Schuschnigg kancellár a náciktól föllebbez Ausztria népéhez. A kalandtól, amely múló, a történelemhez, amely örök. A kancellár megkérdezi a népet, mit akar. És abban a beszédben, amelyben ezt Schuschnigg bejelentette, az erőszak és az erőszakosság ellen nyilatkozott olyan egyértelműen, hogy ezeket a szavakat sem félremagyarázni nem lehet, sem azokba belemagyarázni. Ehhez a beszédhez nem szükséges sem kommentár, sem exegézis. Itt minden szó magáért beszél és amikor színesen képletes, ugyanakkor olyan egyszerű is, mint egy számjegy. A kancellár szabadságot akar és ezzel elhárítja a most oly divatos népi vagy álnépi diktatúrák mindegyik műfaját. A kancellár, amikor arra kíváncsi, hogy mit akar az osztrák nép, magát az osztrák népet kérdezi meg. Engedelmet, de ennél tisztábban és egyszerűbben a svájci demokrácia sem cselekedhetnék. Plebiscitum. Elég ez?
Nem! Voltak esetek, amikor a diktatúrák szavaztatták meg a népet és mindig nagy eredménnyel. Nehogy most bárki másra gondoljon, kijelentjük, hogy egészen történelmi példára gondolunk, arra a két népszavazásra, amit Louis Napoleon, a későbbi III. Napoleon császár ejtett meg 1851-ben és 1852-ben Franciaországban, erre a dupla Brumaire 18-ra, amikor leépítette az 1848-iki demokráciát, a nép segítségével lehengerelte a népet, amelyet hipnotizált. Hipnotizált a Bonaparte névvel, a császári sassal és az egész napoleoni mítosszal, amelynek ő tulajdonképpen csak ágyrajárója volt. Szóval nem elég a népet megkérdezni, olyan atmoszférát is kell teremteni, amikor a néplélekből elpárolgott minden mérgező toxin, amikor a nemzet nyugodtan tud gondolkozni önmagáról és sorsáról és higgadtan határozni arról, hogy milyen kormányformával akarja eljegyezni magát. Vagyis nem elég a népszavazás. Társadalmi béke is kell, terror- és erőszakmentes levegő, polgári légkör, kulturális egyensúly. Amit Schuschnigg meg akar teremteni. A feldúlt Ausztriába békét hozni, a polgárháborút, amely hosszú ideje különféle frontokon dúl, behelyettesíteni a polgárbékével. Összhangot akar, megértést, a nemzeti életnek a munkában és a fegyelemben való szintézisét. Cél, amit úgy hiszünk, könnyen elérhet, mert megvannak rá az összes történelmi és természeti adottságok. De a legnagyobb adottság maga az osztrák nép lelki alkata, amely mindig békés volt. Bizonyíték?
Van rá ezer. Nézzünk körül Bécsben, milyen iparok lettek ott népszerűek és speciálisak. Híressé vált a bécsi fehérsütő, a bécsi hurkakészítő, a bécsi cukrász, a bécsi sörfőző, a bécsi szabó. Nem a fegyverkovács, hanem a pék. És az ilyesmi mindig mélyen jellemzi egy város pszichéjét. A természettudományok közül Bécs az orvosiban, tehát a leginkább humanitáriusban, vezet. A bécsi orvosi fakultás, a Billroth és társainak, Billroth és tanítványainak — de a tanítványok között mesterek voltak és zsenik — orvosi fakultása éppen olyan világmárka, mint a bécsi Opera. Zene! És itt megint összhang van, jó csengés, melódia, a dal pásztori szelídsége, a zene andalítóan orpheusi hatalma. Bécs körül a Wienerwald a világ legszelidebb rengetege és ezek a fák és ezek a bokrok megihlették Schubertot, Schumannt, Haydnt. Mozart Salzburg lelkét hozta, Beethoven Bécs falai közt élt, alkotott, szenvedett. Az osztrák irodalomban Grillparzertől Hofmannsthalig és Schnitzlerig egy egész irodalomhistóriai vonal a békét, a nyugalmat, a kultúrát, a humanitást adja és jelenti. A stájer Alpok lankái a békét hirdetik, éppen úgy, mint a salzburgi harangjáték. Karinthiában szőke napfény játszik a halványkék tóvíz fölött és Tirol hegyszakadékaiban a harci harsona a postakocsis kürtszava. Aki utasokat visz, kirándulókat, szerelmeseket, természetrajongókat, csodálkozó amerikai nábobokat és lelkes és halvány, sudár angol miseket. Tejet fejnek, vajat köpülnek a hegyekben és ezeken az Almokon. A havasi gyopár színe pedig fehér és fogása bársonyos. Kék enzián a tiroli völgyekben. De tovább megyünk.
