A kiváló Gandhi és a kitűnő Rabindranath Tagore méltán mosolyogtak ittjártukban az európai úgynevezett kultúra követelményei szerint élő népek szánalmas barbársága fölött. Micsoda magasságban van az ő évezredes etikájuk a miénk fölött! Egész sereg európai író segít nekik ennek az értékítéletnek a terjesztésében. Nyáladékos írásokban magasztalják az ázsiai szellemet az európai barbársággal szemben és ha az ember közelebbről megvizsgálja azokat az agyondicsért bölcsességeket, amelyeknek már tucatszámra vannak európai hittérítői és propagálói, akkor nem tud bennük egyebet látni, mint zagyvaságokat, légüres térben puffogó badarságokat, gyerekes naivságokat, amiket eszeágába sincsen az életben komolyan követni akár egynek is azok közül, akik olyan patetikusan hirdetik. Mindegyik inkább volna hajlandó az éjjeli kávéházakban honos szellem követelményei szerint élni az életet, semmint ama felmagasztosult „filozófia” szerint, amelyet oly mély meggyőződéssel tud ajánlani a türelmes papíron.
Szerencsére sohase hittem, hogy az emberek eszejárásában olyan lényeges különbségek legyenek, mint ahogyan azt ezek a hinduszellempropagálók el akarják hitetni. Való igaz, hogy kis különbségek is bizarr tarkabarkaságot eredményeznek, mint ahogyan az ember csaknem azonos kultúrnívón álló országok városaiban is megérez és meglát olyan sajátosságokat, amelyek által üdítő élménnyé válik az utazás. Ámde az emberek alapjában mindenütt ugyanazok, akármekkora tudásbeli különbségek vannak is közöttük.
„Van Zanten boldog évei”-ben a felejthetetlen ausztrálnéger „miniszterelnök” a maga természetes furfangjával, agyafúrtságával, bizalmatlanságával és huncutságával felülmúlja arravalóság dolgában sok frakkos, rangos és diplomataakadémiát végzett európai kollégáját. Amivel azonban nem akarok beleesni a primitívkedő íróknak abba az ellenszenves hibájába, hogy mindig a parlagiságnak és a tanulatlanságnak nyújtják a dicsőség pálmáját: akiknél mindig a javasasszony tromfolja le a professzort, mindig a juhász, sőt esetleg a szamara a jobb meteorológus, mint a meteorológiai intézet igazgatója és a libapásztorgyerek az élesebblátású sztratéga, mint a tábornok.
A türelmes, az apatikus, a filozofikus nyugalomban élő hinduk ölik, gyilkolják, darabokra tépik egymást olyan okok miatt, amik innen messziről nézve szinte láthatatlanok. A mohamedán hindukat ki akarják irtani a nem mohamedán hinduk. „Üsd a mohamedánt!”, „Irtsd ki a magját!”, „Öljétek le őket mind egy szálig!” Ha az angolok már száz év előtt vagy tíz év előtt, vagy tavaly eleget tettek volna ama szentimentális európai írók kívánságának, akik nem győzik a népek joga alapján követelni, hogy az angolok vonuljanak ki Indiából, akkor a kisebbségben lévő mohamedán hindukat már ki is irtották volna Indiában. Ó, nem a vallásuk miatt! Dehogy is! Hanem azért, mert mindennek, ami rossz és kárhozatos, ők az okai. Ők a parazita nép, ők a bajkeverők, ők uszítottak háborúra, ha a háború elveszett és ők is destruálták a harci szellemet, ha azt a szenvedések megőrölték. Rendes hindu jogosan keres azon, ha árucikket visz oda, ahol szükség van rá és készletben tartja azok számára, akik keresik. Mohamedán hindunál azonban ezt aljas nyerészkedésnek hívják. Rendes hindu érthető módon kamat címen ellenszolgáltatást kér azért, ha megtakarított pénzét kölcsönadja valakinek, aki azzal keresni tud. Mohamedán hindunál ez gyalázatos uzsoráskodás. Rendes hindu Istennek tetsző dolgot cselekszik, ha földjét műveli és minél nagyobb termést hoz ki belőle. Mohamedán hindunál ezt úgy kell mondani, hogy kiszipolyozza az ősi televényt. A rendes hindunál dicséretes, ha törekszik, mohamedán hindunál ez stréberség és tülekedés. Mohamedán hindu nem kereskedik, hanem gseftel, nem takarékos, hanem fukar, nem életrevaló, hanem szemtelen, nem író, hanem firkonc, nem haladószellemű, hanem felforgató. A rendes hindu, az szabadságot akar, de a mohamedán hindu ugyanezt követelve csak a szabadosságot akarja. A rendes hindu az emberi méltóságot védelmezi, a mohamedán hindu azonban ugyanakkor a tekintélyt destruálja. Nincsen a világon semmiféle olyan emberi magatartás, cselekedet vagy gesztus, amit a mohamedán hindu jó szándékkal és ne gonoszságból tenne: a mohamedán hindu a rontás, a rombolás, a métely, az átok, el kell törölni a fajtáját a föld színéről!
