Dr. Márkus György: Az állam magángazdasági tevékenysége, különös tekintettel a legujabb szocializálási törekvésekre. Budapest, Pallas, 1930. 215. o.

FIGYELEM!

Ez egy fejezet Táborszki Bálint (szerk.) A magyar libertárius hagyomány V. - Az állam ellen című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Dr. Márkus György 1927-ben megjelent „A községi üzemek várospolitikai és közgazdasági szempontból” c. munkáját szerencsésen egésziti ki jelen könyve, amelyben az állami üzemeket teszi vizsgálat tárgyává. Különös érdeme, hogy felismerve az államosító és szocializáló törekvések közötti szoros kapcsolatot, a szocializmus idevágó tanainak bírálása segítségével az államosítás kérdését élesebb világításba helyezi.

A történelmi áttekintés során kiemeli a merkantilizmus és az ezt követő individualisztikus liberalizmus egymással ellentétes magatartását az állami üzemek kérdésében. A liberalizmus fénykorának letűnése után csak a XIX. század második felében indult meg az állami üzemek nagyobb arányú fejlődése. E fejlődés leírása közben a szerző kitér a kartellek államosításának a kérdésére és ez ellen súlyos érveket hoz fel. Amíg ugyanis a kartellek mint a szabad verseny folyamán létrejött monopol alakulatok működnek, abban az esetben, ha az árakat indokolatlanul emelik, vagy nem folytatnak gazdaságos üzemvitelt, új vállalatok fognak alakulni, amelyek a kartelleket a verseny erejével gazdaságosabb üzemvitelre, illetőleg árleszállításra kényszerítik. A kartell továbbá nem állandó jellegű, hanem csak bizonyos időre szóló alakulat s a kartellszerzödés lejárta után a szabad verseny helyreáll. Állami monopólium esetében azonban mindezeknek az ellenkezője érvényes. Arra a kérdésre, hogy az állami üzemek számának szaporítása kizárólag állampénzügyi szempontból indokolt lehet-e, tagadólag válaszol és a pénzügyi szempontot csak mint a közérdekűség szempontjának kiegészítőjét ismeri el. Evvel kapcsolatban utal arra, hogy az állami üzem rentabilitása a tapasztalat szerint nem éri el a magánüzem jövedelmezőségét és hogy monopólium esetén az ilyen bevétel könynyen elveszti magángazdasági jellegét és adóvá lesz. Eltekintve attól, hogy az ilyen jövedelem könnyen sérelmes lehet a közterheknek igazságos és arányos megosztása szempontjából, az állami bevételek fokozását biztosabban és könnyebben lehet az adórendszer helyes kiépítésével elérni.

Az államosítás legújabb, a világháború után kezdődő korszakát számos államban nem annyira az jellemzi, hogy az állam a magángazdaság által kellőképpen ki nem elégített életszükségletek ellátásáról óhajt gondoskodni, hanem inkább a termelőeszközök és az egész termelés államosításának helyességéről való meggyőződés az államosítás rugója és evvel természetszerűleg együtt jár a kapitalizmus gazdasági rendszerével szemben való állásfoglalás. Ily értelemben véve az államosítás szükségességének a hirdetése és a termelés szocializálásának a követelése között már semmi különbség nincs.

A szerző behatóan ismerteti az egyes országokban a háború után észlelhető szocializálási törekvéseket és megállapítja, hogy ezek általában eredménytelenül végződtek és ma már megbukottaknak tekinthetők. A munkának igen értékes része az egyes államok magángazdasági tevékenységének részletes feldolgozása, amely — nagyrészt eredeti források alapján — gazdag adatgyűjteményt is magában foglal. A magyar viszonyok tárgyalásánál a szerző különösen azt kifogásolja, hogy az állami üzemek működésűket teljesen felesleges módon számos mellékiparágra is kiterjesztették. Igy pi. az államvasutaknak van kavicsbányája, vasbetongyára, mérlegjavitó tizeme, téglagyára, oxigéngyára, gázgyára stb.

