Kezemben az útlevél és a vízum: repülök haza, a szülőföldemre azokhoz, akik engem szeretnek és akiket én szeretek. Akiktől függött, nem lettek volna kötelesek megengedni, hogy hazamenjek: minden indokolás nélkül megtagadhatták volna. Mert mi emberek nem vagyunk halak, nyulak vagy madarak, amelyek szabadon mehetnek keresztül azokon a láthatatlan vonalakon, amiket országhatároknak neveznek: nekünk innen is, onnan is engedély kell hozzá, amit ha megtagadnak tőlünk, akkor el van előttünk zárva az út és csak nagy kockázatokkal, büntetendő cselekmény elkövetése árán szeghetjük meg a tilalmat. Ámde az engedélyt a megszabott taksa ellenében megadták és a taksa se valami belépődíj, hanem az én hozzájárulásom azokhoz a kiadásokhoz, amik azáltal merülnek fel, hogy engem ellenőrizni kell, nem lépem-e át jogtalanul a határvonalat és ha már átléptem, nem fogok-e visszaélni a részemre engedélyezett szabadsággal.
Példának okáért, hogy nem fogok-e ott dolgozni? Mert a határátlépési engedélynek szigorú feltétele, hogy semmiféle munkát nem szabad vállalnom. Nincs külön kikötve, hogy ha hazamegyek a Bácskába, ott nem koldulhatok, nem lophatok, nem verekedhetek, nem gyilkolhatok, csak az van külön kikötve, hogy nem szabad dolgoznom: „bez práva na rád”, nem jogosít munkára. Ehetem, ihatom annyit, amennyit csak a bácskai vendégszeretet belémdiktál. Preferánszozhatok éjjel-nappal, húzathatom a tamburásokkal a szebbnél szebb szerb dalokat végkimerülésig, csak munkát nem szabad vállalnom. Ha az udvarias és előzékeny határőrök sejtenék, hogy ezt a tilalmat meg fogom szegni, hogy munkát fogok vállalni, akkor éppoly kevéssé engednének be az országba, mint ahogy a dohányutcai zsinagóga templomőre nem engedte be hosszúnapkor azt a hitsorsost, aki azt mondotta, hogy ő csak egy pillanatra akar szót váltani fontos ügyben egy ismerősével: „maga huncut, maga imádkozni akar!”
Ha erre megyek: „bez práva na rád”, ha amarra megyek: „non può assumere lavoro”, vagy „Neopravnuje k nastoupeni mista”, akármerre megyek, mindenütt ott van a tilalom, bizonyára a magyar vízumokon is. Így akár a fejünk tetejére állhatunk, csak valami olyan hasznos munkát ne végezzünk, amiért fizetnek. Nem jugoszláv tilalom ez, hanem világtilalom, akárhova megyünk, sehol se szabad dolgoznunk, mert mindenütt vannak ottani emberek, akik nyomorban vannak, mivel nincsen munkájuk és megkövetelik, hogy a saját hatóságaik védelmezzék meg őket az ellen, hogy esetleg egy „idegen” végezze el őhelyettük azt a munkát, amelynek a bére kenyeret és életet biztosít.
Talán merjem kifogásolni? Nemrégiben saját szemeimmel láttam egy tilalmat, amelynek alapján Szabolcs megyéből kitoloncolták a békésmegyei földmunkásokat, mivelhogy a szóban forgó útépítésnél az államépítészeti hivatal parancsa alapján a vállalkozó csakis szabolcsmegyei munkásokat alkalmazhatott. „Amerika az amerikaiaké!” — mondja egy csomó ember, akiknek minden száza közül kilencvenkilenc olyan európai emberek leszármazottja, akik kegyetlen embervadászat és tömeggyilkolás árán vették el Amerikát az amerikaiaktól. Amerika az amerikaiaké, akik nem kérdezik, hogy van-e jogi vagy erkölcsi alapjuk hozzá, hanem elzárják a kontinensüket olyan országok szülöttei előtt, amelyekben tízszerakkora népsűrűség van, mint amilyenben Amerikában élnek az emberek. Hiába lehet a tudomány legexaktabb módszerével megállapítani, hogy Amerika — már mint az Egyesült Államok — földje még 150 millió embert a legnagyobb bőségben és jólétben el tudna tartani és egy ilyen néptömegnyi lecsapolás egyensúlyt teremtene Európában, hiába a beszédes számok, hogy Amerika gazdasága és virágzása eddig is a korlátlan bevándorlás által való emberszaporodás következménye volt, — hiába, a szellemi ragályként pusztító elzárkózás pszichózisa fittyet hány minden észszerűségnek és túlharsog minden józan beszédet, amit az értelem a maga csendes hangján akarna az emberek fülébe ültetni.
