De ha meg akarod írni a háború utáni Magyarország történetét, akkor írd meg a magyar búza háború utáni történetét. Ez a nagy és fájdalmas éposz. Magyar búza! Minden szemében benne az ország, a nép, az idők története. Búzaszemek telve sorssal és végzettel ebben az országban, amely kincseskamrája, Kánaánja volt valamikor Európának. Búza! Közép- és Kelet-Európában ma százmillió paraszt él válságban — válságban válságos életet él — a búza árának hanyatló skálája nem bírja a háborús adósságokat, az új államok új állami terheit, aki ma meg akarja vizsgálni Közép- és Kelet-Európa társadalmi és politikai szaggatottságának, erkölcsi tépettségének okait, járja végig a búza árának lajtorjáját. Magyarország agrárállam.
Időtlen idők óta tudjuk ezt és gyakran jó volt ezt tudni. Termő földjeiben termő Magyarország, Ceres hazája, Magyarország, régi századokban ez adott erőt az Ausztriával folytatott nemzeti harcainkban. Amíg ez a föld megteremte a magáét, amíg ez a nép kenyeret tudott sütni, az osztrák itt végleg úr nem lehetett. Kenyérmagvaink függetlenségi küzdelmeinknek politikai tartaléka, ércfedezete is voltak. Azután jött 67, a kiegyezés és a béke, a meginduló nagy országépülés, a kitejesedés aranyepochája. Ferencjózsefi Magyarország István koronájának oltalmában pompájában, az ezeréves ország új európai kultúrában díszelegve a Duna két partján. Ne gondoljuk, hogy a búzának ehez nem volt köze. Sőt! Kiegyezési búza. Élt, virágzott, habár árában és pénzértékében szintén hullámzott, ami azonban nem volt baj, egyetemességében hullámzott az egész magyar élet is. De ezek jó hullámok voltak, élethullámok. Hatvanhéttől kilencszázhétig a magyar búza 15 és 24 és fél pengők között hullámzott. Ezek akkor élhető számok voltak, amelyek mellett lehetett csizmát venni, iskolát építeni. 1906-ban volt, hogy az osztrák-magyar monarchia megalkotta első autonóm vámtarifáját, amely életbe lépett 1907-ben. Ez jó tarifa volt, a nagy Wekerle Sándor kormányzása alatt, tőle a búza ára ment föl, állandóan fölfelé és így 1914-ig, a háború kitöréséig, ami új szakaszt jelentett a búza történetében is. A háború a vér és a kenyér története. Minden háború az és a kormány, amely felett a magyar vérért, felelősséggel ragadta kezébe a magyar kenyeret is. Meghirdette a gabonamonopóliumot, felállította a Haditerményintézetet — Haditermény ez szót pillanat alatt megtanulta az egész ország, a szentistváni impérium, a hadbaszállt ország minden termelője és fogyasztója. 26 pengőben stipulálták akkor a búza átvételi árát és ez az ár háború jó- és balsorsán, szerencse forgandóságán át is ment fölfelé, folyton fölfelé. A Haditermény állt az élen, de vele együtt dolgoztak a régi magyar gabonakereskedő cégek, a kenyérmagvakkal való kereskedés magyar klasszikusai és velük együtt az őrlőmalmok. A Haditermény — ma már tárgyilagosan beszélhetünk róla — nagy sikerének, ami nemzeti siker volt, egyik magyarázója, hogy működésének esztendeiben vele harmóniában szabad volt a kereskedelem és az ipar, a magángazdaság és gazdálkodás, de úgy, hogy ez ugyanakkor aranyhegyeket jelentett a kincstárnak is. Erejében vigadott a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, de ugyanakkor a kincstár is, amely nagy összegeket forgalmazott, egy óriási palotát a Szalay uccában összetezaurált. A Haditermény révén. Valaki azt mondja: mi most a háborút dícsérjük? Óriási tévedés. Mi nem a háborút dícsérjük, hanem a magángazdaságot, amelynek halhatatlan életereje legyőzte a háború halálerejét is. Mi igenis dícsérünk, de ha dícsérünk, a magyar búzát dícsérjük, erejét, díszét a magyar mezőknek, a magyar búzát dícsérjük.
