Ha a mi sajtónk — sajtónknak az a része, amelynek a léte abban az órában lehetetlenné volna téve, mihelyt Németország sorsára jutna társadalmunk — olykor-olykor szóvá teszi a németországi zsidók dolgait, mindig a humanizmus és a liberalizmus hangjait üti meg. Ezeknek a principiumoknak a követelményeit látják megsértve azokkal a rendszabályokkal, amelyeket az úgynevezett nemzeti szocializmus a zsidókkal szemben érvénybeléptetett és általában jobban sajnálják a szegény humanizmust és a szegény liberalizmust, mint a szegény zsidókat.
Arról ritkán, vagy talán sohase esik szó, hogy a zsidókat nem csak azért nem volna szabad kiközösíteni, mert ez beleütközik az emberség, a jog és a liberalizmus szabályaiba, hanem azért se, mert ez magának az országnak a megkárosításával jár. Ami éppenséggel Németországot illeti, a német nép tehetséges és szorgalmas fajta, de egészen a múlt század közepéig messze el volt maradva fejlődés dolgában a franciák és az angolok mögött. Hirtelen emelkedése szinte példátlan a nemzetek történetében. A szemünk előtt lett Berlin a világ közepe és nemzetközi vására minden művészi, minden gazdasági képességnek. A huszadik század első három évtizedének Babylonja Berlin volt, ahonnan eleven szálak vezettek a világ minden részébe. India az angoloké volt, de Norman Angell már a háború előtt kimutatta, hogy a németek nagyobb arányú üzletet folytattak Indiával, mint az angolok. És ha valakinek bárhol a világon volt olyan irodalmi, művészi, technikai, pénzügyi, kereskedelmi, vállalkozási elgondolása, amelynek a sikeréhez merész koncepcióra volt szükség, Berlinbe ment a megfelelő embert megtalálni.
Közkeletű hamisítás, hogy a zsidók az arányszámukon messze felül való mértékben belefeküdtek ebbe a fellendülési konjunktúrába. A valóság pedig az, és ez az, amit elhallgatnak és eltagadnak, hogy a zsidók az arányszámukon messze felül való mértékben csinálták ezt a fellendülési konjunktúrát. Az igazság, amelyet nem akarnak elismerni, noha a napnál is világosabb, hogy a zsidók óriási szolgálatot tettek Németországnak és kikapcsolásuk által hihetetlen kárt okoztak hazájuknak azok, akik ezt mint országmentő cselekedetet megvalósították.
A gazdasági élet lévén mindennek a fundamentuma, kezdjük a szemléletet ezen az oldalon.
A Rothschild-ház jelentőségét nem kell sokáig magyarázni. Az a pénzügyi szervezet, amit ez a csoport jelent, a legfontosabb nemzetközi idegorganizmusa volt a német gazdasági életnek. Kikapcsolását nem lehet semmiféle diplomáciával helyettesíteni. E fináncgóliát mellett ott voltak a többi óriások, a Mendelssohn, Bleichröder és a többi zsidó családok, amelyeknek az érdekeltségei később a részvénytársaságok névtelenségében folytatták a zsidó finánczsenik munkáját: a Deutsche Bank, a Dresdener Bank, a Darmstädter Bank, a Berliner Handelsgesellschaft stb. Innen épültek ki a pénzügyi kapcsolatok Amerika felé német zsidók, Warburg, Kahn, Speyer és társai által. Ezek által vált lehetővé, hogy Németország szinte benne élt az amerikai gazdasági életben.
A pénzügyek zsidó mestereihez kapcsolódtak a német ipar lángeszű zsidó vezérei, akik közül elég, ha a Rathenauk nevét említjük és a német hajózás ügyének zsidó dirigensei, elsősorban a Hamburg Amerika Line bámulatra méltó vezetőszelleme, Ballin, aki nem akarta túlélni Németország bukását és megölte magát az összeomláskor.
Azt a hatalmas kereskedelmi szervezetet, amit az áruházak jelentenek a német városokra és az egész német népre nézve, zsidó ész és zsidó szervező talentum hozta létre, a Wertheim-, Tietz- és Karstadt-áruházak megteremtői. És zsidók voltak azok is, akik Berlin népélelmezésének a terén példaszerűt és világhírűt alkottak: Kempinszky, Aschinger.
Németország méltán lehet büszke arra, amit a technikai fejlődés terén produkált az egész világ számára. De ez a fejlődés olyan gondolatok fundamentumán nyugodott, amelyek közül nagyon sok döntő jelentőségű, zsidó agyból pattant ki az emberi nem boldogítására. Tudvalévő, hogy a zsidó Heinrich Hertz a felfedezője a róla elnevezett elektromos hullámoknak, amelyek alapját képezik az utolsó évtizedek legnagyobb technikai vívmányainak, a telefonnak és a drót nélküli távirónak. Hogy az utóbbiból a technika legtüneményesebb csodája, a rádió megszülethessék, előbb még a gramofon kellett, amelyet a zsidó Emil Berliner talált fel és a rádiócső, amelynek a feltalálója a szintén zsidó Robert von Lieben. Amikor a rádión keresztül a féktelen zsidógyűlölet hangjait halljuk, vagy idegen országokból, sőt idegen világrészekből szolgáltatott műsorokban gyönyörködünk, amelyeknek a szereplőit hamarosan már majd látni is fogjuk, akkor jusson mindig az eszünkbe és jusson eszébe a zsidók ellen uszító uraknak is, hogy zsidó férfiak tették ezt az emberiség számára lehetővé.
