Nyolcvanháromnapos sztrájk után munkához fogtak a san-franciscoi dokkmunkások, de a nyolcvannegyedik napon már Chicagóban tették le a bárdot a világ legnagyobb húsfeldolgozó gyárainak mészárosai, akikről véres képet festett amerikai utinaplójában Gorges Duhamel és Newyorkban az ecsetet a festők és mázolók, mintegy tizenkétezren. Johnson tábornok repülőgépen siet Chicagóba, hogy elfojtsa ezt az uj sztrájkmozgalmat — de tartani kell attól, hogy a New Deal, Roosevelt uj rendszerének minden tábornoka és diktátora, minden code-ja, törvénye és rendelete kevés és gyenge lesz az uj amerikai munkásmozgalom feltartóztatására. (Pedig az American Bar Association, az amerikai jogászszövetség csak a minap panaszkodott amiatt, hogy az N. R. A. alapján mind több testület sajátit ki törvényhozó és végrehajtóhatalmi jogokat és immár több, mint 10.000 oldalra terjed azoknak a rendeleteknek a gyüjteménye, amelyeket az N. R. A. jogrendszere teremtett és amelyet senki sem ismerhet, mert tizezer oldalnyi rendeletet másfél esztendő alatt még az amerikai jogászok sem magolhattak be).
Roosevelt forradalma bontakozik most ki ezekben a mindennapos sztrájkokban,
amelyek hol San-Franciscóban, hol Chicagóban, vagy Newyorkban bontják ki zászlajukat — csakhogy ez a forradalom már eltér azoktól a nagyon határozatlanul megvont gazdasági reformoktól, amelyekkel sokáig mámorban lehetett ringatni az amerikai népet és amelyek az inflációtól a bimetallizmusig a rejtélyes közgazdasági müszavak olyan széles skáláját verték a Prosperity magasságaiból leszakadt Amerika fülébe, hogy csak bódultan várhatta e reformok kialakulását és a roosevelti csodák eljövetelét... És ezek a reformok most kezdenek kialakulni, ha nem is a jólét növekedésében, mert hiszen ha a munkabérek egy esztendő alatt emelkedtek is 9.7%-kal, de ugyanakkor 9.3%-kal drágult a megélhetés a romló dollár és a mesterségesen feltornászott árszinvonal arányában, hanem a munka- és társadalmi rendszernek abban az átalakulásában, amely a gazdasági és szociális individualizmushoz és szabadsághoz szinte már nemzeti hagyományként is ragaszkodó Amerikát a National Recovery Act code-jain keresztül egy kollektiv gazdálkodás rendszere felé hajszolja.
Gompers Sámuel munkásmozgalma soha nem tudott nagy tömegeket magával ragadni, nyilván azért, mert az emelkedésében lévő amerikai kapitalizmus mindig többet nyujthatott a mühelyébe saját autóján járó, heti 50—60 dollárt is kereső munkásnak, mint a szocializmus minden igérete és álma. Amerikában nem volt munkásszervezkedés, nem ismerték a szakszervezeti rendszert, nem voltak munkásvédelmi és szociális intézmények. Csak az N. R. A. ismerte meg a 7. pontjában a munkásság szervezkedési jogát és hatalmazta fel ezeket a szervezeteket arra, hogy szabadon tárgyalhassanak a munkaadókkal kollektiv bérszerződésekről. Az N. R. A. 7. pontja az uj amerikai munkásmozgalom Magna Charta-ja a munkások szerint és a forradalom kiáltványa a munkaadók szemében.
Az N. R. A. 7. pontja inditotta meg a sztrájkok végtelen sorozatát a munkabérek emeléséért,
a 7. pont szabaditotta fel a szervezetlenségében lappangó amerikai munkásmozgalmat, melynek forradalmi jelentőségét félreismerni olyan hiba volt, aminek következményei drága árat követelnek. És Amerikában nem ismerték félre a sanfranciscoi dokkmunkások sztrájkját, a chicagói mészárosok munkaszüntetését: érzik hogy a New Deal, Roosevelt csodája, egy esztendőnél valamivel hosszabb késéssel megérkezett és a Brain Trust szánalmasan nevetséges teoretikus egérkéi — szörnyü hegyeket szültek, amelyek az amerikai gazdasági és társadalmi élet felületét most már véglegesen meg fogják változtatni és amelyeket semmiféle ujabb rendelet sem simithat vissza az elmult individualista világ ölébe.
