, hogy ez a balgaság nem gyógyította meg azt a betegséget, amelyet vele meggyógyítani akartak. Lekötik a vérkeringés szabad útjait és helyette maguk raknak be csöveket az élő szervezetbe, gyermekes hiszékenységgel várva, hogy ettől majd a beteg ismét pirospozsgássá válik és felüdül. És amikor ebben a feltevésükben csalódnak, százszor és ezerszer csalódnak, akkor a hibásnak bizonyult módszer nagyobb adagolásában keresik a reparációt. Mígnem lépésről lépésre haladva a téves úton, végre szükségszerűen eljutnak oda, hogy a pusztításban keresik a gyógyulást, a javak termelésének korlátozásában és kizárásában a jólét emelésének a lehetőségét. Valóságos áldás az emberiségre, hogy hivatalos hatalommal nem lehet földrengést csinálni, máskülönben időnként ellenállhatatlan követelésképpen lépne fel a kívánság, hogy a dologtalanságtól sorvadó munkáskezek foglalkoztatása érdekében a kormányok rendezzenek földrengést, amely összedöntse és újjáépítendővé tegye a házakat, mint ahogyan követelik és el is érik a kormányintézkedéseket az iránt, hogy az utak építésénél ne legyen szabad használni azokat a zseniális gépeket, amelyek percek alatt végezik el száz ember többnapi munkáját.
A technika tökéletesedése túlhaladta a tündérmesék határait és Európában húszmillió munkás másik 20 vagy 30 millió hozzátartozójával együtt az élet legigénytelenebb fokán sem tud megélni, ha nem adnak neki alamizsnát, amely akkor is az, ha munkanélküli segélynek vagy bárminek is nevezik. Dolgozó, koldus és tolvaj, csak ez a háromféle ember van a világon és a kultúrvilágban óriási tömegek kerültek állandó tartózkodásra a második és harmadik kategóriába. Ez nem lehet csupán esetleges tünet, hanem olyan jelenségnek kell lennie, amely arra mutat, hogy a gazdasági rendszer összeütközésbe került azokkal a törvényekkel, amelyek lebírhatatlanok és megkerülhetetlenek. Valamiféle változásnak kell jönnie, amely helyreállítsa az egyensúly állapotát. Ez a változás lehet mindenféle, csak nem szabad még hasonlítania sem a bolsevista rendszerhez.
„A létért való küzdelem alól nem mentes a létért való küzdelem tudománya, a nemzetgazdaságtan sem,” mondotta Henry George. És ebben a küzdelemben az a társadalom fog előbb nyugvópontra jutni, amely kevesebb igyekezettel fog a fejlődés parancsainak ellenszegülni és nagyobb belátással fogja előmozdítani a Gondviselés által az emberi társadalom haladása számára kijelölt utakon való masirozást, amit politikai okok miatt az egész világon mindenütt megakadályozni igyekeznek azok, akik az embereket kormányozzák.
