Elkéstünk, végünk van! Akik korábban jöttek mint mi, kiárendálták előlünk a hazafiasságot és jogaikat telekkönyvileg bekebeleztették a hazára. Nekünk semmi sem maradt, még utóajánlatot sem tehetünk: az egész hazafiság az ő domíniumukban maradt.
Mi nem lehetünk már egyebek, csak hazaárulók. Hallottátok? Olvastátok? Azok is vagyunk; elismert hazaárulók. Jöjjetek hozzánk csöndes részvétnyilatkozattal és koszorúk mellőzésével. Mert a hazaárulás gyalázatosan rossz mesterség manapság. Senki se akar a hazáért adni semmit, mindenki csak kapni akar érte valamit. Egyik nemességet, másik mandátumot, harmadik előfizetőket, negyedik hadtestparancsnoksági hirdetéseket. Nagy a kínálat, kicsi a kereslet.
Áruljuk a hazát! Hirdessük tele torokkal, hogy nem a Lomniczi csúcs a magyar haza, se nem a Duna, Tisza, Dráva, Száva, nem is a paprikás, a fokos, a csárdás és a kulacs, hanem a dolgozó és szenvedő magyar nép, az a magyar haza. Nincs erőhatalom a világon, amely a gerlachfalvi hegycsúcsot kitolja a helyéből, valaminthogy a csorbai tavat se lehet kimeregetni a medréből. De a magyar népet, azt ki lehet tolni, és az erejét ki lehet meregetni. Hirdessük, hogy nem az a magyar hazafi, aki korhadt fakereszteket és penészes armáriumokat turkál elő a föld mélyéből, hanem az, aki a föld színén épít erősségeket munkával és verejtékkel. Maradjunk meg mellette, hogy nem az a bátor ember, aki szembenéz a halállal, hanem az, aki szembenéz az élettel és a hazáért nem halni, de élni és dolgozni óhajt.
Kinizsi nagy hős volt, de ne őt állítsuk oda példaképül mi hazaárulók. Minden kornak más az erénye; ismerjük el, hogy Kinizsi a maga korában az emberi erények teljességében ékeskedett, mert a testi erő és a harckészség volt abban az időben a legnagyobb emberi erény. De ma már nem fenyeget bennünket se török, se tatár, hanem fenyegetnek bennünket a nagy nyugati nemzetek, hogy szorgalmasabbak, gazdagabbak, műveltebbek és okosabbak lesznek nálunk. Ezek az inponderábiliák is fegyverek ám, ó tisztelt nemzeti ifjúság, erősebbek a kardnál és biztosabbak az ágyúnál. Ezekkel is lehet országokat hódítani, sokkal sikeresebben, mint a hadseregekkel. Ha ezekkel meg akarunk küzdeni és ezek ellen akarjuk védelmezni a hazát, akkor más szemmel kell néznünk a magyarok történelmét. Oktató példákul nem a Kinizsieket kell belőle kikeresnünk, hanem azokat a nagyokat, akik ma is nagyok lennének és akikhez hasonlóvá tévén fiainkat, nagyokká tesszük őket és naggyá tesszük általuk a hazát.
A demokraták képviselője megtagadja a magyarok történelmét és történelmének hőseit! Ó istenem! Ki nem ismeri föl a vád vakmerő együgyűségében a jezsuitaságot. Négyszáz év előtt könnyebb volt a dolguk, akkor ráfogták az inkvizíció vádlottjaira, hogy az ördöggel szeretkeznek, hogy a sátánnal cimborálnak, söprűnyélen lovagolnak. Akkor még az ilyesmire is akadt hívő lélek és talán ha nagyon kutatna az ember, találna is plakátokat abból az időből: Polgártársak! Hazafiak! Hallottátok, ez az ember söprűnyélen lovagol és Belzebubbal ölelkezik! Pusztuljon az eretnek! Ma már alább kell adniok valamivel a jezsuitáknak, meg kell elégedniök avval, hogy a hazaárulás vádját fogják a becsületes emberre. És íme erre is van hívő és plakát.
A hazaszeretetre akarnak tanítani ők, akik a gyűlölség magvát akarják elhinteni az ország lakosságának szívében, akik a boldogtalan visszavonás szenvedélyét palántálják el úton-útfélen. Kiássák a holtakat a sírjukból és frázisokkal fölcicomázva mutogatják a múltat, hogy eltereljék a figyelmet a jövőről. Csak azokról a csatákról akarnak ők tudni és beszélni, amelyeket vérrel vívtak, a szellem csatáit és a civilizáció küzdelmeit elsikkasztják. Nem törődnek vele, ha az iskolából kikerülő gyermek hősnek ismeri Kinizsit, de még csak fogalma sincs Verbőczyről, aki a mi szemünkkel nézve nagyobb alakja a magyar történelemnek, mint a törökverő hadvezérek akármelyike, nem ismeri Kazinczy Ferencet se és nem ismeri a civilizációnak, a művészetnek, az irodalomnak, a tudományoknak legdicsőbbjeit, hanem töviről hegyire ismeri a háborúkat és a vérontásokat.
A modern kor legnagyobb szellemei szemére hányták már ezt a történettanításnak, ám azon a reakczió öregjei és ifjai nem akadhattak meg, mert azt ők nem olvasták. Ők nem olvasnak egyebet, csak újságot, várniok kellett tehát, míg valaki azt olyan helyen is elmondta, ahol újságtudósító volt jelen, akkor háborodtak csak föl rajta és akkor is csak azért, mert a fölháborodás éppen belepászolt az ő kártyájukba.
A jezsuita szemforgatás mit sem használ és mit sem változtat a dolgok folyásán. A tanulatlan és éretlen gyerekek és gonosz bujtogatóik nem akaszthatják meg a fejlődés kerekét. Ki fog derülni, hogy hamis okmányok alapján voltak a hazafiság árendásai és hazugságokkal áltattak évtizedeken keresztül egész nemzedékeket. A hazának ők nem igaz fiai, hanem ellenségei, mert ellenségei a népnek, a melynek boldogtalanságán épült az ő váruk. Minél nyomorultabb a nép, annál jobban virul az ő vetésük. Ostobaság, szegénység, gyűlölködés, bicska, kard, revolver és pálinka: ez az ő barátjuk. A nép fölvilágosodottságától, jómódjától, józanságától, szelídségétől és szorgalmától úgy potyognak ők, mint a légypapirostól a legyek. Feneketlen gazságukat a hazafiság köntösébe tudják burkolni és van bennük annyi vakmerőség, hogy meg merik támadni az igazi hazafit, a nép őszinte barátját legerősebb igazában, legbecsületesebb törekvésében.
Magyarom! Mire tartogatod az ebrudat?
Kadosa Marcell.1
Lábjegyzetek
-
A kötet legkorábbi darabját Kadosa „Marcell” alakban, két l-lel írta alá. A korabeli aláírást itt változatlanul hagytuk; a kötet egységes szerzői névalakja „Kadosa Marcel”. ↩
