Amikor gyermek voltál, nem rendelkeztél azzal a képességgel, hogy objektíven jóváhagyd azon emberek parancsolatait, akik hatalommal bírtak fölötted. A fogékonyságod hatalmas csábítás volt azoknak, akik sokkal inkább szerették volna, hogy higgyenek nekik, minthogy igazuk legyen. Minden hatalom hajlamos arra, hogy megrontsa a használóját, és* *a szülő hatalma gyermeke felett *a legnagyobb hatalom *a világon.
Egy gyermek biológiailag fogékony arra, hogy bízzon és engedelmeskedjen a szüleinek. Ennek nagy haszna van, amennyiben a szülők azt mondják a gyermekeiknek, hogy ne egyenek mérgező gyümölcsöt, ne rántsák le a forró serpenyőt a gáztűzhelyről vagy ne rohangáljanak egész nap odakint naptej nélkül. A túlélés vágya visszatart a végtelen próbálkozástól.
Amikor a szülő utasítja a gyermeket, az utasítást előadhatják úgy, mint ami feltételes vagy abszolút. Feltételes utasítások – ne üsd meg a testvéredet, kivéve önvédelemből – általában végeláthatatlan további kérdéseket eredményeznek és egyhamar feltárják a szülők tudatlanságát. Ahogy a gyermek tovább kérdezősködik arról, hogy pontosan mi is az önvédelem definíciója, engedélyezett–e a megelőző támadás, agressziónak számít–e a csipkelődés stb., egyhamar előtérbe kerülnek a homályos részek, melyek természetes elemei minden etikai rendszernek.
Ahogy ezek a homályos részek egyre nyilvánvalóbbá válnak, a szülők ismét félni kezdenek az erkölcsi felsőbbrendűségük elvesztésétől. Azonban az a tény, hogy az etika bizonyos részeit nehezebb definiálni, mint a többit, nem jelenti azt, hogy az etika teljes egészében egy teljesen szubjektív diszciplína. A biológiában a nagyon hasonló fajok besorolása ugyanolyan nehéz lehet – legalábbis az volt a DNS megismerése előtt – de ez nem jelenti azt, hogy a biológia egy teljesen szubjektív tudomány. A víz nem lehet mindig tökéletesen tiszta, de ez nem jelenti azt, hogy a palackozott víz megkülönböztethetetlen a tengervíztől.
Az abszolút és egyszerű erkölcsi parancsolatok iránti vágyukból a szülők óriási energiát fektetnek abba, hogy visszatereljék a gyermekeket az etikai komplexitások "sziklapereméről." Elterelő és bántalmazó taktikák hatalmas választékát vetik be, hogy elérjék ezt a célt – és mindezek a taktikák arra lettek megtervezve, hogy meggyőzzék a gyereket arról, hogy a szülei abszolút tudással rendelkeznek etikai kérdésekben.
Azonban ahogy a gyermek felnő – különösképp serdülőéveiben – megjelenik egy bizonyos veszély. Az eddig engedelmes gyermek elkezdi gyanítani, hogy a szülei "tudása" nem sokkal több, mint egyfajta álszent bántalmazás. Elkezdik látni a szüleik igazi konformitását a kultúra felé, és megértik, hogy ami számukra objektív tényként volt előadva, az nem más, mint szubjektív vélemény.
Ez óriási zavarodottságot és haragot okoz, mivel a serdülő fiatalok ösztönösen megértik a szüleik valódi korrupcióját.
Egy pénzhamisító szükségszerűen tiszteli a pénz értékét, mivel idejét és energiáját nem abba fekteti, hogy Monopoly pénzt gyártson. A pénzhamisító célja, hogy pontosan sokszorosítson valódi pénzt, mivel tudja, hogy a valódi pénz értékes – azt kívánja, hogy a másolata legyen annyira pontos és hiteles, amennyire lehetséges, mivel tudja, hogy a hamis pénzének nincs igazi értéke.
Hasonlóképpen, a szülők azért közlik tényként a véleményüket, mert tudják, hogy az objektív tények nagyobb erővel és érvényességgel bírnak, mint a puszta vélemények. Egy "orvos," aki meghamisítja a saját okmányait, azért teszi, mert tudja, hogy azok az iratok rendelkeznek az erővel, hogy hitelességet teremtsenek számára.
Az igazság erejének felismerése – és ezen erő felhasználása arra, hogy megerősítse a hazugságokat – undorítóan korrupt. Egy ember, aki tényként adja elő a véleményét, azért teszi, mert tisztában van a tények értékével. Az "igazság" hitelességét arra használni, hogy elfogadhatóvá tegye a hazugságokat, egyszerre megerősíti és megtagadja az őszinteség és becsületesség értékét. Ez egy alapvető logikai ellentmondás elméletben, és majdnem elviselhetetlen képmutatás a gyakorlatban.
Ennélfogva mindig az történik, hogy amikor az emberek felnőttként elkezdik tanulmányozni felmenőiket, egyhamar felfedezik, hogy a felmenőik nem tudják azt, amit állítottak, hogy tudnak – de tudtak annyit az igazság értékéről, hogy objektív tudásként prezentálják a szubjektív véleményüket. Ez a képmutató bűn bőven túlszárnyalja az egyszerű pénzhamisítást vagy okirat–hamisítást, mivel a felnőttek megvédhetik magukat a hamis pénztől és a hamis diplomától. A gyermekeknek viszont nincs ilyen védelmük...