Valóban elbukott hát a roosevelti programm? — kérdik sokan és adatok között böngésznek, amelyek arról szólnak, hogy három és fél millióval csökkent a munkanélküliek száma az elmult 15 hónap alatt és 58.5-ről 80.4-re ugrott az az index, amely Amerika általános gazdasági helyzetének fokmérője. Ez igaz. De amig három és félmillió munkanélküli talált foglalkozást, még mindig majd tizenegymillió amerikai munkás jár munkanélkül, arról nem is szólva, hogy a megélhetés mindjobban fokozódó nehézségei még egy ujabb milliót szoritottak az ellátatlanok sorába. Newyorkban juniusban hétről-hétre 1500-zal növekedett azoknak a száma, akik a jóléti intézmények ellátására szorultak... A milliárdok, amelyeket a közmunkákra és a segélyakciókra forditottak, elusztak, de a munkanélküliség fantomja ma ugyanolyan félelmetesen és fenyegetőn mered az amerikai társadalom felé, mint tizenöt hónappal ezelőtt. Pedig
több mint négymilliárd dollárt forditott a kormány a munkanélküliség leküzdésére.
Husz millió amerikai él azokból a közmunkákból, segélyekből, támogatásokból, kamatmentes hitelekből, amelyeket valósággal belepumpáltak a gazdasági élet ernyedő vérkeringésébe. A mezőgazdasági áremelkedés mintegy 25%-os indexéből — 20% az állam pénze, prémium, amit a farmereknek juttattak és amelyet felfalt utóbb a dollár zuhanása és a — szárazság.
A New Deal kudarcát ellensulyozni csak a pénzforgalom ujabb és ujabb mesterséges növelésével lehet, valószinüleg ez Roosevelt taktikája, amellyel — ugy hiszi — időt nyerhet reformjainak megvalósitására. Amig Hoover kormányzásának utolsó hónapjaiban a jóléti segélyekre forditott kiadások folytonosan emelkedtek és ez év tavaszán már 470 millió dollárra rugtak. Magyarországon is volt egy olyan korszak a háboru után, amikor „beruházás” cimén minél valószinütlenebb célokra minél valószinütlenebb összegeket forditottak; ugy látszik, hogy a roosevelti New Deal népszerüsége is azon az egyszerü számitáson mulik, amely igazolja, hogy a kormányok iránti lelkesedés legalább is bizonyos szük körön belül! — forditott arányban áll az állami beruházások gazdaságosságával. Csakhogy ma már a valamikor gazdag Amerika sem rendelkezik olyan kincsek fölött, amelyek megengednék a milliárdok elkótyavetélését. Amerika — mindenesetre csak az az Amerika, amely józanul figyeli Roosevelt ördöngős varázslatait — már kiábrándult ebből a szemkápráztató pénzfecsérlésből és kiábrándult a demokrata kongresszusból, amely Roosevelt kormányralépésekor még itt-ott felhorkant a fantasztikus reformok ellen, de azóta gépiesen szavazza meg az elnök javaslatait.
„Yes-yes-kongresszus”-nak nevezik Amerikában a 73-ik törvényhozótestületet,
amelynek sikerült 27 milliárd fölé verni az amerikai államadósságokat. A yes-yes-kongresszus napjai azonban meg vannak számlálva: Amerika ősszel uj kongresszusi választások előtt áll és ez az uj kongresszus alkalmával vissza fogja tükrözni a választók millióinak kiábrándulását a radikális roosevelti politikából és ragaszkodását az 1789. évi alkotmány nagy alapelveihez, amelyeken az amerikai individualizmus fejlődött... Egy próbaszavazáson, ami alig néhány évvel ezelőtt folyt le, 37 állam foglalt állást a roosevelti programmal szemben és ennek a próbaszavazásnak választási hangulatát erősiti az őszi kongresszusi választáskor Roosevelt minden ujabb rendelete, amely a multjához ragaszkodó és a Prosperityről ábrándozó Amerikát a szocialista forradalomba hajszolja.
