A városi lakosság égető problémái, kívánságai és sérelmei
a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara teljes ülése előtt
Egyenlő elbánást kér a kereskedelemnek és iparnak, az állami beavatkozás és a szövetkezetek egyoldalú támogatása ellen foglalt állást a teljes ülés – a vasárnapi munkaszünet és a gazdaváltók ügye a kereskedők és iparosok parlamentjében
Miskolc, május 24. — Csütörtökön délelőtt fél tizenegy órakor tartotta teljes ülését a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara Fodor Dezső kereskedelmi tanácsos, kamarai elnök elnöklete alatt. Az ülést Fodor Dezső nyitotta meg elnöki előterjesztéseknek és bejelentéseknek megtételével.
Fodor Dezső elnök a gazdasági válságról és az ipar és kereskedelem nehéz helyzetéről
Gondosan felépített és mindenre kiterjedő beszédének bevezetőjében megindokolja, hogy a zárszámadás és a költségvetés jóváhagyása nélkül hívták össze. Ennek oka, hogy a kamarai illetékek összegéről szóló kimutatások még nem folytak be, — ennek hiányában pedig pontos elszámolást nem adhatnak. A költségvetés jóváhagyása sem történt még meg. A harmadik és legfontosabb gátló ok a kereskedelmi miniszter miskolci látogatásának folyton eltolódó terminusa volt. Azt tervezték, hogy a minisztert meg tudják nyerni arra, hogy a teljes ülésen jelenjen meg, de a látogatás ideje folyton eltolódott és döntés csak az utolsó napokban történt.
Megemlékezik ezután a kereskedelmi miniszter miskolci látogatásáról, aki elé az ipari és kereskedelmi érdekeltségeink kívánságainak, kérelmeinek egész sorát terjeszthették. A miniszter kijelentéseiből megállapítható, hogy őszinte jóindulattal fogadta a kéréseket és meg van a jószándék a kívánságok teljesítésére és orvoslására. Megemlíti a továbbiakban a kormány által folytatott kereskedelmi tárgyalásokat és sürgeti különösen a szomszéd, könnyen megközelíthető államokkal való kereskedelmi szerződések megkötését is. És bár etekintetben a politikai nehézségek erősen hátráltatják a gazdasági kapcsolatok erőteljesebb kiépítését, mégis remélnünk kell, hogy a gazdasági szükségszerűség és észszerűség, a természeti adottságok legyőzik ezeket a nehézségeket. Kifejezi azt a reményét, hogy a mi vidékünkre nézve különös fontossággal biró piac biztosítása és az árucsereegyezmény megkötése már csak rövid idő kérdése lehet. Szól az elnök a külkereskedelmi mérlegünk javulásáról, a mezőgazdasági árak emelkedéséről és megemlékezik arról a nyugtalanságról, amelyet a gazdasági életben a kormány azon törekvése keltett, mely az „irányított gazdálkodás” jelszava alatt egyre erősebb mértékben avatkozik bele a gazdasági élet szabad alakulásába.
Az állami beavatkozás kárai a gazdasági életben
— A gabona- vagy őrlési monopólium terve a legnagyobb aggodalmat váltotta ki, amely reméljük, már csak a mult kisértete. Hasonló élénk ellenkezést váltott ki a gyapjúkereskedelem monopolizálásának, valamint a tűzifaforgalom kényszerszabályozásának terve is, mely utóbbi, ha az eredeti tervnél enyhébb formában is, de már megnyilvánult, rövid fennállása pedig igazolta a mi — merőben ellentétes — állásponttunkat, mert hátrányai már eddig is sok vonatkozásban megnyilvánultak.
— Az állami beavatkozás a magángazdaságok életébe — mondotta az elnök —, ma divatos jelszó vált válni az ellenmérgét, ugyhogy több európai államban követett példa is lett, mégis állítjuk, hogy a beavatkozásnak nálunk is tervbe vett módját a gazdasági életre csak károsnak tartjuk, mert nem fellendülést, hanem további forgalomcsökkenést fog eredményezni, azon egyszerű oknál fogva, mert az ilyen állami intervencionizmus gyengiti az adóalanyok kereseti lehetőségét s fokozottan emeli a közületi kiadásokat. Ha az egyéntől elveszik az eddigi működési teret, ha csökkentik a munkalehetőségét, ha az egyén munkáját az állam veszi át, csak természetes, hogy ez az állami bevételek csökkentését, a kiadások tulzott emelését fogja jelenteni.
