A harmadik kapcsolatfajta három fő alkotóelemből áll. Az első, hogy nem szabadon választott; a második az, hogy kötelezettségekkel jár, harmadik pedig az, hogy erkölcsösnek tartják.
Az első és legfontosabb vonása ezeknek a kapcsolatoknak az, hogy nem saját elhatározásból választottad. Beleszülettél. Nem te választod meg a szüleidet, a testvéreidet, a családodat, az országodat, a kultúrádat, a vallásodat, az államodat, az iskoládat, a tanáraidat.
Sajnos a gyerekek számára a lista gyakorlatilag végtelen.
Beleszülettél ebbe a világba, bármi választási lehetőség nélkül, egy teljesen véletlenszerű családi, társadalmi, tanulmányi, politikai és földrajzi környezetbe, és a hátralevő életedben mindenki arról próbál meggyőzni, hogy felelős vagy ezért a véletlenért.
A szüleid elhatározták, hogy életet adnak egy gyermeknek – semmilyen módon nem voltál része a döntéshozatalnak, mivel a döntés pillanatában még nem léteztél. Ha esetleg véletlenül fogantál meg, netalántán örökbe fogadtak, a szüleid akkor is elhatározták, hogy megtartanak és fölnevelnek.
Tehát a szüleid kapcsolata veled akkor, amikor még gyermek voltál, lényegében szerződéses volt, ugyanúgy, ahogyan ha veszel egy kutyát, köteles vagy etetni és eltartani azt. Természetesen kívánatosabb – és határozottan lehetséges – az, ha a szüleiddel való kapcsolatod szeretetteljes, kölcsönösen élvezhető, tiszteletteljes és hatalmas szórakozás legyen.
De ahogy azt mondtam, ez a fajta kapcsolat sajnos túlontúl ritka.
Gyermekek teljes nemzedékei nőttek fel azzal a gondolattal, hogy a megszületés eseménye valamiféle kötelezettséget teremt rájuk nézve.
Ez teljességgel hamis, és ez az emberiség egyik legpusztítóbb mítosza.
Elsőként elmondom mi igaz. Azután elmondom miért ez az igazság. Végül pedig elmondom, hogyan lehetséges a változás.