Azután vége lett a háborúnak és ami közvetlenül utána jött, nem volt különb a háborúnál. Leszerelték a hadviselő magyar búzát. A Haditerményt megszüntették, de mert és főként kincstári okokból — fenn kellett tartani a gabonamonopóliumot, megalakították a Futurát. A Haditermény nevet cserélt? Hiszen ha így lett volna. De a baj az volt, mert baj lett és baj volt — hogy a Futuránál és a Futuránál nemcsak a név cserélődött ki, hanem a szellem is és ez főként és egyedül politikai okokból. Politikai szempontok szerint ráncigált gazdasági élet, a kereslet és kínálat bonthatlan és oldhatlan törvényei közé kötött gazdálkodásba leláncolva és belefojtva, mindez oly természetellenes és annyira nem harmonikus volt, hogy ezen változtatni kellett. Az élet megint rácáfolt a politikára és 1921-ben vissza kellett térni a szabadforgalomra. Helyreállt a forgalom szabadsága és...
Újabb bonyodalmak. Mert a régi szabadság visszajött ugyan, de hová lett már akkor az a régi élet, amiből az a régi szabadság valamikor szervesen fejlődött. Az a régi világ akkor már csak a papíroson volt meg. Visszajött a régi szabadság, de közben Futurás esztendők alatt, elsorvadtak és tönkrementek ennen a régi gazdasági szabadságnak instrumentumai, a klasszikus magyar gabonakereskedelmi cégek. Tönkrementek, likvidáltak, eltűntek. Az értékesítés újra szabad volt, de nem volt, aki anyagi és tudásbeli teljes felkészültséggel azt az értékesítést tudja bonyolítani. Elsorvadtak az értékesítő szervek, tetszik érteni, a kereskedelem szabad volt, de nem volt többé életerős, és vásárlóképes cég a gabonakereskedelem síkján. Nem volt többé... És hogy érkezett el a 13 pengős búza premierjéhez, 13 pengős búza, de hiszen ez a 13 pengő csak nevetséges — szomorúan nevetséges — töredéke a világparitásnak, hiszen Csikágó ugyanakkor 27-et, de Liverpool 33-at és olykor 36-ot is jelzett és jegyzett a búza árának világtermométerén. Mi hőmérsékleten alul jártunk. Többek közt azért, — újabb baj — mert a magyar export nem tudta elérni a világszükséglet 5 százalékát sem. Nem tudtunk értékesíteni, nem tudtunk kivinni, nem tudtunk tehát árakat sem alakítani.
Azután... 1922-től átmeneti javulás. Csehszlovákia és Ausztria akkor még nem éltek autarchiában, kenyerük nem volt autarchia és nem is ettek autarchiás kenyeret, lehetett exportálni és így az 1926 szilveszternapi budapesti paritás 32 pengő 60 fillért jelentett. A helyzet tán nem is lett volna oly egészen rossz, ha közben nincs az a vicces paradoxon, hogy kiviteli lehetőségek közepette mindig és esetről esetre kell kérni kiviteli engedélyt. Félszabadság, szabadkereskedelmi és monopóliumos iskola elméleti és gyakorlati egybezavarodása, ne csodáljuk hát, ha ebből egyebek mellett az eredmény: az ilyen szituáció 1925-ben az akkori felelős gazdasági faktorokat az új magyar autonóm vámtarifa megszerkesztésére kényszerítették. Autonóm vámtarifa! Életbe lépett 1925-ben és vele együtt életbe lépett, majd úgy mondjuk, a halál lépett életbe... Vele együtt következett — érezhető ez, 1927-ben lett — a magyar búza katasztrófája. Zuhantunk lefelé az árakkal, amíg eljutottunk a mai 8 pengős búzáig. 8 pengős búza! — ez a tragikum, ez a karrikatúra. És egy szám groteszkségében benne egy társadalom történelmi tusakodása. A magyar búza története Magyarország, a magyar búza története a magyar ember története.
És... 1927-től folyton kísérletek. Kísérletek és kudarcok. Voltak a kísérletek közt érdekesek is, voltak köztük olyanok is, amelyek — ha nem is voltak jelentőségükben döntők — viszont annál költségesebb passziót kezdtek jelenteni a kincstár, magyarul: az adózó közönség számára. És itt érkeznénk el a feltámasztott Futurához — a Futura II-höz, a magyar gabonakereskedelem hamuvaiból élemedett, de fájdalom, oly kevéssé élelmes, az élelmezésben oly kevéssé élelmes Futura II-höz. Hát nem fogjuk sem hangos szájjal dícsérni, sem egybekulcsolt két kézzel áldani ezt az intézményt, amelynek működése közben hanyatlott le oly tragikusan az a magyar gabonakereskedelem, amely valamely európai vezérlőszerepet játszott, párhuzamosan az amerikai gabonának nyugat- és középeurópai impériumfoglalásával. Aranyverélő magyar gabonakereskedő cégek, hová lettetek! Lehullott cégtáblák, kioltott nevek, elaludt irodák, kihamvadt telepek, leállított hajók, facér emberek az autarchiák új világában. Hová lettek ezek a régi patricius cégek, ezek a magyar Buddenbrocks házak! A semmibe, hová, hová, hová! A semmibe lettek, akik nem a semmiből lettek, mert pénzből és munkából lettek.
