Páris, julius 1.
A hány politikai iskola és pártvezér, a modern szocziálizmusnak annyiféle definicziójával találkozunk. De ha szocziálizmus alatt a társadalmi osztályok helyzetének javitását és érdekei megóvását értjük, bátran lehet állitani, hogy mindnyájan szocziálisták vagyunk. Mióta az emberi elme a társadalom átalakulási tüneteiről és eredményeiről gondolkodik, az két egymástól különböző korszakon ment keresztül. Az egyik a teológiai korszak, mely a földi élet szenvedéseit könnyebben türte azért, mert a nélkülözött boldogságot csak a halála után megnyiló menyei királyságban kereste. A másik a pozitiv korszak, mely a terjedő tudományok segitségével a vallásos magyarázatokat elvetette és sorsa javitását tisztán a törvényekre alapitott emberi intézményektől várja és követeli.
A franczia forradalom politikai hatása a királyok és a papság isteni jogát ledöntvén, a társadalmi jogok vezetését és ellenőrzését magára a népre ruházta át és igy a régi vallásos dogma helyébe lett forradalmi nagy elv lépett: a nép szuverénitása és a polgárok jogegyenlősége.
Az összes tudományos elvek közt nincs meghatározhatlanabb, mint a jogegyenlőségre alapitott doktrina. Maga a természet egyenlőtlenül bánik földi lényeivel. Az élő állatok összes osztályaiban a legnagyobb igazságtalanságokat tapasztaljuk. Mindenütt az erősebb elnyomja a gyengébbet és mindenütt az ismert elvnél fogva „ote toi pour que je m'y mette”, az alkalmasabb a kevésbé képzettet leszoritja. E szocziológiai megfigyelés természetes következménye az volna, hogy az emberi hierarchia egyenlőtlenségét elismerjük és elfogadjuk; de a százados fejlődésére alapitott egyenlőségi követelmény már annyira behatolt a jogaira féltékeny társadalom vérébe, hogy ha azt intézményeink kiindulási pontjául el nem fogadnók, semmiféle társadalmi probléma keresztülvihető nem volna.
A modern szocziálizmus végső eszménye, hogy a munka összes termékei, ugy mint a természetben a levegő vagy a nap melegsége, az állam által ingyen szolgáltassanak. Ki nem ismeri az annyiszor ismételt utópiákat? Az államnak mint egyetemes munkaadónak feladata, hogy az egész termelést nemzetesitse. Miképpen fogja felosztani? Végrehajtó közegei lesznek, a nemzet által kibocsátott, a pénzt helyettesitő, fogyasztási utalványokkal fizetett államtisztviselők. Csak kétféle tulajdon lesz. A köztulajdon: mint a föld, a bányák, a házak és az ipari és földmivelési szerszámok, szóval mindaz, a mi ma az annyira elátkozott tőkét alkotja; és a minimumra szoritott magántulajdon: mint a legszükségesebb butor és a fogyasztási utalványok. A termelési eszközök az állam kezében központositva lévén, a magántulajdon korlátozásával a nagy tőke gyüjtése lehetetlenné fog válni.
S miképpen fog a mai társadalom „uj állammá” átalakulni? A felelet igen egyszerü. A társadalmi rend felforgatása vagy nagy világháboru, vagy gazdasági krizis által előidézett nemzeti, vagy világforradalom utján fog bekövetkezni. Némely szocziálista nemzetgazda szerint természetes evoluczió is hozhatja létre ez óriási átalakulást.
De bármiképpen is gondolkodunk a most szemeink előtt végbemenő gazdasági tünetek felől, kétségtelen, hogy a szocziálisták radikális tanai még azon országokban is, hol doktrináik legszabadabban fejlődhettek, a legnagyobb csalódásokra vezettek. Igy például Francziaországban a szocziálista hivők számának emelkedése ellenére maga a szocziálizmus gyakorlati alkalmazása nem haladt előre. Németországban az utolsó választások alkalmával kevesebbszocziálista képviselőt választottak meg, mint az utolsóelőtti választásoknál. A közel negyven millió lakossal biró Francziaországban több mint huszonhat millió földmivelésből él; több mint 600.000 kisiparos és kiskereskedő van, kik közül mindegyik legalább egy, de némelyike husz segéddel is dolgozik és az általános jólét emelkedik köztük. Tiz család közt hét földbirtokos vagy háztulajdonos és a franczia házasságok felét szerződéssel kötik. Mindez azt bizonyitja, hogy szocziálizmus nélkül is az individuális rendszerre támaszkodó társadalom mily óriási fejlődésre és meggazdagodásra vezethet.