*
Isten büntetése! — sóhajt fel a kaliforniai farmer, végigtekintve a szárazság által elpusztitott vetésén — Isten büntetése, mert a bibliai bőséges esztendők áldását az A. A. A. (Agricultural Administration Act) parancsa szerint pazaroltuk, pusztitottuk el! — Ezt a kifakadást idézte Mr. Wallace, Amerika mezőgazdaságának diktátora minapi beszédében azokra a nehézségekre utalva, amelyek reformátori munkája előtt tornyosulnak. S amig a farmerek jajgatnak amiatt, hogy a szárazság elpusztitotta, amit az A. A. A. meghagyott: addig Wallace büszkén hivatkozik arra, hogy a vetésterületek mesterséges csökkentésével sikerült Amerika buzakészleteit 227 millió bushelről (mintegy 100 millió mázsáról) 130 millió bushelre visszaszoritani. A „cropcontroll” (nálunk irányitott gazdálkodás, vagy tervgazdálkodás néven népszerüsítették ezt a közgazdasági degenerációt) csupán mér és számol: mindezt persze papiroson és mitsem törődve az időjárás viszontagságaival, amelynek esetleg nagyobb hatása lehet a terméseredménynek alakulására, mint magának az A. A. A. diktátorának. Szabályosan, 15%-kal csökkentette a Farm Act a buzavetésterületeket, de szabálytalanul érte Amerikát a szárazság, amely a tartalékkészleteket ugyan részben felemésztette és ezzel felszabaditotta a piacot a teli raktáraknak az árakra nyomasztó hatása alól, csak éppen azzal fenyeget, hogy ennek a termelési politikának a folytatása esetén jövőre Amerika már buzabehozatalra fog szorulni... Walter Lippmann, a kitünő amerikai közgazdász, azt irta egy esztendővel ezelőtt a Farm Act-ról, hogy a rendszer csak akkor válhat be, ha a buzaárak emelkedése az amerikai gazdasági élet egészséges fejlődését követi, ha nem, ugy a rendszer kudarcot fog vallani. S valóban, mit ér most az egydolláros buzaárral az amerikai farmer, aki előtt termésének hozadékát már learatta Mr. Wallace és learatta a szárazság? A mezőgazdasági árak egyébként sem emelkedtek olyan arányban, hogy tulhaladhatták volna a mezőgazdaság szükségleteinek áremelkedését. Igaz, hogy majd egy milliárdot préseltek a mezőgazdaságba a legkülönböbb prémiumok cimén, de közben
a mezőgazdaság vásárlóképessége még mindig mintegy 18%-kal csökkent.
Mit várhatnak az amerikai gazdák az A. A. A.-tól? Hol maradnak a roosevelti csodák, amelyeket másfél esztendővel ezelőtt a farmerek előtt csillogtattak? És főképpen: miben különbözik a roosevelti olcsó pénz könnyelmü politikája a Hooveri aranyvalutáris konzervativizmus szükmarkuságától, ha éppen csak a módszereiben különbözik, de — az eredményeiben nem? Vajjon lehet-e megnyugtatni a kaliforniai farmereket, akik babonás rettegéssel látják termésük pusztulásában Isten büntető kezét és a bibliai bőséges és szük esztendők példájára emlékezve átkozzák a roosevelti reformokat és idézik a — józsefi előrelátás klasszikus közgazdasági elveit?
Roosevelt most pihen, de azok az erők, amelyeket az N. R. A. varázsvesszejével felszabaditott, forronganak. A forradalmi munkásmozgalom és a forradalom előtt egy lépéssel álló farmermozgalom összeroppanthatja Roosevelt müvét, bár az elnök másfélesztendős lóugrás-irányában haladó politikájából az is következhetik, hogy éppen ez a szociális forradalom az, amelynek géniuszait Roosevelt fel akarta ébreszteni és szabaditani az amerikai kapitalizmus öleléséből. Amig a yes-yes-kongresszus helyébe egybegyül a 74-ik kongresszus, ennek a kérdésnek is el kell dőlni.