A kereskedelem és ipar sérelmei a gazdavédelemnél
Kijelenti, hogy a gazdavédelmi rendelet egyoldalu volt, hogy teljesen célját tévesztette. Elvonta a nagy többségben levő és nem adósodott gazdák elől a hitelt; az ipar és a kereskedelem pedig a védett gazdáktól nem tud követeléséhez jutni, a maga számára védelmet nem nyer, kötelezettségeinek továbbra is eleget kell tennie.
Szól ezután az OTI-terhekről és sürgeti az épitkezési adókedvezményeknek a vidékre való fokozottabb kiterjesztését.
Megállapitja a forgalom emelkedését, az ipari munkanélküliség csökkenését, ami azonban csak a gyárakra vonatkozik, mert a kisiparban, a kézmüiparban még nem javult a helyzet.
Kegyeletes szavakban emlékezik meg dr. Valentényi Gáspár kereskedelmi iskolai tanár, gróf Hadik János ny. miniszter — a kamaránk levelező tagjának — és Pollák Lajos szeszkereskedő haláláról, aki kamaránknak évtizedeken át közbecsülésben álló lelkes tagja volt.
Jelentette végül, hogy Radil Károly lemondott egri kültagunk helyére Gulyás Pál egri iparost és Rosenfeld Emil elhalálozása folytán megürült tagsági helyre Kovács Jakab kereskedőt hivták be.
Engel István kritikája
Az elnöki megnyitóhoz Engel István szólt hozzá elsőnek, előadva azt, hogy a sokat emlegetett általános javulásból a kamara területén semmit sem tapasztalhat.
— A kereskedelmi szerződéseknek csak Budapest és a Dunántúl látja hasznát, ott csakugyan emelkednek a terményárak és kevesebb a panasz kereskedő- és iparos körökben is.
Ha már Trianon folytán ennyi terhet kell viselni, legyen a teherviselés egyenlő, és tegyenek kísérletet a kereskedelmi szerződésekből származó előnyök egyenlő elosztására is. Indítványozza, hogy az olaszországi export számára állapítsanak meg egységes fuvardíjat Fiuméig az ország minden pontjáról, hasonlóképpen vezessék ezt be az ausztriai forgalomnál is. Addig is, amíg ez megtörténik, a vasúti refakciók feltételeként megszabott minimális kontingenst szállítsák le a legkisebb mértékre, mert az a vidéki forgalomhoz képest túl magas.
Holesch Kálmán 25 éves jubileuma
Az elnök ezután így folytatta: — Egy szorosan vett családi ügyről örvendetesen emlékszem meg: kamaránk főtitkára, Holesch Kálmán az elmúlt év végén töltötte be kamarai szolgálatának 25. esztendejét. Munkásságának legnagyobb része a szemünk előtt folyt le, és közvetlen tapasztalásból ismerjük azt a fáradhatatlan és szorgalmas tevékenységet, amellyel érdekképviseletünk nehéz és terhes feladatát ellátta. Mindannyiunk elismerését tolmácsolom ez alkalommal, és ha a mostoha viszonyok miatt csak szerény keretek között is, de igaz szívvel és megbecsüléssel üdvözöljük ezen jubileuma alkalmából, amikor hálás szeretetünk mellett a további működéséhez sok szerencsét, kitartást kérünk a Mindenhatótól, hogy a kamara érdekében eddig is nagy hozzáértéssel kifejtett munkásságát jó erőben és egészségben gyümölcsöztethesse.
Fizessék vissza a kisipari segélyeket
Duvalovszky Mihály hosszú beszédében köszönetet mondott a kisipari segélyakcióért, és felhívta a vidéki ipartestületek vezetőinek figyelmét arra, hogy szorgalmazzák ezeknek a hiteleknek a visszafizetését, hogy abból más érdemes iparos is kaphasson. Rámutatott arra, hogy a miskolci ipari kiállítás szempontjából tekintetbe jövő szakmáknak nincsen kellő anyagi felkészültsége, álljanak el tehát inkább a tervtől, nehogy ne tudjanak majd kellőt produkálni. Az ipartörvény 47. paragrafusához szólva kérte a kereskedőket, hogy a szegény iparosok elől ne vegyenek el munkalehetőséget. Hozzászólt ezenkívül az elnöki jelentés több pontjához.
