Ülj le a szüleiddel és kérdezd meg őket arról, hogy mi Madagaszkár fővárosa, vagy akármilyen jelentéktelen dologról, amit valószínűleg nem tudnak. Nagy valószínűséggel mosolyogni fognak, megrázzák a fejüket és azt mondják: "Nem tudom." Nem fogják elkerülni a kérdést, és boldogan segíteni fognak megkeresni a választ.
Miután megállapítottátok, hogy mi Madagaszkár fővárosa, kérdezd meg tőlük: "Mi a jóság?"
Teljes mértékben garantálom, hogy a hangulat abban a pillanatban megdermed a szobában, hatalmas feszültség lesz úrrá, és a szüleid – és valószínűleg te is – érezni fogtok egy nagyon erős vágyat arra, hogy témát váltsatok vagy elhessegessétek a kérdést.
Miért van ez? Miért van az, hogy amikor megkérdezed a szüleidtől, hogy mi az a jóság, a feszültség a szobában a tetőfokára hág?
Ugyanazért, amiért Szókratésznek bemutatták a bürök nevű gyilkos elixírt.
Rémítő a "Mi a jóság?" kérdéssel való szembenézés, mivel a tekintélyfigurák a felsőbbrendű tudásukra alapoz¬zák a követelésüket a jogra, hogy elmondják nekünk, mit kell tennünk. Ha elhatározzuk, hogy karatézni tanulunk, egy karatemester ítéletének vetjük magunkat alá. Ha megbetegedünk, egy doktor ítéletének vetjük magunk alá, aki nagyobb tudással rendelkezik azon a téren. Más szóval, amikor nem rendelkezünk elegendő tudással, azokhoz fordulunk, akik azt állítják, többet tudnak nálunk.
A szüleink az ő etikai ismeretükre alapozva, nem pedig a szülőségükből fakadó hatalmukra hivatkozva tartanak igényt a jogra, hogy útbaigazítsanak minket a jó és rossz világában. Apáink nem azt mondták nekünk: "Engedelmeskedj, vagy megverlek." Bár ez a szörnyű mondat egyszer elhagyhatta a szájukat, de az erkölcsi alapjuk az, hogy engedelmességgel tartozunk nekik, akár egy adósság, és ebből adódóan büntethetőek vagyunk, ha nem nyújtjuk nekik ezt. A "tiszteljed a te atyádat és a te anyádat" egy állandó erkölcsi útmutató világszerte, vallásos és világi tekintetben egyaránt. A szüleink iránt érzett megbecsülés alapja az ő felsőbbrendű tudásuk és erényük gyakorlása, máskülönben a "becsület" szó elveszítené értelmét. Ha börtönbe kerülünk, engedelmeskedünk a börtönőrnek, de nem azért, mert "megbecsülést" érzünk irántuk. Ha egy tolvaj kést szorít a bordánkhoz, átadjuk neki a pénztárcánkat, de nem azért, mert tiszteljük, hanem mert azzal az erővel rendelkezik, amellyel képes bántani minket.
A "becsület" szó használatával a szülők követelik a hűségünket az ő felsőbbrendű tudásukra és gyakorlati erényükre hivatkozva.
Jelenleg, a család alapvető "etikája" – a felnőttek hatalmának teljes alapja – az, hogy a szülők tudják, mi a jó és rossz, a gyermekek pedig nem. Egy hasonlattal élve a szülők az orvosok, míg a gyermekek a betegek. A szülők megkövetelik a hatalmat, hogy elmondják a gyermeküknek azt, hogy mit tegyenek, ugyanazon okból kifolyólag, ami miatt a doktor megköveteli a hatalmat, hogy elmondja a betegnek, mit tegyen – az előbbi felsőbbrendű tudása és az utóbbi viszonylagos tudatlansága.
Ha nem érzed magad jól, így egy orvos kezelésére bízod magad és az ő útmutatásait követed, de úgy találod, hogy nem javul az állapotod, hanem sokkal inkább rosszabbodik, bölcs dolog lenne leülni a doktorral és felülvizsgálni a képességeit, főképp, ha valami okból kifolyólag nem rendelkezel a lehetőséggel, hogy orvost válts.
