Mi az „egységes iskola”?
Az állam akarja pótolni a szülők szerepét — Szocialista nevelés a polgári gyermekeknek
Páris, 1925. április 2.
A francia közvéleményt ma a finánciák és a biztonsági szerződés problémája mellett a legjobban az „école unique”, az egységes iskola kérdése foglalkoztatja. Az egységes iskola gondolata nem uj, 1919-ben vetette fel először egy egyetemi hallgatókból és tanárokból álló egyesület, a „Compagnons”, amely célul tüzte ki, hogy demokratikusabb oktatási törvényt vivjon ki. A demokratikusabb nevelési rendszer alatt azt értették, hogy ne csak a gazdagabbak kerülhessenek a felsőbb iskolákba az elemi osztályokból, amelyek ingyenesek és kötelezőek, hanem a legszegényebb és tehetséges tanulók is. A cél elérésére az école unique-ot tartották a legalkalmasabbnak, amely egybeolvasztaná az elemi iskola és a gimnáziumok (lyceumok) alsóbb osztályait, ingyenessé és kötelezővé tenné, s az állam gondoskodna, hogy a kiválóbb tanulók ezekből az alapos és nyolc évfolyamból álló iskolákból a szakiskolákba, a felsőbb osztályokba, érdemük szerint az egyetemre kerülhessenek, még pedig az állam költségén, ha a szülei szegények.
A „Compagnons” tagadhatatlanul szép, de a napi politikától távol álló gondolatának a francia intellektuális világban rövidesen hatalmas tábora keletkezett: politikai pártállásra való tekintet nélkül paedagógusok, tudományos testületek, különböző pártok foglalkozni kezdtek a megvalósitás lehetőségével és módjával. Amikor Herriot radikális kormánya uralomra jutott, első dolga volt, hogy törvényjavaslatot dolgoztasson ki az école unique megalkotására. Ennek a törvényjavaslatnak az alapelvei nemrégiben nyilvánosságra kerültek a bizottság előadójának nyilatkozata alapján s azóta egész Franciaország legizgatóbb kérdésévé vált a készülő iskolai reform, amelynek óriási jelentőségét s a benne rejlő veszélyeket most kezdik észrevenni mindazok, akiket nem vezet pártszempont s akik a polgári szabadság, az oktatás szabadságának őszinte védelmezői.
A radikális Herriot-féle kormány szerint az egységes iskola megteremtése nem lenne egyéb, mint a szellemi erők szocializálása a párt politikai uralma érdekében.
Ha ennek a kormánynak a javaslata törvényerőre emelkedne, tizenkét esztendős korig minden francia gyermek ugyanazt a nevelést kapná az állami ellenőrzés alatt álló homogén tanitói testülettől. Az egyetem maga választaná ki azokat a diákokat „szellemi képességeik alapján”, akik később magasabb képesitéssel a nemzet vezetői lennének. A családdal szemben egy mindenható szervezet alakulna, s egyedül az döntené, hogy a hat (esetleg nyolc) esztendős elemi oktatás után kik kerülhessenek a felsőbb osztályokba.
Hogy pedig az egységes iskolát valóban meg lehessen teremteni, nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy a magániskolákat s az egyházi oktatást véglegesen megszüntetik? Az egységes iskola gondolata involválja az oktatás állami monopolizálását, ami a tanitás szabadságának eltiprását jelenti. Ez pedig minden polgári szabadság s a köztársaság alapprincipiumának megdöntését, sárbatiprását jelenti. Ha pedig az állam nem teszi meg ezt a végzetes lépést, akkor az egyházi és magán-oktatásnak egy olyan hatalmas renaissancea keletkezik, amely a lakosságot valóban két táborra osztaná már gyermekkorában, — az ingyenes állami iskolában fog a proletáriátus nevelkedni a kormány által diktált radikális szellemben, a jobbmóduak gyermekei pedig azokban az iskolákban, amelyeket ők maguk tartanának fenn s olyan szellemben, amely mély vallásos érzésüknek s a családi tradicióknak megfelel.
Az iskola a kormány monopóliuma
A francia közvélemény, bár e téren bizonytalanságban hagyta a radikális kormány, nagyon jól tudja, hogy az egységes iskola megteremtése után a politikai többség meg fogja szüntetni a magánoktatást s a francia ifjuság nevelését monopolizálja, különben az egész terv a szülők óriási többségének ellentállásába éppen az ellenkező célt éri el. Az „egységes iskola” kifejezés csak üres elnevezés, ha megengedik mellette a magán- és egyházi iskolák működését.
A „Compagnons” ideális elméleti reformja a gyakorlatban, kivált egy radikális szociálista kormány kezében, — mint ahogy kiderült — egy olyan étatizmushoz vezet, amely nem fér meg a polgári szabadság gondolatával és a család intézményét alapjaiban támadja meg, a szociálista állam konzerválása, tehát egy párt uralma és messzemenő tervei érdekében.