Ferenczi Károly a kereskedelem és ipar együttműködéséről
Ferenczi Károly kormányfőtanácsos válaszolt Duvalovszky felszólalására, kijelentette, hogy a Miskolci Hét kapcsán rendezendő ipari kiállítás gondolatát a kereskedők és iparosok megbízottai egyértelműleg ajánlották fel dr. Hodobay Sándor polgármesternek, ő azt beállította a Miskolci Hét programjába, így tehát most már nem lenne helyénvaló az attól való elállás. Az ipartörvény 47. paragrafusa kapcsán elhangzott kívánságra csak azt válaszolhatja, hogy a kereskedők a megrendelésre felvállalt munkát mindig jogosult szakképzett iparossal végeztetik úgy, hogy ezzel nem konkurálnak az iparosokkal, hanem ellenkezőleg, értékes munkaalkalmat juttatnak a kézműipar számára.
A kiskereskedők berendezése
Válent Miklós (Eger) felsorolta azokat a kívánságokat, melyeket el kellett volna mondani a kereskedelmi miniszternek Miskolcon tett látogatása alkalmából.
Reichmann József pedig indítványozta, hogy a kiskereskedők berendezése — hasonlóképp az iparosokéhoz — mentesüljön a végrehajtás alól, és üzletbezárással ne lehessen szoros zárt alkalmazni a kereskedővel szemben. A szövetkezeti konkurencia kárt okozott a kereskedelemnek anélkül, hogy abból bárki számára előny származott volna.
Túlzott a szövetkezetek támogatása
Klein Vilmos a fogyasztási szövetkezeteknek a kormány részéről nyert túlzott támogatása ellen szólalt fel. Helyesli a kamara akcióját az ellen, hogy a dohány-nagyárusítást a szövetkezetek kezére adják. Kérte, hogy a MÁV-bérleteket érvényesítsék a MAVART-járatokra is, és a harmadosztályú bérlet tulajdonosa használhassa ráfizetés nélkül a személyvonat második osztályát.
Frank Jenő indítványozza, hogy a részletfizetési kedvezményt és a kamatmérséklést terjesszék ki az illetékhátralékokra is. Tegyen lépéseket a kamara a tokaji bor szovjetoroszországi megvédésére, ahol görög mazsolabort hoznak forgalomba tokaji márka alatt, ami annál is sérelmesebb, mert Oroszország volt háború előtt a tokaji bor legjobb piaca.
Csak országosan rendezhető a vasárnapi munkaszünet
Kovács Simon köszönetet mondott a kamarának a vásárosok érdekében kifejtett munkájáért, felszólalt a diósgyőri és mezőcsáti vásár ellen. Majd a vasárnapi munkaszünet miskolci tervével kapcsolatban kifejtette, hogy az csak a környékbeli falvak érdekeit szolgálja, mert ily módon a munkások szombati hetifizetésüket a községekben fogják elkölteni. A vasárnapi munkaszünet csak országosan rendezhető.
A gazdaváltók és a kereskedelem
Rosenberg Mór sérelmezte, hogy a kereskedők a gazdaváltókkal lefedezett kihitelezések után csak négy százalékot kapnak, ezzel szemben ők nyolc-tíz százalékot fizetnek tartozásaik után.
Adjanak kamattérítést a kereskedőknek a gazdaváltók után. Az ipartörvény 47. paragrafusához szólva kifejtette, hogy ez az iparosokra nézve nem sérelmes, mert ezáltal a kereskedők munkához juttatják a kézműiparosokat. Saját példáját hozta fel: ő olyan fogyasztóknak is ad el szövetet miskolci iparosokkal való feldolgozás után, akik különben kész gyári árut vásárolnának. Nem lehet a szabott árakat törvény útján rendezni. A hivatalokban még mindig erősen folyik a házalás minden tiltó rendelkezés ellenére.
A szabott ár kérdése
Halmos Mór felsorolta a szabott árrendszer előnyeit, mely rendszert azonban nem törvényes úton gondolja bevezethetőnek, hanem a kereskedők egymás közt űzött propagandája révén. Polatsik Jenő egri kiküldött a forgalmi adó és annak ellenőrzésénél mutatkozó visszásságokra mutatott rá.
