A gazdasági és politikai szabadság a Ház előtt

FIGYELEM!

Ez egy fejezet Táborszki Bálint (szerk.) A magyar libertárius hagyomány V. - Az állam ellen című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Szó esett erről a liberális demokráciáról is, — mégpedig a mostanában divatos kicsinyléssel esett szó róla. Képviselői szűzbeszéddel talán csak a parlamentben nem illik vitába szállni, a nemzeti közvéleményt kifejező sajtó nyilvánosságát ez az udvariassági kódex nem köthet. Igy hát meg kell mondanunk: a liberalizmus holttányilvánítása lehet tetszetős megállapítás, a politikai igazság azonban a maga tiszta pajzsával egyáltalában nem védi meg ezt a tételt. Mély, szimbolikus jelentősége van annak a paradoxonnak, hogy a liberalizmus fölött halotti beszédet csak egy olyan intézményben lehet messzire hallható hangon elmondani, amelyet ez a holttá nyilvánított liberalizmus teremtett meg: a parlamentben…

És mégis: még az olyan vitában is igazi örömünk telik, amely logikával, érvekkel, adatok és bizonyítékok felsorolásával igyekszik alátámasztani a liberális demokrácia hanyatlását. Mert a liberalizmusnak nincs szüksége egyéb támaszra, mint arra, hogy — szabadon vitatkozhassanak róla. Mert a demokrácia egyenlő a diskusszióval, a vita szabadságával, az érvek, bizonyítékok, igazi vagy vélt igazságok őszinte kicserélésével. Egyszer rokonszenvesebb előttünk egy olyan parlament, amelyben a parlamentarizmust támadják, mint az olyan parlamentarizmust megdicsőített közélet, amely a parlamentarizmus előnyeit hirdeti. Tessék nyugodtan zúdulni a liberalizmust, demokráciát és parlamentet, — de lehetőleg mindig liberálisan, demokratikus szabadsággal és parlamenti feltételek mellett…

Az életnek nincs szüksége igazolásra, — az élő parlament nem kell megvédeni, megvédi az önmagát. A fej logikája szólalt meg a most kezdődő költségvetési vitában; a magyar politika multja legigazibb biztosítéka annak, hogy a magyar politika érvei között sohasem fog helyet kapni az ököl. Azok a képviselők, akik nagy készültséggel, a magyarság ügye iránt odaadással, mindenekfölött igazi tárgyszeretettel szólaltak és szólalnak fel a költségvetési vitában, végső soron maguk is csak termékei a liberális-demokratikus-parlamentáris eszmei rendszernek s e produktumok neve úgy hangzik: egyéniség. Egyéniségek munkájából tevődik össze az a hatalmas kollektív egység, amelyet nemzetnek nevezünk, s csak az egyes ember egyénisége tudja megteremteni az igazi nemzeti egyéniséget. A „principium individuationis” e nagyszerű elvéről, az egyéniség alkotó erejéről nem fogunk lemondani semmiféle divatos halotti beszéd kedvéért. Szent István egyéniségének a magyar népiség individualitásának szerencsés találkozása teremtette meg a magyar történelem ezer esztendejét; teremtő egyéniségek egybeforradása az egész nemzettesttel fogja felépíteni az újabb milleniumot.


Bud János beszéde

Bud János szerint Gömbös miniszterelnök soha semmit sem fog tenni az alkotmány és a nemzet ellen. Gazdasági kérdésekkel kíván foglalkozni és csodálkozik, hogy az eddigi eredményekből Turi negatív következtetéseket von le. Hivatkozik Tyler jelentésére.

— Nagyrabecsülöm — mondotta Bud — a nemzetközi fórumok tanácsait, de megállapítom, hogy mindig egyoldalúak voltak az agrárállamokkal szemben. A költségvetésből azt látom, hogy a kormány számolt az ország helyzetével és a világgazdasági viszonyokkal is. Különösen a közigazgatási költségvetésnél látszik a kormányzat nagy erőfeszítése. Ha az üzemeknél nem volna deficit, a költségvetés egyensúlyban lenne. A költségvetés megterhelése tulajdonképpen már az 1890-es években, abban az időszakban megkezdődött, amikor a társadalom által ellátott feladatokat fokozatosan az államra hárították át. Legyünk tisztában tehát azzal, hogy a költségvetés tehermentesítésére egy út van: a feladatkörök minél kisebb részének átvállalása. A költségvetéssel kapcsolatban örömmel hallottam a pénzügyminiszter két kijelentését. Egyik, ami a terhek arányosításáról, másik, ami az adómoralról szólt. Az arányosítás kétségkívül nem egyszerű feladat. Az adópolitika súlypontja azonban az adómoral, ez az, ami lehetségessé teszi az igazságos megoszlást.

— Az adómoral ott kezdődik, hogy ne terheljék túl az adózókat — jegyezte meg Propper Sándor.