Nem mintha a magunk részéről csakugyan azon a véleményen volnánk, hogy Európában a túlnépesedés okozná azokat a bajokat, amiknek szemtanúi és szenvedő áldozatai vagyunk. Herzka. Oppenheimer és mások kutatásai és eredményei megdönthetetlen bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy Európa még meg se közelítette, nemhogy túlhaladta volna a telítettség határvonalát. Pedig amikor ezek a kutatások folytak, akkor az agronómia tudománya meglehetősen pesszimista volt a földhozadék további fokozásának a kérdésében. Azóta a technika csodás lehetőségeket tárt fel és még csak két-három évtized előtt is elképzelhetetlen eredményeket érlelt meg. Nincsen már olyan tökkelütött fráter, aki ki merné ereszteni a száján azt az évezredes panaszt, amely arra vonatkozott, hogy „sokan vagyunk”, amely akkor is az egekbe hangzott már, amikor Európa lakossága egy tizede volt a mostaninak. Mindenki tudja már, hogy nem a „sokan vagyunk”-ban van a hiba és hogy a népességszám apadása nem csökkentené, hanem még növelné a nyomorúságunkat.
Sőt tovább is lehet menni. A mai világválság minden más világválságtól abban különbözik, hogy míg máskor csak kivételes szellemek tudták a maguk istenadta világosságának a fényében meglátni a válság végső és igazi okait, addig most ez a szó szoros értelmében köztudomású. Az iskolásgyermekek is tudják és a verebek is csiripelik. A legkorlátoltabb politikusok, kocaközgazdászok, malom alatti bölcsek, politikus csizmadiák, hordó tetejéről szónokló kortesek, kávéházi államférfiak — mind egy és ugyanabban jelölik meg a bajok igazi okát. Ahány újságcikk a kérdéssel foglalkozik, ahány felszólaló a parlamentekben a témát érinti, ahány kormányzó férfiú a tárgyban nyilatkozik, ahány ankét, kongresszus a dolog fölött tanácskozik: mindegyik, mindig, mindenütt megállapítja, hogy a világ szerencsétlenségének, a pangásnak, a romlásnak, a munkanélküliségnek, a tömegnyomornak és pusztúlásnak az oka az országok elzárkózó politikája. Ezt mindenki tudja és mondja és mindenki előtt világos, hogy az üdvösség és a gyógyúlás a korlátok lebontásában és az elzárkózások megszüntetésében van, — mégis minden intézkedés, ami a betegség ellen történik, a korlátok további fokozásával és az elzárkózás további növelésével akar a bajokon segíteni. Természetesen nem segít, sőt a dolgok logikája szerint csak növeli a betegséget, ami azután az ártalmas intézkedések további kiterjesztésére serkenti saját legjobb meggyőződésük és józan eszük ellenére azokat, akiknek a kezébe az intézkedés joga letétetett. Nincsen semmi különbség: monarchia vagy köztársaság, konzervatív uralom, szocialista kormány vagy bolsevista diktatúra, egyeduralom vagy tiszta demokrácia: mind ugyanazt csinálja és így semmiféle uralomformaváltozás, semmiféle politikai reform vagy forradalom nem nyújtja a legkisebb reménységet se a tekintetben, hogy a józan értelem által megjelölt útra fogna lépni bárhol is a kormányzat. Reménytelen, kilátástalan a világ helyzete: lasciate ogni speranza!
Pár év előtt még azt írtam: Ricardo kerestetik. Nem kell már Ricardót keresni: a kávéházak minden asztalánál és a kerületi kaszinókban és pártkörökben csupa Ricardo csépeli az üres szalmát, amely már milliószor agyon van csépelve. Nem Ricardo kerestetik már, hanem valami földöntúli hatalmasság, amely arra késztesse az országokat, hogy engedjék a munkát, a tőkét és az árucikkeket szabadon áramlani oda, ahova akarnak. Mert ezek a Herbert Spencer-i egyensúlybahelyeződési általános érvényű törvény titkos és csalhatatlan szabályai alapján mindig oda törekesznek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk és ahol a legnagyobb hasznot fogják biztosítani az összeség számára. A világ jóléte mindig abban az arányban virágzott, amilyen mértékben ez az örök természeti törvény érvényesülhetett, a nyomorkorszakok pedig mindig együtt járnak ennek a törvénynek a negligálásával és együtt fognak vele járni akkor is, amikor Planwirtschaftnak vagy még sokkal szebb néven fogják nevezni ezt a negligációt. Az igazat szólva, nem dolgozni mentem én Jugoszláviába, hanem lustálkodni és ez teljes mértékben sikerült is. De amikor az emberek Jugoszláviába vagy Amerikába, vagy akárhova dolgozni mennek, akkor általában tudják, hogy mit csinálnak és akkor annak az országnak is, melyet elhagynak és annak az országnak is, hová törekszenek, egyformán érdeke, hogy mehessenek s dolgozhassanak. Mert nincsen s nem is lehet a világon hatóság oly bölcs, hogy jobban tudhassa, mit kell az embereknek tenniük, mint azok a természeti erők, amelyek az embereket irányítják. A bez práva na rád szerbül éppen úgy, mint a föld minden nyelvén csak kényszerintézkedés, amikor már a világ állapota el van rontva hasonló intézkedések által. Ha ebben a helyzetben ez az intézkedés szükséges és jó, akkor ebben az a logikai szabály érvényesül, hogy a beteg állapotban olyan intézkedések a célravezetőek, amelyek önmagukban véve helytelenek. Az egész világon mérgek adagolásával akarnak gyógyítani olyan betegséget, amelynek egyszerű orvossága: kinyitni minden ajtót és minden ablakot.