A két utolsó fejezetben a szerző a levonható következtetéseket foglalta össze. Az állami üzemek tulajdonságainak az elemzése során a politikai befolyás káros hatása mellett kiemeli a kötelező költségvetési rendszer hátrányait. A gazdasági életben a várható bevételt és kiadást hosszabb időre előre nem lehet pontosan megállapítani és a konjunktúra hullámzása gyakran minden számítást keresztülhúz. Találmányok, új szükségletek. a piaci viszonyok megváltozása előre nem látható beruházásokat tehetnek szükségessé, hirtelen jött gazdasági válság felborithatja a bevételi előirányzatot. Az állami üzem vezetését az alkalmazottak hivatalnok jellege erősen megbénítja. A magánvállalat a munkaerők felvételében és elbocsátásában messzemenően alkalmazkodhat a gazdasági helyzet mindenkori alakulásához s az előléptetésnél elsősorban a képességeket nézheti. A közüzemnél mindez nincs meg s a tisztviselőket a nagyobb nyereségre való törekvés nem ösztönzi több buzgóságra.

Könyvismertetések. 317 Viszont az esetleges bukástól való félelem sem hat serkentőleg, mert az állami üzem nem juthat csődbe. Ha deficittel dolgozik, ennek fedezésére nem alaptökéjét használja fel, hanem az egyensúly biztosítására az állam támogatását veszi igénybe.

Az állami üzemeknek a gazdasági életre gyakorolt hatását abban látja, hogy módot adnak oly egyetemes közszükségletek általános és tervszerű kielégítésére, amire a magánüzem a rentabilitás hiánya folytán egyáltalán nem, vagy csak túlságos drágán vállalkoznék. Az állam ily irányú magángazdasági tevékenysége a szerző szerint is jótékony kiegészítője és nem ellenfele a kapitalista termelési rendszernek és a gazdasági élet alapjait hivatott biztosítani. Ezen tulmenöleg azonban helytelen irányba terelheti a termelést, a csekélyebb gazdaságosság következtében csökkentheti a nemzeti jövedelmet, meglassithatja a termelési költségek olcsóbbodását. Kétségtelen, hogy a közüzemeknek a részvénytársaság jogi formájával való felruházása lényegesen mérsékelheti a közüzemmel együtt járó hátrányokat. A részvénytársasági forma fokozza a közüzemek kereskedelmi szellemét, előmozdítja a gazdaságosabb üzemvitelt, az ügyek gyorsabb és egyszerűbb elintézését, miért is a szerző ennek minél kiterjedtebb alkalmazását tartja kívánatosnak. Ekkor is megmarad azonban a politikai befolyás, mivel a legtöbb esetben az igazgatóságban a pártok képviselői, nem pedig független szakemberek foglalnak helyet.

Arra nézve, hogy az állam magángazdasági tevékenysége a közgazdasági élet mely területén lehet szükséges és indokolt, a szerző ismerteti az összes e tekintetben számbajövö jelentősebb itók nézeteit. Majd saját álláspontját abban foglalja össze, hogy az államnak a bányászat, az ipar, az energiagazdálkodás és a kereskedelem terén kifejtett tevékenysége általában helytelen, mivel ezt a gazdasági élet mai fejlettsége mellett semmi sem indokolja. Az elektromos energiatermelésnek Magyarországon ma különösen időszerű kérdésével foglalkozva kiemeli, hogy az államosítás elsősorban olyan országokban lenne helytelen, ahol a szénbányák magánkézben vannak, mert az áramfejlesztő üzemeknek a szénbányáktól való elszakítása veszélyeztetné a gazdaságos üzemvitelt.

Vizsgálódásainak végső eredményeként megállapítja, hogy az államnak nem lehet más feladata, mint az egyéni kezdeményezés érvényesülését, a magángazdaság szabad tevékenységét minél jobban megerősíteni és megvédeni. Az állam nem lehet a magánvállalkozás ellenfele, vagy versenytársa, hanem csak kiegészítője és támogatója.

Márkus György dr. az állami üzemek kérdésével foglalkozó írók nézeteinek kritikai ismertetésével és saját álláspontjának kifejtésével ennek az elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt nagyjelentőségű kérdésnek az áttekintését nagyban elősegítette. A különböző országokbeli fejlődés alapos megfigyeléséből leszűrt elvek megkönnyítik a tájékozódást a gyakran eléggé szövevényes problémák között, a gazdag adatgyűjtemény pedig munkáját a gyakorlat embere számára is igen becsessé teszi. Óvári Papp Zoltán.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5