A falanszter rendszere az iskolákban
A Herriot-kormány terve szerint az egységes iskola elemi osztályainak elvégzése után egyetemi bizottság választaná ki „pusztán szellemi képességeik” alapján azokat a gyermekeket, akik az egyetemi tanulmányokra előkészitő középiskolai oktatásra „érdemesek”. Akik középiskolai oktatásra nem alkalmasak, azok még két évig járnának az elemi hetedik és nyolcadik osztályába, s aztán elhelyezkednének olyan pályára, amelyhez középiskolai tanulmányok nem kellenek, — szóval napszámosnak, földmunkásnak, iparostanoncnak.
Tehát akit az egyetemi bizottság nem tartana érdemesnek, hogy gimnáziumi vagy lyceumi nevelést kapjon, annak elvágnák az egész életre a szellemi érvényesülés utját. A szülő joga tehát megszünne, hogy gyermekét olyan pályára nevelje, amelyre alkalmasnak tartja: az iskolamesterek, paedagógusok döntenének el a tizenkétéves gyermek sorsát a család minden befolyásától mentesen. Az állam lépne a szülő helyébe, s a gyermek nem család kivánságára tanulna, hanem az állam akaratából s természetesen a megvalósult szociálista iskola gondoskodna róla, hogy a gyermekekből szocialistákat neveljen — az adózó polgárok pénzén.
Arról nem is kell beszélnünk, hogy tizenkét esztendős korban senkinek sem szellemi képességeit megitélni nem lehet, hiszen Pasteur tizenhat esztendős koráig rossz tanuló volt, Linét suszterinasnak adták, mert a kollégiumban megbukott — arról sem kell beszélnünk, hogy az egyetemi bizottságnál mégis csak jobban felismeri a szülő gyermekének hajlamait s képességeit — nem ezek a legfontosabb érvek a Herriot-kormány „reformja” ellen, hanem az, hogy az egységes iskola az állam diktatúráját jelenti a család, a szülő akaratával szemben, aláássa a családi morált, amely nélkül nincsen állam.
Ezt az érvet szegezik a francia szülők milliói a Herriot-kormánnyal szemben, amelynek szociálista doktrinerjei nem látják a veszélyt, amelybe az egységes iskola az egész francia nemzetet döntené. — Az állam ott a vallás tanitását számüzte az iskolákból, a szülők tudták védekezni a politikai radikálizmus rohamával szemben, mert gyermekeiknek otthon, a családi tüzhelynél tanittatják vagy tanitják a hittant. Az egységes iskolával s a nevelés monopolizálásával szemben a védelemnek csak egy eszköze lenne, elállani a családalapitástól, amely a szülőt megfosztja legszentebb jogától, hogy gyermeke nevelésének irányát, jövőjét, boldogulását megszabja, illetve előkészitse.
A többség zsarnoksága
A radikális Herriot-kormányt Franciaország rossz pénzügyei s az állandó bizonytalanságot előidéző német kérdés legfőképpen a baloldali kartel nagy ígéretei juttatták uralomra. Herriot tizenegy hónapos uralma alatt sem a pénzügyeket, sem a német kérdést megoldani nem tudta s hogy az általános elégedetlenség közepette pártját még birja tartani, olyan belső forradalmi reformok utjára lépett, amelyek a társadalmi békét feldulják ugyan, de uralmát biztositják. Az egységes iskola terve bizonyitja a legjobban, hogy a finánciális és külpolitikai kérdések megoldására választott többség zsarnoki módon visszaél helyzetével, mert mindenki tudja, hogy ennek a reformnak csak a parlamentben van majoritása, de nem a nemzetben, mégis sürgősen meg akarja valósitani, hogy a gyermekek hátán keresztül készítse elő ideológiájának s pártjának jövőjét.
— „Caporalisme et demagogie” — kápláros önkényeskedés és népámitás, ezt két szó fejezi ki az általános véleményt Herriot forradalmi reformjairól, amelyeket azonban aligha valósithat meg. A vatikáni követség eltörlésével, a kereszténység ellen intézett támadással, a finánciák és külpolitikai kérdések rendezésében tanusitott tehetetlenségével kezd talaját veszteni és a bukás szélén áll. S pedig a többség rendületlenül tovább kiséri végzetes utján s a nemzet nagy majoritásával szemben mégis megvalósitja az egységes iskolát s az oktatás monopoliumát, nem sokáig fogja élvezni ezt a „győzelmet”.
A francia nemzet lehet republikánus, de elsősorban katolikus és polgár-nemzet, amely éppen ugy képtelen eltürni a szociálista diktaturát, mint ahogy nem türne cárizmust.
Herriotra nézve még a legjobb eset, hogy az uj választásokon söpri el a francia polgárság s ugy látszik, ő erre a legjobb esetre gondol, amikor többségét forradalmi reformjaival kiszolgálja és felbátoritja.
