Az angol király a szokásos évi rangemelések alkalmából nemesi rangra emelte Norman Angellt, az ez idő szerint élő világ egyetlen hiteles prófétáját. Ebből a fajtából mindig volt néhány példány a világon attól kezdve, amióta Sámuel a zsidók között próféta-iskolát alapított Gilgálban. Aki jól tudta közülök a mesterségét, arról elhitte a nép, hogy maga a jó Isten hallatja szavát az ő száján keresztül. Mindegyik ostorozta a híveket és a legváltozatosabb átkokat szórta a fejükre. A jóra térítésnek ezt a módszerét mind a mai napig előszeretettel gyakorolják azok, akik arra érzik magukat feljogosítva, hogy Isten nevében terelgessék a népet a jámborság ösvényén. Plasztikusan fejezte ezt ki az a kisfiú, aki életében először volt édesapjával a templomban és amikor hazajöttek, anyukája szerető érdeklődéssel kérdezte tőle, hogy mi volt a templomban? „Sok, sok bácsi és néni és énekeltünk és a jó Isten a balkónon állt és onnan szidott bennünket.”
Norman Angell azonban nem a szitkozódó próféták rendjéből való és nem is azok közül, akik szent révületben látják meg és hirdetik azokat a szerencsétlenségeket, amelyek a népeikre várnak, ha tovább haladnak azon az úton, amelyről a próféta eltanácsolja őket. Ezek a szerencsétlenségek mindig bekövetkeztek, mert a népek sohase hallgattak a prófétáikra, akik ezen az alapon tökéletesebb bizonyossággal jövendölhették meg az előrelátható bajokat, mint a meteorológiai hivatal a légnyomásból, az izotermákból és az izobárokból, meg a szelek irányából a csapadékot. „A bűnök, amelyek miatt Kánaán országa kiokádta a lakóit”, ma is éppen úgy bűnök, mint voltak a zsidó próféták idejében és ma is pusztulásba viszik a népeket. Akit az ihletett hite avatna prófétává, és aki nem a konstatálható bűnök természetes következményeit jövendölné, hanem az adott tényekből előre nem is várható eseményeket, mint Ézsaiás próféta a zsidók visszatérését a babilóniai fogságból, azt — ha jóslata valóban be is következik — csodás képességek tulajdonosává avatja az, amit megjövendölt és oly biztosra vette a bekövetkezését, mint Ézsaiás, aki annyira bizonyos volt a zsidók maradékának a visszatérésében, hogy ezt a nevet adta a fiának: Seár-Jásub, „a maradék visszatér”.
Ézsaiás azonban csak hitt, de nem indokolt és lehetett szerencsés véletlenség is, hogy valóban bekövetkezett, amit ő ihletett lelkével előre látott. Norman Angellt azonban a logika avatta prófétává, amidőn a háború előtt szinte földöntúli pontossággal és bizonyossággal megmondotta a fenyegető világháborúnak a győztesekre vonatkozó szomorú gazdasági következményeit. Szinte kísérteties az a szellemi erő, amellyel ez a nyomorgó szegény fiúból önszorgalmával újságíróvá és közgazdásszá lett csodálatos ember szembeszállott korának egész közgondolkozásával, olyan dogmákkal, amelyeknek az igazságában senki se kételkedett. „Ha Németország holnap megsemmisülne, holnapután nem volna egyetlen angol a világon, aki ezáltal ne lenne gazdagabbá. Nemzetek évek hosszú során át harcoltak azért, hogy egy várost elfoglaljanak. Nem kell-e tehát harcot folytatniok azért is, hogy megszerezzenek maguknak évi 250 millió fontsterling értékű kereskedelmet?” Az egyik vezető angol újságnak ez a beállítása, ami még a háború előtt történt, az egész angol világ tudatából fakadt és még a pacifisták is hitték ezt a maguk lelkülete szerint átalakítva, oly módon, hogy egy sikeres német invázió megsemmisítené Anglia kereskedelmét és iparát és ennek a tudatában ők is áldásukat adták a flottaépítkezésre, mert a háború lehetőségének a kikapcsolásával is a hatalmas angol flottában látta mindenki annak a garanciáját, hogy az angol ipar és kereskedelem megtarthassa a világpiacokon a maga szupremáciáját.