Mert a hindu nép nyomorúságban van, amelynek valami oka kell hogy legyen és ez az ok mindenben lehet, csak őbenne magában nem. Ő a világ legelső népe és minden emberi erény megtestesülése. Ha ezt nem hinné, ha ezt nem írnák az ő írói, nem prédikálnák a papjai, nem hirdetnék az újságjai, nem tanítanák az iskolák, nem szavalnák a színészei, ha ez nem volna a levegőjének olyan alkotórésze, mint a nitrogén és az oxigén, akkor ő nem lehetne hindu nemzet, hanem csak egymás mellett élő hinduk alaktalan tömege. Ezek az egymás mellett élő hinduk — föltéve, hogy volna fölöttük valami hatalom, amely megakadályozná, hogy egymást kifosszák, megrabolják, agyonüssék — éppen úgy művelhetnék a földjeiket, legeltethetnék nyájaikat, építhetnék házaikat, mint a nemzeti ideálokat tápláló hinduk. Föltéve — mondom — hogy volna fölöttük valami hatalom, amely egymás ellen megvédelmezné őket. Igen, föltéve. De ha van ilyen hatalom, hívják bár törzsfőnek, vezérnek, bandafőnöknek, sámánnak, radzsának vagy bárminek — érdekében áll, hogy fejlessze és táplálja bennük azt a szellemet, amely szent hitévé teszi a hindunak, ha szerencsétlen, hogy ennek az okát nem a saját maga bűneiben kell keresnie, hanem mások gonoszságában, a mohamedánokéban, akiket emiatt halálos gyűlölettel gyűlölnie kell minden igaz hindunak.
A gyűlölet a tömegek karmestere és egymáshoz idegen emberek lelkének közös nevezője. Ha a Gangesz ki akar önteni, hiába invitálná a leglángolóbb szavú emberbarát a hinduk millióit, hogy jöjjenek néhány napi ingyenmunkát végezni gátépítés céljából a fenyegetett részek lakosságának megvédése végett. Ilyesmire csak korbáccsal vagy puskatussal lehet őket kényszeríteni, ha nem tudják nekik a munkájukat megfizetni. Ha ellenben valaki elkurjantja magát, hogy az árvizet a mohamedánok mesterkedése idézte elő és emiatt ki kell rabolni és agyon kell ütni a mohamedánokat, erre azonnal százezrével hajlandók az emberek. Lelkesedéssel, fanatikus gyönyörűséggel rohannak a mohamedánokra, még a testi épségüket és az életüket is kockára teszik, mert fűti őket a legnagyobb aktivitásnak, a gyűlöletnek a szelleme, amellyel embermozgató erő szempontjából semmiféle más érzés a világon nem tud versenyezni. A gyűlölet az őselem, amelyet nem tud kiapasztani semmiféle erőfeszítése a jóságnak. Ez az, ami magától van adva, míg ami apasztani akarja, az mind csak meddő és rövidéletű emberi praktika. Minden idealizmus arra van alapítva, hogy az emberek alapjában véve jók, csak mesterséges izgatással lehet őket gyűlölködő gonoszakká változtatni. És minden idealizmus megbukik ezen az alapvető tévedésen. Mert az igazság az, hogy évezredek óta hihetetlen szellemi és anyagi tőkéket áldoztak fel a világon avégből, hogy a szeretet érzelmét beleplántálják az emberek lelkébe, de mindez az óriási munka, amelynek a hadserege mindig nagyobb volt mindenütt a fegyveres hadseregnél, csaknem teljesen kárbaveszett: a gyűlöletóceán egyetlen hulláma pillanat alatt elsöpri a szeretet homokvárait. Sőt miként a négerek között dolgozó hittérítők, ha eredményt akarnak elérni, kénytelenek Jézus Krisztust is feketének ábrázolni, azonképpen a szeretet apostolai is kénytelenek végül a gyűlölet színeibe öltözködni, amivel azután félelmetes hatalomra tudnak szert tenni az emberek között. Az emberi nem megváltására még el kell jönnie annak a Messiásnak, aki az emberek alapérzésének, a gyűlöletnek az energiáját oly módon fogja a világ üdvére felhasználni, miként a Diesel-mótorok a robbanógáz erejét hasznos munka teljesítésére. De addig még sok mohamedánt fognak gyűlöletből megölni a hinduk, sok keresztényt a mohamedánok, sok vöröset a feketék és sok fehéret a vörösök, miközben mi, minden rendű és rangú, minden fajtájú és felekezetű idealisták nem győzzük eleget ismételni, hogy az ember alapjában véve jóságra és szeretetre alkotott teremtménye az Istennek.
