Ennél a pontnál, úgy gondolom, megéri rámutatni a különbségre a képzelet és a fantázia között, mert a mitológiával kapcsolatos kritikám hallatán sokan azt gondolják, hogy nekik akkor nem szabadna élvezniük a Star Warst.
A képzelet egy kreatív képesség, ami mélyen a valóságban gyökerezik. A fantázia azonban a vágyaink beteljesülésének képlékeny illúziója. Tolkiennek több évtizednyi tanulmányozás és írás kellett ahhoz, hogy megírja *A Gyűrűk Ura *című könyvet – és annak minden része racionálisan következetes az egésszel. Ez a képzelet egy példája. Ha lustálkodás közben arról álmodozok, hogy egy nap egy vagyont fogok keresni azzal, hogy jobb könyvet írok, mint A Gyűrűk Ura – de soha nem ragadok tollat és ceruzát – az a fantázia egy példája. A képzelet szülte a relativitás–elméletet, nem a Nobel díjról való fantáziálás.
Az álmodozások, amik soha nem alakulnak cselekvéssé, a halogatás végső formái. Amikor elképzelsz egy csodálatos jövőt, aminek eléréséhez soha nem kell cselekedned, az meggátol abban, hogy elérj egy csodálatos jövőt.
Ugyanígy, azt képzelni, hogy tudod az igazságot, miközben nem, meggátol abban, hogy valaha is megismerd azt. Semmi sem veszélyesebb, mint a tudás illúziója. Ha a rossz irányba mész, de nem kételkedsz az irányodban, soha nem fogsz megfordulni.
Ahogy Szókratész több mint kétezer évvel ezelőtt megjegyezte, a kétség a kíváncsiság bábája, a kíváncsiság pedig bölcsességet nemz.
A fantázia a kétség ellentéte. A mitológia azonnali válaszokat kínál akkor, amikor az emberek azt sem tudják, mi a kérdés. A középkorban, amikor valaki azt kérdezte: "Honnan jött a világ?" azt a választ kapta: "Isten teremtette." Ez hatékonyan elejét vette annak a sokkal fontosabb kérdésnek, hogy: "Micsoda a világ?"
Mivel a vallásos emberek azt hitték, hogy tudták, honnan jött a világ, semmi értelme nem volt megkérdezni, micsoda a világ. Mivel semmi értelme nem volt megkérdezni, hogy micsoda a világ, soha nem tudták meg, hogy honnan jött az.
A fantázia a semmi bűvköre, ami örökké a saját farkába harap.