Igen tisztelt Szerkesztő Úr, mint az egykerendszer régi ellenfele, kívánatosnak tartanám, ha az egyke elleni küzdelmet közgazdasági térre is kiterjesztenék. Mi ez a közgazdasági egyke? Hol egykéz-rendszernek hívják, hol monopóliumnak, néha irányított gazdálkodásnak, néha intervencionizmusnak, máskor megint protekcionizmusnak, elvétve: központosításnak, sűrűbben beavatkozásnak. Neve változó, célja változatlan és hatása mindig ugyanaz, iparban, kereskedelemben, sőt mezőgazdaságban is megbénítja az egyéni kezdeményezést s megfosztja a magángazdaságot, elsősorban az ország közgazdasági életét mindazoktól az előnyöktől, amelyeket a szabad verseny egy szabad nemzetnek jelent.
Mármost igen tisztelt Szerkesztő Úr, buzdítólag hat rám, hogy ez a közgazdasági egyke senkinek sem kell; most az Iparegyesületben Görgey István képviselő fejtette ki, hogy milyen veszélyes és káros az intervencionizmus, tegnapelőtt Gratz Gusztáv a kereskedők körében magyarázta ugyanazt, Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter legfeljebb mint szükséges rosszat tartja fenntartandónak — Bornemisza Géza iparügyi miniszter pedig azt hirdette nemrég, hogy a legszükségesebb térre kell szorítani.
Mármost, mint látni méltóztatik, mindenki ellene van a közgazdasági egykének; de nem bámulatos tünemény, hogy bár nem kell senkinek, de itt van.
Miközben ellenzik: fennmarad és miközben egyhangúlag ellene foglalnak állást, többhangúlag — fejlődik. Van valami hasonlóság a közgazdasági egyke és a nyílt választás közt, melyről rég megállapították, hogy túlélte magát — de még mindig nem reformálták át. De ez már politika, igen tisztelt Szerkesztő Úr, pedig én csak — az egykéről akartam írni, a közgazdasági egykéről, amely pedig még csak nem is politika.
Igen tisztelt Szerkesztő Úrnak kész híve: Pesti Polgár.








































