(A Világ tudósítójától.) Ludwig Mises, bécsi egyetemi professzor, a Cobden Szövetségben legutóbb megtartott előadásában rámutatott arra, hogy Anglia és Franciaország már csak azért is virágzóbb pénzügyi helyzetben van, mint a közép-európai államok, mert nincsenek deficites állami üzemei, főként nincsen államvasútja. A deficites állami üzem a legnagyobb luxus — mondotta, — amit a modern államok megengednek maguknak, mert ezáltal nemcsak az adófizetők megterhelésével kell kiegyenlíteni a minden körülmények között előálló deficitet, hanem azért is, mert ezek az üzemek igen sok vonatkozásban az adófizetőknek támasztanak egyenlőtlen eszközökkel megvívott versenyt. Mises igazságainak felismerésétől a magyar kormány még mindig mérhetetlen távol áll. Nemcsak, hogy nem okult a MÁV körül szerzett tapasztalatokon, hanem az utóbbi időben egyik állami üzemet létesíti a másik után. Ezekről az üzemekről a költségvetési tárgyalások során alig lehetett valamit hallani, amennyiben ezek nem szerepeltek külön fejezetként az állami üzemek költségvetésének vaskos füzeteiben, hanem az egyes tárcák tételei között bujtak el. Az új állami üzemek között egész sort találhatunk, amelyeknek létesítését nem csupán nem kívánja a közérdek, hanem egyenesen kihívás az adófizető iparral szemben.
Magyarországon öt oxigéngyár van, ami, úgy látszik, még mindig nem elég a kormánynak, mert ismételten próbálkozik saját üzemű oxigéngyár fölállításával — noha a már kétízben felállított oxigéngyára felrobbant. Mindez nem riasztja vissza az államot attól, hogy harmadszor is megpróbálkozzék egy ilyen üzem létesítésével.
A MÁV legutóbb saját művégtag-gyárat létesített. Nem hisszük, hogy a MÁV vonalain annyi súlyos kimenetelű szerencsétlenség történnék, hogy ezek egy saját rezsijü művégtag-gyár felállítását tennék szükségessé. Nem lehet más magyarázata az államvasúti művégtag-gyárnak, mint az, hogy zavartalanul, tehát óriási előnyök birtokában, versenyt támasszon a magán orvosi kötszergyáraknak és ezek rovására üzletet csináljon.
Magyarországon a kőbányáknak egész sora működik, amelyek az építkezés stagnálása miatt teljes üzemüket nem fejthetik ki. Az állam nemrégiben, nyilván a hazai kőbányák föllendítése érdekében, saját üzemben aknáz ki egy kőbányát, amelynek termékeivel látják el az országutak kőszükségletét.
Négy hídszerkezet-gyár van Magyarországon, amelyeket régebben az állami szállítások foglalkoztattak. Most már évek óta nem ír ki az állam hídszerkezet-pályázatot és szükségleteit az állami gépgyárnál fedezi. Ugyancsak állami gyár fedezi a különböző hatóságok eléggé nagy autószükségletét. Amikor a régi Magyarország egész nyomdaipara úgyszólván teljesen megmaradt és a kultúrfogyasztás visszahanyatlása folytán igen gyengén vannak foglalkoztatva, akkor a kultuszkormánynak nincs egyéb gondja, mint hogy az ő támogatásával értékes állami megrendelések elvégzésére új nyomda alakuljon. Ha meggondoljuk, hogy Magyarországon mindig az állam volt a legnagyobb megrendelő és így az állami szállítások teremtették meg a magyar ipar legnagyobb részét, akkor a mai tendencia mellett nem alakulhat ki más, mint az, hogy az állam úgyszólván szocializálja a magyar ipart, amikor megrendeléseit saját maga által egymás után létesített üzemeire bízza.