Norman Angell azonban „The great illusion” címen könyvet írt róla, hogy ez mind csak balga képzelődés és gyermekes hiszékenység. Valami egészen különös, azt lehetne mondani, hogy mennyei világossággal és derűvel elárasztott úton vezeti végig az olvasót a balhiedelmek eloszlatása felé. Az olvasó kényelmes, sőt mulatságos úton jut fel egy hegytetőre, amelynek a csúcsáról szinte ujjongó ámulattal látja, hogy az egész világszemlélete egyetlen óriási tévedés volt és hogy csak most tárul fel előtte az igazság. Nem igaz, hogy az angol dreadnought-ok a legcsekélyebb védelmet tudnák nyújtani az angol kereskedelemnek és iparnak, mert a svájci kereskedő játszva hódítja el tőle a vevőjét, ha olcsóbb és jobb portékát kínál. Nem igaz, hogy a német ipar tönkretétele használna, hanem igenis katasztrofális módon ártana Angliának. Nem igaz, hogy a hadisarc valami nyereség annak, aki kapja, hanem valódi szerencsétlenség, amelynek a következményeiből előbb gyógyul fel az, aki adja, mint az, aki kapja. Nem igaz, hogy a gazdagság a pénzben van, hanem abban, hogy „a City leszámítolja a váltónkat” és erre a Cityt semmiféle erőhatalommal nem lehet kényszeríteni, csak azzal a bizalommal, amely a biztonságos békés kereskedésből fakad. Nem igaz, hogy a fegyverek védelmezik a tisztességes munkát, mint ahogy nem igaz, hogy a rendőrség teszi lehetetlenné a rablást. A rablólovagok korában sem volt kevesebb felfegyverzett ember Európában, mint ahány rendőr ma fegyverben van. Aki azt állítja, hogy a rendőrség akadályozza meg a lopást, az tulajdonképpen a kocsi mögé fogja be a lovat, mert hiszen a rendőrség éppen annak az általános felismerésnek a következtében keletkezett, hogy a rablás és a rendetlenség teszi lehetetlenné a kereskedelmet.
Nehéz dolog egy egész világot hirtelen észre téríteni és a fegyverek és dreadnoughtok emberei megszégyenítve dühös és goromba polémiákat kezdtek Norman Angell ellen, aki mosolygó fölénnyel hárította el ezeket a rikácsoló feleseléseket. De csakhamar tárgytalanná vált az egész, mert kitört az a háború, amelynek a gazdasági következményeit az angol próféta megjövendölte, igazabban szólva: a tenyerére fektetve mutatta meg mindenkinek. És amikor a háború elmúlott és megkötötték azt a békét, amely minden ízében a Norman Angell tanításával ellenkező felfogásra volt alapítva, akkor kiderült, hogy minden úgy alakult szóról szóra, lépésről lépésre, ahogyan azt Norman Angell előre megmondotta. Kiderült, hogy a „The great illusion” szerzője lángeszű próféta, a logika hérosza, akinek az eszét bámulni, csodálni kell, mint Istennek valami tüneményes ajándékát. Hozsannákkal kell magasztalni az előítéleteknek, a babonáknak, a sötét elfogultságoknak azokból a mélységeiből, amelyekben az emberek százmilliói élik ostobaságokba fulladt életüket.
Norman Angell most nemességet kapott az angol királytól, de az emberek maradnak tovább is azok, akik voltak. A győzelmes Angliában hiába recsegnek-ropognak a világbirodalom eresztékei, hiába fejlődik vissza a kereskedelme és ipara és szaporodott fel milliókra munkanélküli munkásainak a serege, a németek mégis meg vannak győződve felőle, hogy az ő bajuk az, hogy nem győztek és ha majd győzni fognak, akkor hegyen-völgyön lakodalom lesz Németországban. És ebben az évezredek óta beidegzett balgaságukban, amely közös tévelygésük a világon eddig élt minden néppel és minden nemzedékkel, ebben a végzetes balhiedelemben, amely a történelem folyamán egytől-egyig elpusztította a harcias népeket, — a németek között már megint terjesztik a harcias hangulatot, rohamsisakos, fegyveres, hadikészültséges parádékat. Akik csinálják, a mániákusok konokságával és hitével hiszik, hogy egyedül ők képviselik a német nemzet igazi érdekét, míg akik a békéről nyafognak, azok férfiatlan pulyák vagy gonosz himpellérek, a német érdekek árulói és sírásói. Hajlandók veszedelmeket elviselni, még a testi épségüket és talán az életüket is feláldozni, hogy megakadályozzák a fegyveres erő védelmével szemben is egy film lejátszását, amely a maga igazi borzalmában mutatja be a háborút. Mint ahogy amazon az oldalon, a győztesek oldalán rögtön megjelenne a tömeg fanatikus ellenállása, ha a belátás alapján komolyan vissza akarnák csinálni a háború győzelmének azokat az eredményeit, amelyekről ma már a vakok is látják, amit 1912-ben csak Norman Angell látott, hogy nem hasznára, hanem szerencsétlenségére vannak a győztesnek.
Norman Angell nemességet kapott az okosságáért, az embereket pedig tovább fűtik azok az illúziók, amelyek iránt a természet azért tette őket fogékonyakká, hogy amiként ismeretlen célból életre hívta őket illúziók által, azonképpen el is pusztítsa őket az illúziók kergetésében. A próféta hiába int és tanít, a tények is hiába bizonyítják szavainak bölcsességét és igazságát, mert az emberek szívében csak azok találnak meghallgatásra, akik az illúziók jelszavait harsogják, dobolják és trombitálják a fülükbe.