Mily büszkék a németek az ő csodálatos Zeppelin-léghajóikra, a békés kommunikáció e nagyszerű eszközeire. Ámde ma már nem titok többé, amit sokáig elhallgattak, hogy e mesehajónak az ideája egy szlavóniai egyszerű zsidó embernek, Schwartz Dávidnak, az elmeszüleménye, aki mint erdőkitermelésnél alkalmazott felügyelő erdei magányában dolgozta ki a kormányozható léghajó tervét. Amikor azt hitte, hogy a gondolat megérett a kivitelre, felajánlotta azt az osztrák-magyar hadvezetőségnek, amely azonban nem kívánt a dologgal foglalkozni. Ekkor a német hadvezetőségnek ajánlotta fel és türelmetlenül várta a feleletet. Mikor Bécsben megkapta az értesítést, hogy a német hadvezetőség megépíti a léghajó modelljét, örömében szívszélhűdést kapott. A léghajó első próbáján már csak zokogó özvegye volt jelen, aki közben eladta a patentet 15.000 márkáért gróf Zeppelinnek.
Kell-e, hogy emlékezetbe idézzük a tudományoknak mindazokat a zsidó héroszait, akik oly nagy dicsőséget szereztek Németországnak? Hiszen tudjuk, hogy a 0.9% zsidó arányszám mellett a Nobel-díjas német jutalmazottak 30%-a zsidó származású. Közöttük Einstein, a tudományos világ ez idő szerint való fejedelme. Ebből ugyan kimutatható anyagi haszna nem volt Németországnak, de ki tudná felértékelni az erkölcsi hasznot, amely egy országra származik abból, hogy az ilyen szellemi titánt a magáénak mondhat? De olyan tudóst is megtagadott a mai Németország, akinek a szelleme pénzben is fölmérhető óriási hasznot jelentett és jelent ma is a számára, Fritz Habert, aki feltalálta, hogy miként lehet a nitrogént a levegőből kiválasztani.
Vajon a német orvostudomány elérhette volna-e veretlen világhírét Wassermann, Ehrlich, Iwan Bloch, Magnus Hirschfeld, James Israel, Blumenthal, a két Zondek nélkül. A szellemélet egész világát átalakító osztrák Freudot nem is akarom e helyütt említeni, noha ő is a német szférában ragyogó csillaga az orvostudománynak.
De talán semmiben se voltak olyan nagyok a németek, mint a könyvkiadás terén. Nincsen olyan könyvolvasó és könyvszerető ember, akinek a fülében ne csengene Albert Langen, Paul Cassirer, Samuel Fischer és a többi zsidó származású kiadók neve. És ha velük kapcsolatban felsoroljuk a zsidóvallású, vagy ha jobban tetszik: a zsidófajú modern német írók neveit: Wassermann, Werfel, a két Zweig, Döblin, Feuchtwanger, Buber, Bród, Kellermann, Kerr meg a többiek nevét, akkor millió és millió eladott német könyvről számoltunk el és Németország egyik legnagyobb dicsőségéről. Hová süllyedt az ő száműzetésük óta ebben a tekintetben Németország?! Hiszen még azok az íróik is elnémultak, akiket az új rezsim fémjelezett. Micsoda óriási könyvsikerei voltak a zsidó írók hatalmas sikereinek idejében pl. Hanns Heinz Ewersnek, aki a nagy fordulat első pillanatában élére állott annak az akciónak, amelynek eredménye a zsidó írók elnémítása volt. És íme azóta a hírét se lehet hallani, mintha már nem is volna az élők sorában.
Panaszos statisztikai adatokkal árasztják el a világot, hogy milyen túlnyomó arányban vettek a zsidók részt a német színházak és a német filmgyártás életében. Bizony, ez igaz: Max Reinhardt, Otto Brahm, Juschnij, Pallenberg, Schildkraut, Fritz Kortner, Moissi, Elisabeth Bergner, Maria Orska és még számtalan mások: ők lovagoltak a német színházi kultúra élén. Alaposan kiírtották őket! De milyen eredménnyel? Azzal, hogy most kötéllel kell fogni a színházlátogatókat és azzal, hogy amíg ezelőtt a német filmipar már Amerikával kezdett vetekedni, most szánalmasan lehanyatlott és csaknem teljesen elvesztette jelentőségét!
Mivel mérhető fel az a szolgálat, amit a zsidók a sajtó terén teljesítettek a német szellemnek, a német kultúrának és a német gazdasági érdekeknek? Az egész világon döntő jelentősége volt a Berliner Tageblatt, a Vossische Zeitung, a Frankfurter Zeitung hasábjainak, a Mosse, az Ullstein és a Sonnemann kiadóvállalatoknak. Theodor Wolff, Georg Bernhard mintaképei a publicisztikának. Nézzék meg most, hogy mi lett ezekből a világlapokból és ezekből a világvállalatokból.
Még tovább is lehetne folytatni ezt a vizsgálódást a zene, a jogtudomány, a szociális mozgalmak és a társadalom életének minden területén. Mindenütt azzal az eredménnyel, hogy Németország mélységes hálára lehet kötelezve a zsidóknak az ő hatalmas teljesítményeikért, amelyek mind Németország jelentőségét, erejét, fejlődését, sikereit és dicsőségét szolgálták. Végzetesen csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy ennyi szellemet és ennyi munkát minden következmény nélkül ki lehet kapcsolni egy ország életéből. A működésbe hozott erők nem mindjárt szűnnek meg dolgozni, amikor a forrásuk elapad. Az eleven lendület még egy darabig hajtja a gépezetet, de hamarosan meg kell mutatkoznia annak az energiahiánynak, amely a zsidók szellemi munkájának a kikapcsolása folytán sújtja a német társadalmat.