Mivel az utasításait követve a helyzeted rosszabbodik, meg kell kérdezned: "Miért kellene az ön utasításait követnem?"
Logikus lenne először is megkérni a doktort, hogy mutassa meg a bizonyítványait. Utána következhet az, hogy megkérdezed, mi az ő definíciója az egészségről, hogy biztos legyél abban, hogy mindketten ugyanazon az oldalon vagytok. Aztán folytatnád, hogy leáss sokkal specifikusabb kérdésekre a betegséged és az emberi testről való tudásának természetével kapcsolatban, a betegséged megértése, valamint a módszer kapcsán, ami alapján kiválasztotta a gyógymódot.
Ez az a beszélgetés, amit muszáj lejátszanod a szüleiddel az erkölcs természetére és az ismeretre vonatkozóan, amivel ők rendelkeznek ezen a területen. A szüleid voltak a te erkölcsi doktoraid, miközben felnőttél. Amennyiben felnőttként boldog és egészséges vagy, tele vidámsággal és mély, jelentőségteljes kapcsolatokkal, még akkor is megéri megvizsgálni a szüleid tudását, hiszen egyszer talán neked is lesz gyermeked, és te leszel az ő "doktora."
Ha viszont boldogtalan és hiányos életet élsz felnőttként, akkor létfontosságú, hogy felülvizsgáld a szüleid etikai ismereteit. Ha a diétádat egy sarlatán állította össze, akinek ötlete sincs arról, hogy mit csinál, soha nem leszel egészséges addig, amíg az ő utasításait követed, mivel az ember soha nem juthat el véletlenszerűen az igazsághoz.
Ha egy őrült doktornak tetteti magát, a betegei pedig a bizonyítványa felmutatását kérik, ő mosolyogni fog, széttárja a kezeit és azt mondja, "Természetesen nincs semmilyen papírom." Az ismerete és papírjai hiányosságára vonatkozó nyitottsága megalapoz egyfajta relatív ártatlanságot.
Viszont amikor a beteg a doktor iratait kéri, és a doktor kikerüli a választ, vagy ellenségessé, elutasítóvá válik, akkor a "doktor" valamilyen szinten nyilvánvalóan tisztában van a tetteivel. Egy ember, aki gyilkosságot követ el egy rendőrőrsön, kiérdemelheti az őrült jelzőt; egy ember, aki titokban gyilkol és elrejti a holttestet, nyilván képes az erkölcstelen racionális gondolkodásra, tehát nem nyilvánítható őrültnek.
Az a tény, hogy a szüleid majdhogynem mindent megtennének azért, hogy kikerüljék a kérdést: "Mi az a jóság?", a legbeszédesebb információmorzsa, amit birtokolhatsz. Ez az a tény, ami szélesre tárja a kultúra ketrecének ajtaját. Ez az a rettenetes tudás, ami felszabadít.
Nem csak a szüleid tanulmányozásából fogsz hasznot húzni. Ugyanúgy leülhetsz a pappal és megfigyelheted a viselkedését, amikor kérdéseket teszel fel neki Isten természetével kapcsolatban (ez vallásos szülőkkel is egy hasznos beszélgetés). Ha kitartó vagy, és tájékozódsz előtte a témában, hamar észre fogod venni, hogy a papnak nincs biztos tudása Isten létezésével kapcsolatban – és nagyon kényelmetlenül fogja érezni magát, illetve agresszíven fog viselkedni, ha kitartasz a vitában – amit muszáj megtenned.
Helytelen–e egy papnak azt mondania, hogy csak azért hisz Istenben, mert "úgy érzi?" Az igazság szempontjából nem egészen – a becsületesség szempontjából abszolút.
Az alapvető probléma nem az, hogy a pap világnézete igazolásaként használja a "hit" érzelmi irracionalitását, hanem sokkal inkább az, hogy Isten létezése objektív tényként volt elédtárva, és az, hogy számodra nem volt megengedve ugyanaz a kritérium a "tudáshoz."
A valótlanság e két oldala, melyet gyermekkorodban a fejedbe véstek, kulcsfontosságú a felsza¬ba¬du¬lásodhoz felnőttként.