Igaz, hogy némely iparágban, különösen a bányászati ipar körében alkalmazott munkások közt még igen sok szenvedéssel találkozunk, de semmi se bizonyitja azt, hogy a szocziálista elvek alkalmazásával az állam beavatkozása nagyobb és kielégitőbb eredményeket mutathatott volna fel. A tapasztalat ugyanis arra tanit bennünket, hogy valahányszor a szocziálista eszme a megvalósulás stádiumába lép, kivihetőség szempontjából le nem győzhető akadályokra bukkan. A szocziálista vezérek programmjaiban kilátásba helyezett igéreteket meghazudtolják a tények.
A szocziálizmus egyik gyakorlati alkotása az egyesülési jogra alapitott szindikátizmus. Az állam e törvényes eszközt a munkások rendelkezésére bocsátotta azért, hogy egyéni és az egész osztály érdekét az egyesülés által hathatósabban védhessék; czélja az, hogy a szegény munkás az élet küzdelmeiben ne érezze magát elhagyatottnak, a hatalmas verseny ellen védekezhessék és mint egyesületi tag a munkaadóval szemben erősebben és öntudatosabban léphessen fel.
A törvényhozás szándéka helyes volt; hiszen minden, a mi a munkást körülveszi, egyesülésen alapszik. A czég, melynek szolgálatában áll, a biztositó társaság, mely baleset- és haláleseten családjáról gondoskodik, a bank, hová megtakaritott filléreit elhelyezi, a kereskedő, az iparos, a ki termékét megveszi: mindezek egyesülés és szövetkezés által lettek a modern termelés hatalmas tényezőivé. Természetes, mikor a társadalom a szocziálista felforgatás ellen védekezik, hogy akkor a munkás szintén szindikátusa utján a jelen társadalomtól a maga és társai részére a lehető legnagyobb előnyöket akarja biztositani. Tehát a szindikátus keletkezésének inditó oka és czélja békités és egyengetés volt: előnyei pedig ugy a munkásra, mint a társadalomra nézve, mely létrehozásukat engedélyezte, kézzelfoghatók.
És mivé fejlődött néhány évi gyakorlati alkalmaztatása után? A helyett, hogy az egész munkásosztály érdekeit képviselte volna, sokszor egyes agitátorok szolgálatába szegődött és csak néhány privilegizált munkásosztálynak juttatott előnyt. A munkaadókkal szemben követelt kivihetetlen feltételei következtében a gyárakban a munka gyakran szünetelt és miatta a munkások sokszor leirhatatlan nyomoruságnak voltak kitéve, holott a munkadijemelésre és munkaidő megrövidítésére, valamint a munkások részére biztositott egyéb előnyök békés uton sokkal könnyebben voltak elérhetők. A szindikátus a munkaadóval és az egész társadalommal szemben követelő, hatalmaskodó és igazságtalan. Magán uralkodni nem tudván, tulzásokba esik, miáltal a munkások közt elégületlenséget szit és igy az anarchizmus és a forradalom eszközévé válik. A szindikálizmusnak tulajdonitható, hogy a franczia államtisztviselők és néptanitók soraiban az elégületlenség óriási mérveket öltött. A néptanitók és az államtisztviselők a rossz példa után indulva, szintén szindikátusok által akartak maguk részére több jogot és nagyobb előnyöket biztositani és maga az állam ellen szövetkezni, melynek szolgálatában állanak.
A szocziálista tanok terjedése a lakosság némely osztályaiban a hazafias érzést kiölte és antipatriotizmus és az antimilitárizmus részére előkészitette a talajt.
Igy a szocziálizmus, mely Francziaországban rendkivül kedvező viszonyok közt fejlődött, pozitiv eredmény helyett csupán csalódást idézett elő. Csábitó teóriája gyakorlati alkalmazásnál csődöt mond. A szocziálisták felcsigázott képzelmükben a haladást ugy festették, mintha gőzmozdonynyal indulnának a csodaországba, de alaposabb vizsgálat arról győzött meg bennünket, hogy a gép nem mozdul és hogy nagy csalódás vár a népre, ha egyszer kijózanodva észreveszi, hogy a tündérállam a megigért boldogságot részükre biztositani képtelen.
De nemcsak a szocziálista törvények válnak alkalmatlanokká, mihelyst a tanulmányozás stádiumát elhagyják, de a legtehetségesebb és legképzettebb pártemberek is, mihelyst kormányra jutnak, elhagyják a szocziálista doktrinákat. Példa rá: Millerand, a volt kereskedelmi miniszter és a jelen kormányban helyet foglaló Briand és Viviani miniszterek is.
Ándler német szocziálista helyesen jegyezte meg, hogy a szocziálista tan érzelmi tan, nagyobbára teória, gyakorlati kivitel nélkül. E tanok demagógia által kihasználva vezethetnek felkelésre és lázadásra is, de sohasem a jelen társadalom romjain forradalom utján véglegesen felépitett uj állam alakulására. Igy gondolkodott különben a nagy Spencer is, mikor azt irta, hogy a szocziálizmus uralomra jutása a legnagyobb szerencsétlenség volna, mely a világot érheti.
Arányi Miksa dr.