Bizonyos, hogy nehéz adómoralt megvalósítani ott, ahol a lakosság erősen meg van terhelve. De mégis szükséges, hogy mindenki viselje a közérdekből rá kirótt terheket.

— Amennyit elbír — jegyezte meg Kabók Lajos.

— Huszonegyféle adó van, — mondotta Sándor Pál.

Az adósságok rendezése

— A külföldi tartozások rendezésének ügyével kívánok részletesebben foglalkozni, — folytatta Bud János — mert meggyőződésem, hogy elsősorban ez fogja eldönteni az ország gazdasági életének sorsát. A világháború utáni időkben rendkívüli eltolódás következett be az arany és az áruk értéke között. A kiegyenlítődésnek be kell következni és éppen ez fogja indokolni nemcsak miránk, hanem az összes adós államokra nézve a tartozások rendezését. Ezt ma talán még tőkerombolás nélkül keresztül lehet vinni, holnapután esetleg már csak a tőkék pusztulásával. Az egész világ gazdaságának érdeke, hogy a fizetési kötelezettségek a teljesítőképességhez méressenek. Magyarország bizonyságot tett fizetőkészségéről, jogos tehát az a kívánság, hogy terheit és kötelezettségeit fizetőképességével hozzák arányba. Ezen az alapon el kell jutni majd a belső adósságrendezéshez is. A gazdaadósságok rendezése terén a kormány és a társadalom megtette a maga kötelességét. Ezt az eredményt elvitatni nem lehet, de el kell jutni a végleges rendezéshez. A moratórium és fizetési halasztás csak átmeneti dolog, minél hamarább vissza kell térni a normális hitelélethez.

— Röviden érinteni kívánom a tőkeképződés ügyét is. A gazdasági életnek kétségkívül a tőkeképződés az alapja és legfeljebb arról lehet szó, hogy melyik irányt fogadom el, azt-e, amelyik a tőkeképződést az államnak tartja fenn, vagy azt, amelyik a magángazdaság körébe utalja. A mai gazdasági élet az utóbbi alapján áll. Eppen ezért nem szabad kiélezni a nagyobb és középvagyonok elleni harcot. Ha a javulás útjára kívánunk lépni, elsősorban a tőkeképződést kell elősegíteni. Ennek érdekében le kell építeni a lehetőségig azokat az adópótlékokat, amelyek a tőkeképződést akadályozzák.

Az irányított gazdálkodás kritikája

— Foglalkozni kívánok az irányított gazdálkodás kérdésével is. Nyiltan bevallom, hogy nem tudok lelkesedni a szélső intervencionizmusért. Az élet rákényszerítheti erre az országot, de nem szabad hinni, hogy ez a végleges gyógyszer. A tervszerűtlen tervgazdaság tipusait látjuk ma a világgazdasági életben. A világgazdasági forgalom hanyatló számadatai bizonyítják hogy az intervencionizmus nem tudott komoly eredményt elérni. Szigorúan meg kell állapítani tehát, hol van a határa az állami beavatkozásnak. Nem helyes a kapitalizmust annyira lebecsülni. A kapitalizmusból él a világ és nem az a feladatunk, hogy rontsuk, hanem, hogy javitsuk meg. Tiltakozom az olyan tervgazdálkodás ellen, amely az egyén megsemmisítését tűzte ki célul. Egészen más az a tervszerű gazdálkodás, amelynek az a célja, hogy a társadalom erőt fejlessze. Nem több, hanem helyes és jóirányu beavatkozásra van szükség.

„A szabadság befelé és kifelé erőt jelent”

— A társadalmi élet egyensúlya a háború óta kétségkívül megbillent. Az erők összefogására van szükség és ezt szolgálják a külföldi új rendszerek. A miniszterelnöknek nagy érdeme, hogy nem követi ezeket a rendszereket, mert nekünk nagy óvatossággal kell tanusitanunk. Ne vegyük át olyan rendszert, amelyet egy-két év mulva esetleg félre kell dobni. Nekünk különben is itt van ezeréves történelmünk, amely megmutatja az utat. A legveszedelmesebb volna nálunk a szabadságot megszüksiteni, mert a szabadság gondolata nemcsak befelé, hanem kifelé is erőt jelent. A mai életnek nem a szabadság ellen kell harcolnia, hanem meg kell szerveznie a szabadságot. A szabadság és a bizalom, az optimizmus az, amire az állami és társadalmi életet felépíteni lehet. Azt látom, hogy a kormány helyes utat követ és a költségvetést elfogadom. (Taps a jobboldalon, a kormánypárti képviselők közül sokan üdvözlik Bud Jánost.)

— Tegnap még Mecsérnek gratuláltak, aki pontosan az ellenkezőjét mondta — kiáltotta a jobboldal felé Malasits Géza.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5