Gondolj egy muszlim országban élő apára. Amikor a gyermeke megkérdezi tőle: "Apa, mi a jóság?", az apa azt fogja válaszolni: "Engedelmes-kedni Allahnak és az Ő Prófétájának." Miért ez az ő válasza? Talán azért mert személyes tapasztalata volt a Prófétával, ő írta a szent könyvet és mély ismerettel rendelkezik az erkölcsről, melyet egyenesen a teremtőtől kapott? Ha egyedül nőtt volna fel egy elhagyatott szigeten, vajon ugyanez lenne a válasza?
Természetesen nem. Egyszerűen azt ismétli meg, amit neki is elmondtak gyermekkorában.
Habár sokkal többről van itt szó.
Ez a muszlim apa jól tudja, hogy a gyermekének egy muszlim társadalomban kell felnőnie és boldogulnia. Ha azt mondja a fiának, hogy nem tudja, mi a jó és a rossz, nem csupán az erkölcsi tekintélyét fogja elveszíteni a gyermeke szemében, hanem végtelen konfliktusnak fogja őt kitenni a társadalomban.
Más szóval, ha mindenki hazudik a gyermekének, mi az ára – társadalmi, párkapcsolati, gazdasági, stb. – annak, hogy elmondd a gyermekednek az igazságot?
A szomszédomnak van négy imádnivaló gyermeke. A minap a fia odajött hozzám és megmutatta a rajzot, amit készített: Jézus Krisztus elfogadható ábrázolása, ahogy egy sziklán ül és imádkozik a mennyekhez. Minden ártatlansággal megkérdezte, hogy mit gondolok a képről. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy az édesapja azt mondta neki, hogy Jézus Krisztus egy igazi és élő ember volt, aki visszatért a halálból, felszállt a mennyországba, és szabaddá teszi a bűneitől, ha telepatikusan közli ezzel a szellemmel a szeretetét. Ez nem kevésbé rettenetes, mint bármilyen másik bűntudatra és irányításra épülő szekta.
De – mit mondhattam volna ennek a gyermeknek? Képes lettem volna azt mondani, hogy ez egy kitalált karakter nagyon szép illusztrációja? Hogy ez egy tündérmese csodálatos ábrázolása? Képes lettem volna végignézni a fájdalmat és meglepetést a szemében? Képes lettem volna elképzelni a beszélgetést, ami később közte és az apja között zajlik, amikor megkérdezi, hogy miért mondta a kedves bácsi a szomszédból hogy Jézus Krisztus egy kitalált karakter? El tudtam volna képzelni azt a hideg távolságtartást, ami a két család kapcsolatára száll? Képes lettem volna elképzelni az apját, ahogy azt mondja a gyermekeinek, hogy tartózkodjanak a kedves bácsitól a szomszédban, mert el akarja tőlük venni Istent? El tudta volna viselni a gyomrom a gyermekek pillantását, amit minden alkalommal felém szegeznének, amikor látom őket az elkövetkező pár évtizedben?
Végül a legkisebb ellenállás útját választottam, de nem hazudtam neki. Elmondtam, hogy úgy gondolom, hogy szépen megrajzolta, és megkérdeztem, hogy ő mit gondolt róla.
Nem könnyű dolog igazat mondani.
Nagyon könnyen meglátjuk azt, hogy a szülők más kultúrákban egyszerűen megismétlik a kulturális normákat a gyerekeiknek, mintha azok a normák abszolút igazságok lennének. Japán szülők engedelmességre és filiális jámborságra tanítják a gyermekeiket; katolikus szülők arra tanítják a gyermekeiket, hogy igyák meg Istenük vérét; muszlim szülők arra, hogy az ember, aki hozzáment egy hatéves kislányhoz – és elhálta azt a házasságot akkor, amikor a lány kilenc éves volt – az erkölcs eszményképe; nyugati szülők arra tanítják a gyermekeiket, hogy a demokrácia a legmagasabb eszme, észak–koreai szülők pedig arra, hogy az életüket uraló diktátor egyfajta evilági istenség, aki szereti őket.
A lista a végtelenségig folytatódik. Gyakorlatilag a világon minden szülő azt hiszi, hogy ő az igazságot tanítja a gyermekének, amikor csupán ráerőszakolja azt, amit a legnagyobb udvariassággal kulturális mitológiának nevezünk.
Hazudunk a gyermekünknek, miközben azt tanítjuk, hogy a hazugság rossz.
Azt parancsoljuk a gyermekünknek, hogy önállóan gondolkodjanak, miközben a legelfogultabb abszurditásokat ismételgetjük objektív tényként.
Azt mondjuk a gyermekünknek, hogy legyenek jók, de ötletünk sincs arról, hogy mi is az a jóság.
Azt mondjuk a gyermekünknek, hogy a konformitás rossz dolog ("Ha mindenki leugrana az Empire State Buildingről, te is ugranál?"), miközben teljes mértékben szolgái vagyunk az őseinktől tanult előítéleteknek.