Ráemlékezünk az osztrák hadseregre, erre az immár a történelemben elpihent armádiára, amely Wallenstein, tehát a harmincéves háború óta, az egy Radetzky-korszakot kivéve, sosem volt agresszív. Ausztria, 1849-et kivéve, amikor egy számára éppen nem dicsőséges világnézleti háborúba szállt, már évszázadok óta nem kezdett háborút. I. Ferenc mindig védekezőben volt, V. Ferdinánd békecsászár volt és I. Ferenc József alatt ez a hadsereg a béke instrumentuma. Az osztrák nép kifelé, befelé békés. Békés az osztrák nemzet. Mert igaz is van külön osztrák nemzet.
Ez a nép német nyelvével, katolikus hitével és kultúrájával, elkülönült hagyományaival, szigorú etnikai egység, akár a svájci német vagy a franciául beszélő belga és ezt a népet és ezt az országot semmiféle más impériumba erőszakkal beleschaltolni nem lehet. Karinthia sosem lesz Mecklenburg. Tirol és Oldenburg közt a legerőszakosabb politikai elmélet sem fog akár földrajzi, akár gazdasági, akár lelki egységet konstruálni. Osztrák függetlenség van, de nem a st.-germaini papíros miatt, amely amikor ezt a függetlenséget deklarálta, ugyanakkor emberfölötti próbára is tette, hanem osztrák függetlenség azért van, mert ez a függetlenség él az osztrák nép lelkében és kultúrájában. Ezt az osztrák függetlenséget védte halálának mártíri órájáig Dollfuss és ezt építi most ki Schuschnigg kancellár, amikor igenlő választ kér az osztrák néptől, de ugyanakkor megadja neki belső harmóniáját is, tálcán kínálja azt a társadalmi békét, amit viszontagságos esztendők elvettek tőle és bizonyára nem utolsósorban gazdasági okon. Mert akármit is mondanak, annak a zavaros tömeghisztériának, amit osztrák nácizmusnak hívnak, főként gazdasági okai vannak. St.-Germain életképtelenné tette Ausztriát és benne intézményessé az inséget. A Puffer-Staat helyett, amire gondolt, Noth-Staatot teremtett, benne egész sor embert elítélt a legborzasztóbb büntetésre, a munkanélküliségre. Az elején ezt valahogy kiegyensúlyozta a háborúutáni közvetlen esztendők nagyjában kalandor gazdasági politikája, az infláció színes és szörnyű fejezete, azután következett egy korszak, amikor az államnak, ennek a szegény osztrák államnak, kellett volna eltartania a munkanélkülieket és amikor ez sem ment, ahogy nem is mehetett tovább, a gazdaságilag depravált országban egyesek bedőltek jelszavaknak, amelyek a részegítő misztikumon túl egy igen józan napidíjat is jelentettek. A zsoldos uccai politika napi kenyérkereset lett, Tammany Hall, a csőcselék politikai börzéje, hangos és forgalmas lélekvásár fix árfolyammal és kitartott tarifával. A nyomor történelmet akart csinálni.
