Sokkal könnyebb kimondani a „siker" szót, mint valóban elérni a sikert. Sokkal könnyebb kiejteni a szánkon a "szeretlek" szót, mint valóban szeretni valakit a helyes okok miatt – és szeretve lenni a helyes okok miatt.
Ha nincs semmiféle mércénk arra, hogy mi érdemli ki a szeretetet, az elkerülhetetlenül lustaságot és közönyt eredményez. Ha van egy munkám, amit otthonról végzek, és soha senki nem ellenőriz, soha nem kell semmit bemutatnom, bármit teszek, megkapom a fizetésem és nem rúghatnak ki, vajon meddig fog tartani, amíg szertefoszlik a munkamorálom? Napok? Hetek? Biztosan nem hónapok.
Az egyik legfontosabb kérdés, amit fel kell tenni bármiféle igazság vizsgálata során, az az, hogy "mihez viszonyítva?" Példának okáért, ha azt mondom, hogy szeretlek, hallgatólagosan belefoglalom ebbe a mondatba azt, hogy másokkal szemben előnyben részesítelek. Más szóval, másokhoz viszonyítva téged preferállak. Előnyben részesítjük az őszinteséget a hazugsághoz viszonyítva, a jóllakottságot az éhséghez viszonyítva, a meleget a hidegez viszonyítva stb.
Logikailag érvénytelen egyenlőségjelet tenni a "szeretet" és a "család" szavak közé. A "család" szó csupán egy biológiai csoport puszta leírása – nincs több értelme egyenlőségjelet tenni a "szeretet" és a "család" szavak közé, mint a "szeretet" és az "emlős" szavak közé. Tehát a "szeretet" szónak egyfajta preferenciát kell kifejeznie – de mihez viszonyítva?
Lehetetlen, hogy bármiféle mércét állítsunk a szeretetnek, ha nincs semmiféle mércénk az igazságnak. Mivel őszintének lenni jobb, mint hazudni, és a bátorság jobb, mint a gyávaság, és az igazság jobb, mint a hamisság, nem lehetünk őszinték és bátrak, hacsak nem állunk ki valami mellett, ami igaz. Ennélfogva amikor azt mondjuk, hogy "szeretünk" valakit, amit igazából értünk ezalatt, az az, hogy annak a valakinek a tettei következetesek az erény racionális mércéjével. Ugyanígy, amikor azt mondom, hogy valaki "egészséges," amit ez alatt értek, az az, hogy a szervei következetesen működnek a jólét racionális mércéjéhez viszonyítva.
Tehát a szeretet nem egy szubjektív preferencia, vagy egy biológiai hasonlóság, hanem az önkéntelen válaszunk egy másik ember erényes tetteire.
Ha tényleg megértjük ezt a definíciót, akkor könnyen láthatjuk azt, hogy egy társadalom, ami nem ismeri az igazságot, soha nem ismerheti a szeretetet.
Ha semmi nem igaz, az erény lehetetlen.
Ha az erény lehetetlen, akkor arra kényszerülünk, hogy erényesnek színleljük magunkat a patriotizmuson, a klán iránti hűségen, a kulturális büsz¬keségen, a babonás konformitásokon és más hasonló, amorális hamisítványokon keresztül.
Ha az erény lehetetlen, akkor a szeretet is lehetetlen, mivel a tetteink nem viszonyíthatók a jóság bármiféle objektív mércéjéhez. Ha a szeretet lehetetlen, arra kényszerülünk, hogy szentimentalizmushoz vagy a szeretet kifelé mutatott, üres látszatához folyamodjunk.
Látjuk tehát, hogy minden olyan elv, ami beleavatkozik a képességünkbe, hogy megtudjuk és megismerjük az igazságot, kiüregesít minket, és aláássa és elpusztítja a képességünket a szeretetre. A hamis alapelvek, illúziók, fantáziák és mitológiák elszeparálnak minket egymástól, az erénytől, a szeretettől, az igazi kapcsolatoktól, amit kizárólag a valóságon keresztül érhetünk el.
A fantáziák csak az izolációt és a színlelést tartogatják számunkra. A mitológia alapjában véve magány és üresség.