Holesch Kálmán főtitkár mondott ezután köszönetet az elnöki jelentésben foglalt meleg szavakért, és kijelentette, hogy amennyiben 25 éves munkássága eredményes volt, úgy azt elsősorban értékes munkatársainak köszönheti. A délelőtti ülés ezzel véget ért.
Pénzügyőri zaklatások a számlabélyegek ellenőrzése körül
Délután Ferenczi Károly kormányfőtanácsos vette át az elnöklést és nyitotta meg újból a közgyűlést. Elsőnek Polatsik Jenő egri kiküldött szólalt fel, és a számlabélyegek lerovásának ellenőrzése körül mutatkozó pénzügyőri zaklatásokat tette szóvá. Ferenczi Károly kijelentette, hogy a kamara elnöksége el fogja juttatni ezeket a panaszokat az illetékes hatóságokhoz, és igyekezni fog odahatni, hogy ennek vessenek véget.
Holesch Kálmán főtitkár terjesztette elő ezután főtitkári jelentését, melyet a kamara egyhangúlag elfogadott.
Vita a kamarai törvény módosításáról szóló rendelet körül
Holesch Kálmán főtitkár adta elő ezután a kereskedelmi és iparkamarákról szóló rendelkezések módosításáról intézkedő törvényjavaslatot. A részletes ismertetés után Ring Gyula hatvani kiküldött szólt hozzá elsőnek, aki időszerűtlennek tartja a javaslatot; annak sok pontja sérelmes a kézműiparosokra, megbontja az ipartestületek egységét, igazságtalan a vidéki iparossággal szemben, amennyiben tizenötezer vidéki iparos ugyanannyi tagot választ, mint a miskolci kétezer-háromszáz. Javasolta, hogy a levelező tagok ne legyenek választhatók felsőházi tagságra. Beszélt a kereskedők és iparosok közötti ellentétről, és Németország, Ausztria, Olaszország, Bulgária és Spanyolország mintájára az érdekképviseletek helyes kiépítését sürgette, mert a gazdasági szabadsággal visszaélnek a tőkeerősek.
Kartellbe kell tömörülni a kézműiparnak, hogy véget vessen az egymással való konkurálásnak és az ingyenmunkának. Ha magától ezt nem teszi meg az ipar, nyúljon bele a kérdésbe erős kézzel a kormány.
Az ipar és kereskedelem harmóniája
Engel István szólalt fel ezután, aki a törvényjavaslatban centralisztikus törekvést lát. A fővárosra szabott ruhát akarják ráhúzni a vidékre.
Nem lehet szembeállítani az iparost a kereskedővel, mert ennek a két városi osztálynak kéz a kézben kell küzdeni a falusi gazdalakosságnak nyújtott egyoldalú kedvezmények ellen. Látszólag igazságtalan az, hogy a kamaraszékhelyek ugyanannyi tagot választanak, mint az egész kamarai vidék, de emellett a rendszer mellett észszerű okok szólnak. A székhelyen lakó tagok képezik az állandó bizottságokat, azok nélkül nem volna biztosítható a közgyűlés sem. Az új gazdasági rend utópia, amiért nem szabad megbontani a kereskedők és iparosok egységét.
Polatsik Jenő felszólalása után Ferenczi Károly elnök enunciálta a vita eredményét, mely szerint a teljes ülés elfogadta a kereskedői és iparos szakosztályok javaslatait, elfogadta továbbá Engel Istvánnak azt az indítványát, hogy a kuriális beosztást csak a kamaraszékhelyekre alkalmazzák, a vidékre nem.
Klokocska Árpád kamarai titkár a kereskedelmi és iparkamarákról szóló módosító törvényjavaslatot ismertette.
Köszönet Miskolc és Sátoraljaújhely városának
A teljes ülés a kereskedelmi szakosztály javaslatára köszönetet szavazott Miskolc és Sátoraljaújhely városának azért a példaadó szociális gesztusért, mellyel a kisipari és kiskereskedelmi hitelakció lebonyolítását lehetővé tette azzal, hogy a városi hozzájárulásként megállapított keretet önként felemelte, s ezáltal lehetővé tette, hogy a két város arra rászoruló kisiparosai és kiskereskedői közül többen jussanak hitelhez.







