Kivitel? Csehszlovákiába semmi, Ausztria szükségletének talán egy huszadát szerzi be tőlünk. Ez is semmi. Semmi, ami a semminél talán valamivel több, de végeredményben azért szintén semmi. A budapesti határidőpiac, valamikor fontos tűzhelye az ország gazdasági életének, ruinálódott, tönkrement. Fejünkön a mai világ hypertrophiás gazdálkodása, termelésnek és fogyasztásnak esztelen és százszor logikátlan egyensúlytalansága, amikor 200 millió métermázsával termelnek többet, mint amennyit elfogyasztani bírnak. Nincs elosztás, nincsenek arányok. És minden, a nagy politikától a nagy háborúig, minden belepusztult a gabonába, így — nem viccet írunk, hanem történelmet ebben a korban, amikor igaz, a történelem is gyakran vicc, sokszor keserű vicc — a fogyókúra divatja, a divatos fogyókúra 30, de 40, sőt 50 százalékkal is csökkentette a gabonafogyasztást. És ez nem vicc, ezek statisztikai felmérések. A divat, a hölgyek divatos vonala elsorvasztja a búzamezőket, halálba üszkösíti a kalászokat.
Megoldás? Jaj minden inkább, csak ez az egy nem: új monopóliumos gazdálkodás ne! Ezt semmiesetre se. Hogyisne! Két monopóliumos gazdálkodás 16 millió katasztrális holdon! Állami üzemmé alakítani át az egész magyar mezőgazdaság.
Monopólium és intervencionizmus véres bukásáról elég tanulságos és elég illusztratív példát szolgáltat Szovjetoroszország, egy nagyon illusztráló, de csöppet sem lebecsülendő illusztris példát. És azután lennének a monopóliumos szervek, amelyek az egy postát leszámítva, egyik sem hozadékos. Monopólium — nem megoldás. Monopólium életveszélyes rizikó, melynek költségszámláját megint csak a kincstár, tehát megint csak az adófizető közönség fedezné. De — kérdezzük — miből. Fedezné, ha fedezhetné. Fedezné, ha volna miből. Ha tudná, hogy miből.
Szóval: megoldást! Temérdeket várunk a magyar-osztrák-olasz nemzeti, politikai, gazdasági szemszögből egyformán szép plánumtól. De az igazi panacea: a szabadság. A gazdasági szabadság, a termelés, az értékesítés, fogyasztás szabadsága. És feltornázni a belső fogyasztást! Emelni! Mentől több kenyérfogyasztó szájat. Emelni a jólét, emelni a terített asztal fejkvótáját. Minden pénzügyrendőri adminisztrációnál, minden gazdaságrendőri intézkedésnél ez ér többet: a gazdasági szabadság. Az élet szabadsága.
Élet!... Áhítatos szóval, a föld vallásos szeretetével életnek nevezi a mi népünk a gabonát. Mély ösztönös ráérzés a nyelv géniuszában. És az élet csak élettől, az élet csak az életben és az élet által gyógyul. A magyar gabona a magyar életben. Szabad gabona szabad élet szabad mezein. A búza éposza! Talán új ének elejét írjuk ebben az époszban, amelynek sosem lehet vége, éppen olyan kevéssé, mint magának az életnek. Magyarország kalászaiban él — vigyázzunk rájuk, Magvető márciusban mondjuk, napnak fordított imádságos arccal, mondjuk: a búza nekünk minden. A búza nálunk az élet. Ez a történelem, ez a politika. Csizmától az operai díszelőadásig, tanyai iskolától a legfelsőbb egyetemi fakultásig nálunk minden a búzából lesz. A magyar történelem a magyar kenyér, a magyar kenyér a magyar történelem. Magyarország kenyérország, magvető márciusban mondjuk: Magyarország Kenyérország!