És ekkor szólt közbe Dollfuss. Aki amikor Gömbös Gyulával és Mussolinival megkötötte a római egyezményt, a gazdaságiakon át lelkileg és kulturálisan is meg akarta gyógyítani Ausztriát. Ki akarta emelni az állami pénzügyi vazallus voltából, hogy ne folyton idegen kölcsönökön kelljen élnie, hanem hogy azt eltarthassa egy kereső társadalom. És itt van a római egyezmény erkölcsi mondanivalója. Amikor gyakorlatilag szembeszállt az autarkiákkal, a lehurkolt gazdasági élettel, amikor nagy és gazdaságilag oly sokféle területtel, mint Magyarország, Ausztria és Olaszország, forgalmat, cserét, kereskedelmet, jólétet akart teremteni, akkor ezen a várható gazdasági fellendülésen át politikailag is akarta konszolidálni a Dunavölgyét. És rajta át egész Európát. Ez egy tökéletes gazdasági-stratégiával kidolgozott haditerv volt, szép politikai és gazdasági matematika harmonikus kölcsönhatásokkal, a magyar mezőgazdaságnak pályát vágott Ausztria és Olaszország, az osztrák speciális iparcikkeknek Magyarország és Olaszország, az olasz iparnak és gyümölcstermelésnek Ausztria és Magyarország felé. Gazdag és szép terv, amibe beleszólt az osztrák nácizmus. Szét akarta rombolni, anélkül, hogy csak sejtelme is lett volna róla, hogy kalandos elgondolásokon túl, mit tesz a helyébe. Mert rombolni, azt tudnak. Peterdát elhelyezni, pillanatok alatt romboló ekrazitot küszöbén annak a bécsi Szent István dómnak, amelynek nemesen ívelő bolthajtásai sok évtizedes ámulatos építőművészetet koronáznak meg. Rombolni, azt tudnak…
És lerombolták, amire Ausztria olyan szépen berendezkedett, ezt a legbékésebb iparágat, ami csak örömöt és mosolyt nyújt, az idegenforgalmat is. Háború után és az egyidőben éppen valutáris okokból az osztrák idegenforgalmi ipar egyenesen svájci méretekben fejlődött. Szolid alap volt, biztos bázis. Évi ötszázmillió sillinget jelentett Ausztriának, kereken évi félmilliárdot. Ennek egyelőre vége. Ekrazit ezt az idegenforgalmat darabokra szaggatta, senki nem akarja nyári kirándulását pánik és terror közt tölteni, idegenek téli sportokra utaznak Ausztriába és nem nácihadgyakorlatokra, havasi gyopárt és enziánt keresnek a völgyekben nem pedig pokolgépet és kézigránátot. A nácik tönkretették az osztrák idegenforgalmat. Kiirtották. Félmilliárd kár. Ki fogja megtéríteni? Nyilván ez a szegénylegénytársaság, amely fejenkénti száz silling marsrutával vonult a Ballhausba, hogy megölje Dollfusst és kivégezze Ausztria függetlenségét.
Schuschnigg a békét hozza, tehát a gazdasági békét is. Ha Schuschnigg meg akarja reparálni az osztrák politikai, társadalmi és gazdasági életet, akkor azon át segíteni fog az egész Dunavölgyén is. Európai értékű missziójában meg fog mentődni a római egyezmény belső ereje és külső hatása. Az osztrák függetlenség jelenti ma Európa békéjét és a lehetőséget egy európai politikai és gazdasági egyensúlynak. Ami nincs. De aminek meg kell lennie. És ami csak együtt lehet meg, már csak azért is, mert együtt pusztult el. Másfél évtized óta a politikai kaland gazdasági dilettantizmussal szövetkezett. Outsider elgondolások, vakmerőn kibicsaklott tervek, a felelőtlenség és a tudatlanság rémuralma. Kacérkodás a kollektivizmussal és kalandból lett vagy kalandba belerokkant uralmak végső kapkodásukban a bürokráciához menekednek, amelynek rendkívüli háborús hatalma, ma több mint tizenöt évvel a békekötések után is, csorbítatlan. Azt szokták mondani: a világháborúnak nincsenek győztesei, csak legyőzöttjei. Hát engedelemmel, mi igenis tudunk valakit, aki megnyerte a világháborút. És ez a bürokrácia. A bürokrácia megnyerte a háborút, a bürokrácián át pedig a békét, ezt a százszor békétlen békét az intervencionizmus. Az állami beleszólás, a mindenbe való beleavatkozás, ez az új gazdasági, de ugyanakkor kulturális polgárháború az ember, az egyén, a személyiség, a vállalkozás, tehát maholnap a magántulajdon, a tőkés gazdálkodás, a vagyoni önrendelkezés, a szerződések szentsége, a munka szabadsága, a vállalkozás felelőssége, a gazdasági élet klasszikus törvényei és a klasszikus törvényekben stipulált magánjog ellen. A diktatúrák hevenyészett közjoga legyőzi, megsemmisíti a magánjogot, azt a magánjogot, amely római idők óta és római fogalmazásban az európai műveltség fundamentumát jelentette, az egyéni munka értékét és értelmét, ezeknek a munkaeredményeknek ivadékokon és örökségeken át való folytatódását és így a polgári élet vagyoni jogfolytonosságát. Messzi konzekvenciák, amikről beszélünk? De az ellenség, aki rombolni akar, így közel van! Az ellenség pedig az osztrák barna ing, az austronácizmus. Az osztrák barna ing, amit Schuschnigg kancellár most le akar húzni. Ausztria szenvedéses testéről. Arról az osztrák állami és társadalmi testről, amelyről a nácik már lehúzták az inget. Schuschnigg békét akar hozni, bécsi lelkületének dallamosságában a Kék Duna békéjét a Duna egész völgyére. Egész völgyére a Dunának, amely Közép-Európa ütőere.
